Herpai András (szerk.): Vincze Ottó. Optimalizált távkapcsolat. Grafikai munkák. Ferenczy Múzeum - Barcsay Terem, 2015. július 2 - október 4. - Ferenczy Múzeum kiadványai, C. sorozat: Katalógusok 9. (Szentendre, 2016)

Vincze Ottó művészetében folyamatosan jelen van a grafika. Legtöbbször a rengeteg lehetőséget, kísérletezést megengedő szitanyomat műfajában tevékenykedik, de ajóval több mesterségbeli tudást igénylő lágyalapú rézkarcokon is dolgozik. Figyelemre méltó, hogy hasonló stiláris és szemléletbeli változásokat láthatunk grafikáin, mint a vásznain és installációin; mégis, grafikai tevékenysége elkülöníthetően marad oeuvre-jének szerves része.

A Szentendrei Grafikai Műhelyben már a nyolcvanas évek végétől dolgozik. A helyi művészek által életre hívott műhely 1980-tól egyre inkább központi szerepet tölt be a helyi művészeti életben. Több művészeti ág képviselőit is megtaláljuk az alkotók között, de legnagyobb hangsúllyal a neoavantgárd irányzathoz kötődő képzőművészek dolgoznak. Ebben a közegben alkot már a kezdetektől Vincze Ottó. A műhely tagjaként évről évre készít nyomatokat, amelyekben visszaköszönnek a vásznain elért művészeti eredményei, elképzelései. A Szerb barokk - Rendszertelen gondolatok a geometriáról (1989) című művén a kadmium sárga alapra teljesen szabadon és a kompozícióhoz igazodva teszi fel a város képét meghatározó formák részleteit, a motívumok és a háttér viszonya a korábbi mesterekre egyéni hangvétellel reflektál. Ez a fajta képi gondolkodás, a mindennapi életből vett motívumok felhasználása a 90-es években készült munkáin is látható. Az ipari szabásminta tervek ónlapokból élednek újjá, így a rajz átkonvertálódik a valóságos térbe, hogy eredeti funkciójától megszabaduljon és térbeli szerepet vegyen fel. Ez a térbeliség és az eredeti funkció szűnik meg azzal, hogy a „rajz" transzponálódik át a papírra, így tejjesen elidegenedik az eredeti mintától, hogy teljes egészében a mondanivalót és a kompozíciót szolgálja. Ezt láthatjuk a Mintamódosítás (1998) című szitanyomaton is, ahol a korábbi időszakból ismert faktúrát érzékeltető háttér előtt a szabásminta rajza határozza meg a képteret. A művész a szabásminták világát átülteti a képzőművészet szférájába, mintha egymásra talált volna az implicit ösztönös játékosság és az explicit művészi szándék. Ez önmagában egy játékosságot feltételez, ami Vincze Ottó művészetében már kezdetektől tetten érhető momentum. Ez azonban nem jelenti az esetlegességet, a tervszerűtlenséget vagy a felelőtlenséget. A grafikai lapok mint egy közösségi játék lapjaiként is értelmezhetők, de mindez csak úgy lehet játék, ahogyan maga az élet is. Halálosan komoly játék, s mint ilyennek pontos szabályai és határozott céjjai vannak. Jelen esetben a művész személyes és egyben sui generis törvények alapján bontja ki a grafika jelentését és magát a kompozíciót.