Kopin Katalin: Idővonal. Szentendrei Képtár, 2013. június 13 - augusztus 31. - MűvészetMalom kiadványai 6. (Szentendre, 2014)
/и A fejezet címe a Henri Bergson által meghatározott szubjektív időre utal. A szubjektív idő, az ember személyes, belső időészlelése, mely a külvilágtól elvonatkoztatott, és csupán az átélt események, élmények határozzák meg tempóját, dinamizmusát. A múltnak folyamatos hatása van jelenünkre: minden jelenbeli pillanatban aktívan él a múltunk is - írja Bergson 1923-ban. A múlthoz való viszonyunk befolyásolja mindennapjainkat, döntéseinket, azok következményeit és a levont tanulságokat. Lázár Alexandra Emese Random című installációja az elmúlt öt évben készült képeiből mutat be egy válogatást, amely egyfajta összegzésnek is tekinthető. Formai szempontból „random” sorozatként tekinthetjük meg a fotókat, amelyek digitális kijelzőkön jelennek meg. A véletlenszerű leosztást maguk a látogatók generálják egy gomb megnyomásával, ezzel téve interaktívvá a művet. Ez az egyszerű megoldás újabb és újabb jelentést kölcsönöz a konkrét koncepció alapján készült képeknek, sorozatoknak. Emlékforgácsokat, kontextusukból kiragadott képkockákat látunk, melynek újraértelmezése, befogadása a néző aktív közreműködésével valósulhat meg. A képek által felidézett asszociációk révén inkább önmagunkhoz kerülhetünk közelebb, és nem az alkotó szubjektív énjéhez. „A fényképet, mint esszenciális üzenethordozót szeretném használni, láttatni annak könnyen változó jelentését. Megmutatni azt, ahogyan egy kép, más kontextusba kerülve mennyire megváltozik. Mivel a képek által közvetített vizuális jelek minden esetben kölcsönhatásba kerülnek egymással, hol felerősítve, hol pedig kioltva egymást.” - írja az alkotó. Aknay Csaba munkássága szorosan a portré műfaja köré szerveződik, pályáját végigkíséri a művészi igényű emberábrázolás. Jellemző rá a projektszintű gondolkodás. Az egészen nagyívű, több évet és száz képet felölelő aktportré anyagtól jutott el a kisebb, kompaktabb, személyesebb jellegű sorozatokig. Aknay sajátosan eszköztelen és keresetlen stílusa feszes, de sosem mesterkélt. Véleménye szerint a “legallyazott” látványvilág és a tény, hogy modelljeit a lehető legkevésbé instruálja, adják meg képei egyedi ízét. Past Perfect című sorozata szembenézés a múlttal, valamint az egykor fontosnak vélt, mára megszakadt emberi kapcsolatokkal. A nyolc képből álló portrésorozathoz személyes megjegyzéseket fűzött, melyek rávilágítanak az ábrázolt személy és a művész közötti kapcsolatra. A múlt felidézése, előhívása egyfajta élettörténetet is felvillant, így vállnak az objektív portrék szubjektív önelemzéssé. Csontó Lajos a hagyományos grafikai és festészeti technikák mellett a 1990-es évek közepétől fotóval, videóval és installációval foglalkozik. 1988 óta folyamatos kiállító, művei több magán- és közgyűjteményben megtalálhatók. A kiállított képpára Facebookjelenség egy jellegzetes momentumával foglalkozik, a felhasználók időben folyamatosan változó önképépítésével. Itt viszont a hagyományos szelfikkel ellentétben nem egy híres épület, vagy személy, esetleg egy fontos eseménnyel pózol a készítő, hanem a kultúr- és a művészettörténet egy-egy toposzával, egyszerre megidézve a klasszikus önportré és a mai “szelfi” közös pontjait. Barnás Gergely Végtelen tér/Relatív idő című szubjektív létkérdéseket feszegető fotóján egy sportpálya szélén álló alakot láthatunk felülnézetből. A vízszintes „büntetővonal” mellett álló figura előtt útvesztőként jelenik meg az életben adódó lehetőségek, választások sora. A sokrétű asszociációt keltő fotó, a magunk elé emelt vélt vagy valós korlátokat és önmagunk határait, valamint az életút törésvonalakkal szabdalt íveit szimbolizálja.
