Bodonyi Emőke: Hajdú László. Helyzetek és Érzetek. 2015. máricus 22 - május 24. MűvészetiMalom, Szentendre - MűvészetMalom kiadványai 8. (Szentendre, 2015)

Monográfia

Hajdú László több mint öt évtizede alakuló töretlen alkotói pályáját a konzekvens építkezés, a jól elkülöníthető korszakokat átfogó szellemi egység és a magas színtű festői kultúra jellemzi. Művészete a felszín alatt azonban nagy harcot vív gondolattal és érzelemmel, és ez nem is marad annyira rejtőzködő, mert a kész alkotás befejezettsége és megvalósítása a festészet keretei között egyaránt láttatni engedi az alkotó fegyelmezettségre törekvő hajlamát és az alkotás lélegző gesztusait.

Első megközelítésben Hajdú piktúrája a kortárs geometrikus és nonfiguratív törekvések közé sorolható, de ez még bizonyos megszorításokkal sem közelíti meg művészetének valódi jellegét. Az tény, hogy sokat tanulmányozta Malevics, Mondrian, Kandinszkij örökségét, de ugyanígy szellemi rokonságot lelt Bach vagy Bartók zenéjében, Caspar David Friedrich természetszemléletében és Barcsay Jenő következetes, konstruktivista jellegű művészetében.

Festészetének magasrendűsége - egyáltalán nem hivalkodóan - azonnal egyértelművé válik az értő szem számára. Képeinek finoman strukturálódó hullámzása, a monokróm felületbe néhol megjelenő lebbenés-szerű árnyalat, hasonló a művész személyiségéhez, akinek csendes, szemlélődő alkata mögött a világ dolgait rendben

amelyet művészetének szakavatott ismerője, Wehner Tibor készített vele a Vigadó Galériában 2002-ben rendezett önálló kiállítása során, mintha csak saját képeivel kapcsolatban elmélkedne, így fogalmazott: „Néha magam is meglepődöm, milyen erővel vonz egy olyan kép, ami első látásra nem egyéb, csak üres felület, vagy néhány redukált réteg, ám egyáltalán nem mindegy, hogy az milyen.”1

Hajdú képfaktúrájának érzékenysége mellett a ritmikus vonalstruktúra az, ami kijelöli azt a kifejezésbeli tartományt, amely az életteli gesztusok és foltszerű festésmód, valamint a konstruktív és mértani precizitás közötti egyensúly megtartásának következménye. Költői hasonlatok és matematikai képletek egyaránt párhuzamba állíthatóak a monokróm és a felszín alatt finoman pulzáló színfelületek klasszikus geometriai alakzatot öltő motívumaival.

A festőiség és a geometrikus kifejezés konzekvens továbbgondolása olyan háromdimenziós plasztikai jellegű művek, a tárgyiasult festmények megteremtéséhez vezetett, amely a vonal, szín, felület egymáshoz való viszonyát mértani testeken vizsgálja.

A nézőnek is a nyitottabb látásmód kialakulásához el kell jutnia ahhoz a belenyugváshoz, hogy a festő a festményeivel közölni szeretne valamit, és nemcsak négyzeteket fest, vagy gesztusokkal élénkíti a felületet, és a kompozíciói redukált színvilágé-