Barki Gergely - Bodonyi Emőke: Czóbel. Egy francia magyar - MűvészetMalom kiadványai 5. (Szentendre, 2014)

Barki Gergely: Czóbel Párisztól Párizsig 1903-1925

len 1913-as, Nyergesújfalun készült tájképének fotográfiáját reprodukálhatjuk ezúttal (84. kép). A festmény még néhány évtizede Horváth Béla művészettörténész birtokában volt, de azóta nyoma veszett. 1912-ben a Nagybányai jubiláris kiállításon kizárólag ko­rábbi, még 1906 előtt született (részben) Nagybányához köt­hető müveit állították ki, és a Müvészház 1913-as Nemzetközi Posztimpresszionista kiállításán is csak grafikái képviselték, bár itt díjat is nyert velük. Ezeket a műveit sem ismerjük, de a Nyugat-ban ekkor közölt rajzát (84. kép) tekintve a díj odaíté­lése érdekes fénybe kerül. A Kernstok birtokán töltött 1913-as nyár tehát művészi válságának elmélyülését hozta, ezúttal is keveset festett, in­kább témájukban is visszafogott, stílusukban pedig vélhetően lecsitultabb rajzai, akvarelljei születtek, a megsemmisítéstől megmenekültek közül néhányat a Művészház 1913 évi Zsűri­­mentes, majd az 1914-es Nagy kiállítása alkalmából mutatott be. Szintén a grafikai műfajhoz köthető az 1913-1914-es, Amerika több városát érintő grafikai kiállításkörúton való szerepel­tetése,55 viszont két, a Nyolcak szempontjából is kiemelten fon­tos tárlaton, az expresszionizmus első nagyszabású nemzetközi seregszemléjén, az 1912-es kölni ún. Sonderbund tárlaton, és a magyar festészet első reprezentatív tengerentúli bemutatko­zásán, az 1915-ös San Franciscoi világkiállításon, a Panama- Pacific International Exposition című kiállításon nem szerepeltek müvei, holott a Nyolcak csoportját mindkét tárlaton markánsan képviseltették a rendezők. Párizsban 1913 decemberében, még utoljára a nagy vi­lágégés előtt egy csoporttárlat keretében újra kiállították mű­veit a kis galériásnál, Berthe Weilnél, de ezeket a műveket sem ismerjük.56 Czóbel első nagy, leginkább Párizshoz köthető kor­szaka az első világháború kitörésekor lezárult. Ekkor menekülni kényszerült, elhagyta Franciaországot. Hátrahagyta műtermét is, benne feltehetően nem csupán az utolsó évek termésével, hanem sok olyan fauve-periódusában született festménnyel is, melyek híven bizonyíthatnák akkori élvonalhoz tartozását. A magyar kultúrtörténet egyik legnagyobb vesz­tesége ez. Czóbel csaknem egy évtizeddel később is igyekezett megtudni valamit párizsi műter­mében (83, rue de la Tombe-lssoire, 14е.) hagyott ingóságairól, de a Párizsi Magyar Királyi Követ­ségtől érkezett levél arról tájékoztatta, hogy a műterem minden ingóságával zár alá vétetett a háború kitörésekor és később egy bírósági rendelkezés alapján Coursaget zárgondnok által nyil­vánosan elárverezték.57 E lesújtó hír mögött némi reménysugár dereng, hiszen, amennyiben az ott talált müvek is árverezésre kerültek, talán némelyikük ma is lappangva várja, hogy újra felfedezzük valahol Franciaországban vagy máshelyütt. 86. Czóbel Béla: A Noisy-le-Grand-i plébános, 1913(7). Szentendre, Ferenczy Múzeum 87. N ОISY-LE-G R AN D-l ТЕМ PLOM В ELSŐ, KÉPESLAP, MAGÁNTULAJDON 55 Exhibition of contemporary graphic art in Hungary, Bohemia, and Austria. A kiállítási-kőrút New York, Buffalo, Chicago , St. Louis és Boston városokat érintette. 56 Exposition de peintures par MMes Emilie Charmy, Sonia Levitzka, Suzanne Valadon; MM. Charles Lacoste, Fernand Lhote, Ribemont- Dessaignes, A. Utter, B. Zobel, 1913. december 1-14. Galerie В. Weill, Párizs. Czóbel e kiállításon való sze­repléséről korábban nem tudtunk, ezért köszönöm Berthe Weill monográ­­fusának, Marianne Le MoRVANnak, hogy a kiállítás meghívóját megosz­totta velem. Le Morván kisasszony további Czóbel szereplésével lezajlott Berthe Weill galériájában rendezett csoportkiállítások dátumaival szolgált: 1926. december 20.-1927. január 15. 1928. december 17.-1929. január 12. 1929. október 21.-november 2. 1929. december 18.-1930. január 15. 1930. december 19.-1931. január 15. 1931. december 15.-1932. január 10. 1932. december 19.-1933. január 15. 57 A levelet közli Kratochwill Mimi. KrATOCHWILL 2001. 32. PÁRIZSTÓL PÁRIZSIG 1903-1925 65

Next

/
Oldalképek
Tartalom