Varga Kálmán (szerk.): A Gödöllői Városi Múzeum Évkönyve - Annales Musei Gödöllőiensis 1992 (Gödöllő, 1993)

FORRÁSKÖZLÉS - Zichy István (1879-1951) festő- és grafikusművész: Napló (részletek)

erősebben köti meg. Ezért a festőnek, ha csak munkáját egy napon el nem végezheti, da­rabonkint kell előhaladnia. A kőművessel mindig csak akkora darabot vakoltat, amekko­rát aznap elvégezhet. Annak szélét - napi munkája végeztével - lehetőleg a rajz körvona­lainál vágja el. Ehhez nagyon ügyes kőműves kell, és a művész dolga sem egyszerű. Mert a friss vakolaton a festék mélyen és erőteljesen hat, de az, amint felszárad, sokkal halványabb lesz és ezt a fakulást a napi munkánál mindig számításba kell venni. - Ez a munka végtelenül izgató, de nagyon élvezetes volt. Freskóm technikai szempontból sike­rült, de mint művészi alkotás kevésbbé mondható annak. A zeneakadémia akkori vezető­ségének sehogy sem tetszett és - ahogy Krieschtől hallottam, aki ezt megakadályozta ­azt le is akarták veretni. Lelkifurdalás nélkül megtehették volna, hiszen ez a kép a vako­laton kívül semmijébe sem került az Akadémiának. Kriesch Aladár és Nagy Sándor fdozofáló hajlandóságú és főként szigorú etikus felfogású emberek voltak, és ez a felfogás szorosan összefüggött stíluskereső művé­szetükkel. De ahogyan Kriesch stilizálása Nagy Sándorénál mindig közelebb maradt a természethez, úgy etikája is emberibb, kevésbbé elvont volt mint Nagy Sándoré. Elméle­teikhez tartozott akkor az is, hogy mindketten szigorú vegetáriánusok voltak. Ez enge­met lcgkevésbbé sem zavart. Hiszen a művészetben sem utánoztam őket és az sem ártott barátságunknak, hogy én tovább is húsevő maradtam. Kevésbbé élveztem azt, hogy va­sárnaponként több olyan ember jött ki Pestről hozzájuk, akikkel csak annyi közös voná­suk volt, hogy azok is vegetáriánusok voltak és - mint Krieschék - hosszú hajat és sza­kállt viseltek. Szegény Kriesch Aladárt sokat bosszantottam azzal, hogy ezeket a min­denféle barátkozni akaró tisztelőit "szőr-és gyomor-lelkirokonainak" neveztem. Kriesch nagyon szerette, értette a jó zenét és maga is kellemesen zongorázott. Családjával szerény viszonyok közt élt, de mikor zeneakadémiai freskóiért nagyobb pén­zösszeget kapott, annak tekintélyes részét egy Steinway zongorába fektette. A zongora műtermében állt, és ő - ha munkájába belefáradt - zenével frissítette fel magát. Néha, egy vagy más zenész barátja közreműködésével, hangverseny volt műtermében. A zenei élvezetet csak az csökkentette, hogy a művészkolónia gyermekei is a műteremben vol­tak és a hamar megúnt - szerintük bizonyára monoton - zenét a maguk módjára tették élénkebbé. Egyszer - úgy emlékszem egy Beethoven zongoraszonátát hallgattunk - a ko­lónia két legkisebb gyermeke valahonnan két hatalmas ajtókulcshoz jutott, és azok ösz­szeütögetésével szórakozott. Sajnos, még ritmusérzékük sem volt és csak találomra csö­römpöltek. De a kolónia íratlan törvényei közé tartozott, hogy a gyermeknek mindig iga­za van és azt zavarni soha sem szabad. így végre a zongorista engedett. A kolónia egyik érdekes tagja, Belmonte Leó, egy svédországi "spaniol" eredetű zsidó bankár fia volt, aki még Párizsban, Julian-nál kötött barátságot Nagy Sándorral. Festőnek indult, de aztán a falikárpitszövésre adta magát. A Manufacture des Gobelins­ben tanulta ki a mesterségét, és Krieschék hívására jött családjával Gödöllőre, ahol Kri­esch kartonjai után két-vagy három elsőrendű falikárpitot szőtt. Felesége párizsi asszony volt és a családban csak franciául beszéltek. Belmonte Gödöllőn teljesen letelepült, tel­ket vett és villát építtetett, de vagy egy évvel az első világháború kitörése előtt mindent eladott és Franciaországba költözött azzal, hogy nem akar ilyen szomorújövőjű ország­ban maradni, és kivált nem akarja, hogy kis fia ilyen ország polgárává nevelkedjék. Gödöllőn egyik legkedvesebb nyári mulatságunk a szentjakabi tóban való fürdés és úszás volt. Ez a tó Mogyoród felé fekszik és oda a koronauradalmi erdőn át lehetett eljutni. A művészkolónia tagjainak volt arra engedélyük, hogy az erdőn átjárjanak, de ilyen engedélyt a nyaralók közül alig valaki kapott, így ezt a hatalmas fáktól körülvett 151

Next

/
Oldalképek
Tartalom