Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Zichy István (1879-1951) festő- és grafikusművész: Napló (részletek)

és erősen megfáztam. Ennek ellensúlyozására olyan sok szeszt vettem magamhoz - az étkezéseknél ivott boron kívül főként grogok alakjában - hogy a világot gyakran csak egy barátságos ködön át láttam. Velencéből Veronába utaztam, de útközben kiszálltam Vicenzában, ahol a Museo Civicoban, a Bartolomeo Montagnák mellett, leginkább egy Buonconsiglionak tulajdonított Piéta ragadott meg, keskeny, hosszú, a tragikumot mélyen aláhúzó felhőjével. Veronába már csak a San Zeno Maggiore hatalmas románstílű templomáért, annak szép és gazdag keresztfolyosójáért és Mantegnának nagy, sokalakú madonnaképeért is érdemes volt elmennem. Innen Bolognába menet, Mantuát is meglátogattam. Oda kétféle okból vágyódtam eljutni. Egyik, Mantegnának Camere degli Sposi-ja a Castello di Corteban; ennek a nagy kifejezőerejű művésznek legépebben fennmarardt és legfejlettebb freskósorozata. A másik, a város és a vár XVIII-ik századi erődítményein valami maradványa lett volna azért, mert Mantuát egy ősapám, br.Kray Pál táborszernagy vette vissza 1799-ben a franciáktól. De be kellett érnem, és szívesen beértem, a freskókkal, mert arra már nem jutott időm, hogy az erődítéseket felkeressem. - Bolognában három napot töltöttem. Azt hiszem, főként a híres bolognai konyha miatt maradtam ott annyi ideig, de onnan egy sajátságos módon maradandó emléket is hoztam magammal. Sok, többé-kevésbbé szép vagy érdekes épület között, a Santo Stefano nyolc egymáshoz és egymásba épült temploma kapott meg annyira, hogy annak - nyilván tudat alatti - emléke visszavisszajár álmaimban. - Onnan Ravennába mentem. Ha már Velencében is érdekeltek a mozaikok, Ravennában tanultam meg, hogy ezzel a technikával milyen sokféle és milyen magasszintű művészi hatásokat lehet elérni. Galla Piacidia sírkápolnájának hihetetlenül mély kékalapú mozaikjait, az ortodoxok és az ariánusok keresztelőkápolnáit, a Sant Appollinare nuovo-t és a bizánci pompában ragyogó San Vitalet egymásután látni, nagy élmény volt. - Természetesen a Sant Appollinare in Classe-t is megnéztem és akkor a sokat megénekelt Pinetába is kihajtattam. Sajnos - talán nem a megfelelő évszakban vagy órában lehettem ott - ez a piniaerdő nem tett rám mélyebb benyomást, mintha egy alföldi futóhomokba ültetett ákácosban jártam volna. - Firenzébe a Faenzán és az Appennineken átvezető vasútvonalon utaztam. Ennek legmagasabban fekvő állomásán, frissen hullot hó feküdt. A szomszéd kocsiban, valami nevelőintézeti csinos amerikai lányok utaztak, és a hosszas álldogálás unalmát víg hólabdacsatával űztük el. Firenzében - ahol öt hetet töltöttem - csak addig laktam szállodában, amíg az Arno balpartján, a Piazza del Carminen szobát nem találtam. A Santa Maria del Carminével szemközti sarkon laktam és pár lépéssel elérhettem Masoliono és Masaccio freskóit. Firenze az én számomra, akkor főként a freskók városa volt. Ha átmentem a jobbpartra, mingyárt ott találtam Ghirlandaio freskóit a Santa Trinitában. Észak felé ugyancsak közel volt a Santa Maria Novella, megint Ghirlandaio és még sok XIV. századi mester falfestményeivel. A város déli részében, a Santa Croce-nak Bárdi és Peruzzi kápolnáiban Giottot tanulmányozhattam. Megint más irányban, a Duomo-n túl, a palazzo MediciRiccardiban Benozzo Gozzoli, a San Marco kolostorban Fra Angelico, pár lépésnyire a Cenacolo di Sant Apollóniában pedig, egyik már akkor is legkedvesebb művészem Andrea del Castagno freskóiban gyönyörködhettem. - Természetcsen nem csak a freskók érdekeltek. Sokat jártam a képtárakba, különösen az Uffiziba és az Accademia di BelleArti-ba, mert akkor még a korai mesterek festményeinek nagyrésze ebben volt kiállítva. - A képeken kívül szobrokban és épületekben is voltak kedvenceim, de különösen magát a várost és Toszkána vidékét szerettem meg. Gyakran felmentem Fiesoleba; de nemcsak a Firenze felé néző oldal ciprusos, píniás kilátásában gyönyörködtem, hanem 155