Gulyás Gábor: Emlékeső. Chiharu Shiota kiállítása. Kmetty Múzeum - Szentendrei Képtár, 2016. május 12 - október 16. (Szentendre, 2016)

Gulyás Gábor: A felejtés fájdalmas szépsége

AMNÉZIA

A számítógépek nem felejtenek. Az emberek viszont egyfolytában panaszkodnak a memóriájukra. Maga az emlékezet is a legtöbbször akkor válik érdekessé, amikor csődöt mond, amikor a felejtéssel szembesülünk. A felejtés mint veszteség az emberi múlandóság konkrét és képletes elemeként is értelmezhető: annak megéléseként, ahogy a dolgok veszendőbe mennek. Friedrich Nietzsche (1844-1900) Dionüszosz-dithüramboszai között található a Leáldozik a nap című vers, melyben ezt olvashatjuk (Hajnal Gábor fordításában):

„Csak hullám és játék köröttem,

Ami rég nehéz volt, / elmerült a kék feledésbe, / helyén megáll most csónakom. Vihart és utazást is - elfelejt!

Elsüllyedt a vágy s a remény, / elsimult a lélek és a tenger."

A feledés görög folyója, Léthé itt tengerként jelenik meg, a csónak pedig nem ért partot, hanem megállt. Minden elmerül a felejtésbe-és ott marad. Amikor leáldozik a nap, már nincs mire emlékezni. És így persze felejteni sincs már mit. „Boldogok a feledékenyek!" - írja a Túl jón és rosszon egy helyén Nietzsche, aki már a korai műveiben is a felejtés fontossága mellett érvel.

A történelem hasznáról és káráról című, 1874-ben írt értekezésében arra biztat, hogy próbáljuk meg elfelejteni a tévesen történelemnek nevezett históriát, mert a visszaemlékezés ballasztja veszélyezteti az ember cselekvőképességét. Ez persze aligha döntés kérdése, hiszen a felejtés nem tudatos aktus. És bármennyire is meggyőzőnek találjuk Nietzschét, nehezen tudjuk kedvező jelenségként megélni - hasonlóképpen bármilyen más veszteséghez.

Shiota Kulcs a kézben című, a Velencei Biennálén 2015-ben megrendezett projektjének nagy témája az emlékezet, az Emlékeső című, 2016-ban Szentendrén megépült installációjának pedig a felejtés. Bár a velencei műbe is be lehetett lépni, de nem szemlélhette a néző olyan bensőséges közelségből a háló-barlangot, amiként szemlélheti Szentendrén. A szentendrei hálóba nem egyszerűen belép, hogy sétálgasson benne, hanem valósággal bele hatol, fejével itt-ott súrolja a fonalat, a kulcsokat, szinte érinti, belélegzi - ilyen módon a mű teljes egészében ráborul, ellepi: a szó szoros értelmében a részévé válik.

24