Gulyás Gábor: Emlékeső. Chiharu Shiota kiállítása. Kmetty Múzeum - Szentendrei Képtár, 2016. május 12 - október 16. (Szentendre, 2016)
Gulyás Gábor: A felejtés fájdalmas szépsége
A magyarországi kiállítás két nagyobb egységből áll, két különálló épületben. A Szentendrei Képtárban megvalósított helyspecifikus installációt a szemközti Kmetty Múzeumban bemutatott tárlat vezeti be, ahol Shiota rajzai láthatóak. A papírra olajkrétával készített alkotások szervesen kapcsolódnak a hálózat-műhöz. Ezeken is megjelenik a fonalháló, csak éppen finom, alig érzékelhető cérnaszálak rendszereként, „lekicsinyítve", a keretbe foglalt kétdimenziós mű arányaihoz igazítva. A cérnaszálak itt rivalizálnak a vonalakkal, hiszen mintegy belesimulnak a kétdimenziós felületbe, másfajta anyagi minőségük és térbeliségük csak közel hajolva válik megtapasztalhatóvá. Itt is a lélektől lélekig vezető út válik az egyik legfontosabb témává, amelyet szintén a vörös szín jelöl. A vörös cérnaszálak időnként a fekete vonalakkal kuszán megrajzolt, kék, sárga és vörös krétával színezett, stilizált emberalakok között vannak kifeszítve. Hol tekintettől tekintetig, hol szívtől szívig vezet két ember között a legrövidebb út. Gyakran azonban a vörös cérnaszálak nem a másik emberhez vezetnek, hanem a semmibe - a semmit a papír üresen hagyott felülete, a jelhagyás hiánya fejezi ki. A háttér, a környezet üresen hagyása vagy kitörlése a képi narratívákat metafizikai kontextusba helyezi: az emberek egymáshoz való kapcsolódásait olyan történetek gyanánt látjuk megfogalmazódni, amelyek a létezés legfontosabb szituációit állítják elénk, s létkérdéseket feszegetnek. Látunk halottat sirató nőt; aztán férfit, aki karjaiban tartja éppen elvérző társát. De láthatjuk két ember összetartozásának megragadott, kimerevített pillanatát is; vagy azt, hogy miképpen ébred szerelem két olyan ember között, akiket az élet egymás mellé sodort. A legnehezebben megmagyarázhatónak az tetszik, amikor a papírba hímzett cérnadarabok a semmibe vezetnek: a föld felé, lefelé húzva azt a lélek-szálat, amely az emberből mintegy kisugárzik, vagy éppen felfelé, az istenek égi világába. Akár a lélekhez tartozó testiesebb minőségeket jeleníti megegy-egy vöröslő vonalköteg, akár a szellemibbnek tekintett minőségeket (mert a lélek éppen ilyen „kevercs" a mi platonikus, napnyugati filozófiánk szerint), az mindig igaz, hogy az emberből kivezető, a Másikhoz vagy a másvilágba átvezető utat reprezentálja. Ám míg a rajzokon ezek a vonalkötegek könynyedén átfoghatóak a tekintettel, hiszen nem nőnek az ember fölé és köré, 15
