Barki Gergely - Bodonyi Emőke: Czóbel. Egy francia magyar - MűvészetMalom kiadványai 5. (Szentendre, 2014)

Barki Gergely: Czóbel Párisztól Párizsig 1903-1925

fekvő női aktja, mely - Czóbel kései visszemlékezése szerint - az akkori kultuszminiszter, Apponyi Albert nemtetszését váltotta ki, így levették a müvet a kiállításról.39 Néhány nappal a Berthe Weill galériájában rendezett önálló kiállítás vernisszázsa előtt egy másik budapesti tárlaton is bemutat­ták egy csendéletét,40 de feltehetően ez nem a legfrissebb képei közül való volt, hiszen azokkal Párizsban két helyütt is szerepelt. Az év nyarán már nemcsak Nagybányára, de Magyarországra sem tért vissza, Franciaország vidékeit indult felfedezni, így jutott el például Honfleur-be,41 de az ott készült müveit nem ismerjük, ahogy azokat sem, amelyeket ősszel Juziers-ben festett.42 1908 őszén már nem állított ki a Salon d’Automne-on43 és a következő évben, legtöbb hon­fitársához hasonlóan a Salon des Indépendants kiállítását is elkerülte. Ebben a duplájára emelt helypénz mellett szerepet játszhatott az is, hogy Czóbel müveit rendre visszautasították a Salon-ok. 70. A MOULIN DE LA GALETTE AZ 1900-AS ÉVEK ELEJÉN, KÉPESLAP, MAGÁNTULAJDON 36 Burgess, Gelette: The Wild Men of Paris, The Architectural Record, 1910. május, 400-414. 37 Burgess, Gelette: Lady Méchante or Life as it Should Be: Being Divers Precious Episodes In the Life of a Naughty Nonpareille. Frederick A. Stokes Co. New York, 1909. 38 Weise, E. [Erich]: Béla Czóbel, Das Kunstblatt, IV. Jahrgang, 1920,114. 39 Horváth 1961 40 В-t. [Bálint Aladár]: A „Műhely” lakásművészeti kiállítása. Népszava, 1908. márc. 4, 5. Az Utak I. 387. (g.) [Gerö Ödön]: A “Műhely” kiállítása. Pesti Napló, 1908. márc. 4.14-15. Az Utak I. 388. 41 Bölöni György 1908 július 18-án írja Itókának: „Ma este Czóbelt várom magamhoz. Dodó mégis elszánta magát a képvásárlásra, s Czóbel is haza került a tenger mellől, Honfleurből. Most írtam neki, hogy nyélbe lehetne ütni a kép eladását.” Bölöni-Itóka 54. 42 Czóbel 1908. október 3-án Juziers­­ből küldött levele Bölöni Györgynek. PIM, Kézirattár, Ltsz.: V. 4132/102/3. (Bölöni György hagyaték) 43 Czóbel 1908 után már csak 1914 tavaszán állított ki (Zobel néven) a Salon des Indépendants-on. Egy Lázár Bélához írott, 1912 április 7-én kelt levelében (MNG, Adattár, Ltsz.: 4574/2) az 1912-es Salon d’Automne-on való részvételére is ígéretet tett, amit azonban nem váltott valóra. PÁRIZSTÓL PÁRIZSIG 1903-1925 55 69.CZÓBEL BÉLA: KABARÉSZÍN PAD PÁRIZSBAN j (a Fauve csendélet című festmény hátoldala), I 1907. Budapest, Ernst Galéria 68. CzÓBEL BÉLA: NŐI PORTRÉ, 1907. LAPPANG

Next

/
Oldalképek
Tartalom