Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Zichy István (1879-1951) festő- és grafikusművész: Napló (részletek)

nyabb átlagos francia típusához tartozott, de nagyon jóeszű ember volt, aki diplomáciai pályafutását később mint madridi, végül mint vatikáni követ fejezte be. Felesége - feltűnő szép feketehajú asszony - látszólag csak a szépségnek élt. Fontenay korábban Szöulban, Korea fővárosában volt állomáson, ahonnan sok érdekes képet és műtárgyat hozott magával - Két fia volt: Charles és Etienne. Akkor még Charles is gimnázista volt, de festőnek készült. Édesapja egyszer meghitt reggelire, hogy ezt a fiát nekem bemutassa. Charles, franciának nagyon is naiv, de lelkes becsületes és tehetséges fiú volt. Családjában idegenül bántak vele - ezt különösen anyjánál lehetett észrevenni - és így bennem nemsokára valami idősebb testvért, vagy második apát látott. - Olyan esetlen volt mint egy medvebocs, de néha ép olyan meglepően ügyes is tudott lenni. Esetlenségének legszebb példáját egyszer anyja szalonjában adta. Reggelire voltam náluk meghíva és egy francia újságíróra vártunk, aki nagyon megkésett. A vicomtesse egy nagy díványon ült. E mellett jobbról egy porcellán nippekkel megrakott asztalka állt, amelyen túl a bejárati ajtó volt. A dívány baloldalán ugyanolyan asztalka volt elhelyezve és ezen túl, a zongoránál álltunk Charles-al, aki nekem ép magyarázott valamit, mikor az újságírót beengedték. Ez - késéseért mentegetőzve - a háziasszonyhoz siet, nem veszi észre az asztalkát, és azt a szoba közepébe rúgja. Charles azonnal segíteni akar, odaugrik és - a másik asztalkát rúgja be középre. - A porcellánnippek csilingelve hulltak darabokra. Az újságíró azt hiszem, legszívesebben elsülyedt volna. A háziasszony szikrázó szemekkel igyekezett mosolyogni, de Charles - első rémülete után - gyermeki kedéllyel nevetett. Szerencsére rögtön asztalhoz ülhettünk. - Charles gyakran járt ki Gödöllőre, később szobát is bérelt és hozzám járt kosztolni. A művészkolóniában mindenki szerette. Akik nem tudtak franciául, azokkal valahogyan németül, sőt később már magyarul is elgagyogott. Komoly, gondolkodó fiú volt, a munkáját mindig komolyan vette, de hajókedvre kerekedett egészen gyerekes is tudott lenni. - Egy időben nagyon lelkesedett a szélsőbaloldali eszmékért és - ami azzal akkor még együttjárt - antinationalista és antimilitarista elveket hirdetett. Nevettem kitörésein és azt mondtam, hogy adott alkalommal ő az elsők közt lesz, akik készek hazájukért mindent feláldozni. Sajnos, ebben annyira igazam lett, hogy ő 1914-ben, már a háború második vagy harmadik hónapjában elesett, miután hősiességeért ez alatt a rövid idő alatt is több ízben lett kitüntetve. Azt hiszem, főként irodalmi szempontok, székely balladák és mesék, amelyeket illusztrálni akartam volna, indítottak egy újabb erdélyi tanulmányútra. Erdélybe 1909 nyarán utaztam. Útközben megálltam Kolozsvárt, ahova már egyszer Körösfőről is belátogattam. Voltam Brassóban, ahol különösen a fekete templom kapott meg szép szőnyegeivel. Voltam Segesvárt, ahol egy nagyon szépen rendezett kis városi múzeumot találtam, és innen indultam el a Székelyföld felé. Székelykeresztúrig vonaton mentem. Ott kocsit fogadtam Énlakára, hogy a "hun-székely" rovásbetűs felírást megnézzem. Keresztúrról Udvarhelyre vasúton, onnan pedig kocsin mentem át Csíkszeredára. Ez az út, a Hargitán átvezető Tolvajhágó útja, felejthetetlenül szép volt. A csíki falvak sokkal festőiebbek voltak az udvarhelyszékieknél, de Szeredát magát, ép oly kietlennek és stílustalannak találtam, mint 1905-ben Bánffyhunyadot. Szeredáról többfelé is kirándultam, hogy egy huzamosabb tartózkodásra alkalmas helyet találjak, és végre a Csíkszentmihály melletti kis Ajnád községet választottam. Ez igazi székely falu volt, úrféle nem is lakott benne. Itt főként tájképeket festettem, mert a falu telve volt szebbnél-szebb motívumokkal. Ajnád nagyon elhagyatott hely volt, így ott sok hagyomány megőrződött. Egészen megilletődtem, mikor egy este, valami házimunkánál, Kőmíves Kelemenné balladáját énekelték. 162