Herpai András (szerk.): Barcsay 25. A Barcsay-díj 25 éves jubileumi kiállítása. MűvészetMalom, 2014. december 5 - 2015. március 1. - MűvészetMalom kiadványai 7. (Szentendre, 2015)
Feledy Balázs: Barcsay
Barcsay Főiskola/Egyetem - Alapítvány Barcsay Jenő éppen negyedszázadon át, 1945-től 1970-ig oktatta a művészeti anatómia és tárgyábrázolás tantárgyat a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, amely minden hallgató számára kötelező stúdium volt, akár tanár szakos, akár művészképzős volt az illető. Bár ezen hosszú időszak alatt a főiskola igen kis hallgatói létszámmal dolgozott, ám ennek ellenére szerény számításaim szerint mintegy ezer főiskolás hallgatta előadásait, vett részt gyakorlatain. Barcsay Jenőnek volt így a legtöbb növendéke, mert amíg az egyes szakokon oktató tanárok csak a saját szakterületük hallgatóit oktatták, addig ő tehát minden főiskolai hallgatót. Tanári működése alatt nem csak művészi, festői életműve terebélyesedett, de három olyan könyvet is írt, melyek ma is alapvetései szakterületének. Tanítványainak tehát nem a szakmát tanította, hanem egy tantárgyat - amely persze szerves része kellett, hogy legyen művészi szakterületüknek, iskolázottságuknak -, mégis - érthetően - sokan mesterüknek tekintik. Barcsay Jenő 1970-es nyugdíjba vonulása után is megőrizte az intézménnyel intenzív kapcsolatát. Ennek egyik oka, hogy pár száz méterre volt otthona, másik oka, hogy szívesen pillantott be a főiskolai munkába, s ekkoriban foglalkozott intenzívebben önéletírásával, melynek rögzítésében az akkori tanulmányi osztályvezető, Főnyi Gézáné volt segítségére. 1974-ben elhunyt a főiskola nagytekintélyű főigazgatója, Domanovszky Endre, s őt - immár rektorként - Somogyi József szobrászművész követte, aki tizenhárom éven át volt az intézmény vezetője. Barcsay tanszékét Patay László festőművész „örökölte” aki 1970-től tanított és Somogyi is folyamatosan „frissítette” a tanári kart. Kokas Ignác 1973- tól, Gerzson Pál 1974-től, Sváby Lajos és Vígh Tamás 1975-től lett osztályvezető tanár. Ők is mindannyian valamikor Barcsay Jenő növendékei voltak. Somogyi Józsefet a rektori székben Kiss István szobrászművész követte, akit elsodort a rendszerváltás vihara és Sváby Lajos lett az intézmény első számú vezetője. 1995-től Szabados Árpád grafikusművész, majd Farkas Ádám szobrászművész lett az első számú vezető. Ez a névsor azért is fontos itt és most, hogy jelezzük: ők is mindannyian korábban Barcsay Jenő növendékei voltak. Vagyis Barcsay Jenő oktatói munkásságának hatása nélkül nincs főiskolai történelem, nem csak a második világháborút követő negyedszázadban, amikor tanított, hanem az azt követő évtizedekben sem! És csak a rend kedvéért: 2005-től az a König Frigyes lett az egyetem rektora, aki már korábban és azóta is azt a tanszéket vezeti, melyet Barcsay Jenő hozott létre. Barcsay Jenőben a hetvenes évek közepén, végén már érlelődött a gondolat, hogy művészi hagyatékának mi legyen a sorsa, s ez kezdett tovább körvonalazódni akkor, amikor Erdélyből Budapestre hozzá költözött testvére, Barcsay Erzsébet, aki a mester minden gondolatát ismerve, azt a szándékot valósította meg, melyre testvére bíztatta. A Barcsay Alapítvány némileg hányatott sorsa kiderül e kiadványból, s nem tagadható, hogy máig is vannak tisztázatlan kérdések. De egy biztos: lett légyen szó a Főiskola/Egyetem bármely elmúlt évtizedekben időszakáról, az intézmény minden felelős oktatója, vezetője (az említettek és a sok nem említett egyaránt) kiemelten fontos feladatának tekintette a Barcsay-örökség ápolását, továbbvitelét, az alapítvány ügyének életben tartását. S ez végül is sikerült. Ez a kiadvány pedig azt dokumentálja, hogy a döntések nem rövid távúak, nem szubjektivek, nem hibásak voltak, hanem döntő többségükben jeles további művészi pályát, ha nem is megalapoztak, de indítottak el vagy legalábbis: segítették az indításban a még éppen főiskolás, egyetemista vagy épp fiatal művész-pályázót, díjazottat. Nincs ennél komolyabb érv egy ügy, jelesül a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány ügyének továbbvitele mellett. S végül egy személyes mondat: évtizedek óta hol közelebbről, hol távolabbról követve az alapítvány ügyét nyugodtan állíthatom: akik az alapítvány ügyeiben döntöttek, azt mindig szakmai tudásuk legteljesebb felelősségével tették. Köszönet érte! Feledy Balázs •8
