Kopin Katalin: Idővonal. Szentendrei Képtár, 2013. június 13 - augusztus 31. - MűvészetMalom kiadványai 6. (Szentendre, 2014)

Az élő vagy élettelen anyag változását, pusztulását, hanyatlását állítják fotóik középpontjába az itt bemutatott művészek. A konkrét, valóságos és mérhető idő leginkább a tárgyak állapotának változásában fedezhető fel. A tökéletesből az enyészet felé halad az anyag, a létezéstől a megsemmisülés felé közelít. Paraszkay György Idővonal - Vízvonal című képpárjában, a mérhető idő szimbólumát, a napórát, és a vízár folyton változó szintjét mérő vízvonalat állítja szembe egymással. A percekre és órákra tagolt idő, egyenletes ritmusban halad, míg a folyó vízszintje és a hömpölygő áradat ereje örökösen változó. Milos József és Csíkszentmihályi Márton a fát, a változás és idő szimbólumaként ábrázolja. Az élővilágban egyedül a fáknak alakult ki az a sajátossága, hogy növekedésüket évgyűrűikkel életük folyamán rögzíteni tudják. Milos a fa évgyűrűit, repedéseit, árkait állítja középpontba, mint az idő valóságos lenyomatát, míg Csíkszentmihályi a fát, korhadó, pusztuló, átalakuló organikus anyagként mutatja be. Krizbai Gergely a fa metaforikus jelentésrétegeit bontja ki lentikuláris fotóján. A több fázisfotót egyesítő nyomat időbeli folyamatot rögzít. A Szentendrei Régi Művésztelep egyik épületének tűzlépcsője alá növő fa kivágását követi nyomon napról napra. A fa az életerő, vitalitás és kontinuitás szimbóluma, itt mégis az elpusztításának lehetünk tanúi. A szürke betonfal fölé magasodó kopár fa törzsének egy részét eltávolították, így válik groteszk, valóságtól idegen „műtárggyá”, élőből élettelenné a maga csonkolt valójában. Baksai József az elmúlás, és a visszafordíthatatlan enyészet képi ábrázolását valósítja meg Idő című fotóin. A fotók középpont­jába eldobott, használaton kívüli hulladékok, rozsdás drótkötegek kerülnek, jelezve az idővel való küzdelem felesleges voltát. 70 VALÓSÁGOS i

Next

/
Oldalképek
Tartalom