Majorossy Judit: A Ferenczy Múzeum régészeti gyűjteményei - A Ferenczy Múzeum kiadványai, D. sorozat: Múzeumi füzetek - Kiállításvezetők 5. (Szentendre, 2014)

Patay Róbert: Késő bronzkor

KÉSŐ BRONZKOR i.e. 1400 - i.e. 800 A középső bronzkor végső időszakában lezajlott változások nyomán alapvető változá­sok következtek be a Kárpát-medence népeinek életében. A nyugati, közép-európai erede­tű halomsíros kultúra bevándorlása és hatása mellett a Balkán-félsziget délkeleti részéről és északról, a mai Szlovákia és Lengyelország felől is erős kulturális hatások érték a Kárpát­medence területét. Ezek a folyamatok egy nagy, térségeket összefogó, rendkívül intenzív kapcso­latrendszer kiépülésének irányába mutattak. Egész Európa és benne a Kárpát-medence közösségei is egyre szorosabb kapcsolatba kerültek egymással, egyre több és több információt, tudást cseréltek ki egymással. Az információk áramlásnak leg­főbb gerjesztője és mozgatója a bronzművesség és a bronztárgyak készítéséhez szükséges nyersanya­gok és mesterségbeli tudás megszerzése volt. Az ekkor kialakuló kereskedelmi és úthálózat hatása még a római korban is megfigyelhető. Központi elhelyezkedése okán Pest megye területe és az itt élők ennek a kapcsolatrendszernek fontos szerep­lői voltak. A késő bronzkor első időszakában, a megye keleti, északkeleti zónájában a pilinyi kultúra népessége települt meg. Erődített településeiket a mai napig is csak kevéssé ismerjük, hamvasztásos temetkezéseik többek között Aszódon, Pécelen, Kosdon kerültek elő. Kiváló minőségű, szépen formált, jól égetett edényeik a korszak kerámiaművességének kiemelke­dő darabjai. A késő bronzkor második periódusában a helyi népesség kultúráját - elsősorban az erős nyugati kötődésű Urnamezős kultúra megjelenése nyomán - újabb hatások érik, amelyek eredményeként a temetkezési szokások, a kerámiatípusok és a hiedelemvilág is fokozatosan egységesedik. Egyre több bronztárgyat ismerünk ebből az időszakból, már nem csupán fegyvereket, ékszereket, hatalmi jelvényeket, hanem a mindennapi élet hasz­nálati tárgyait is (baltákat, sarlókat, árakat, tűket, stb.). A bronztárgyak főleg a földbe rej­tett kincs-, és raktárleletekből, úgynevezett bronzdepókból kerülnek elő. Ezek elrejtésének okai máig vitatottak. Az okok között ellenséges támadásokat éppúgy feltételeztek, mint azt, hogy vándorötvösök rejtették el nyersanyagkészleteiket. Újabban a korabeli elit szakrális­reprezentációs szándékát sejtik az egyre nagyobb számban előkerülő bronzkincsek elrejté­se mögött. Pest megye területéről az Urnamezős kultú­ra számos nagy temetőjét (Budaörs, Érd, Mag­lód, Solymár, Szigetcsép, Szigetmonostor, Tököl, stb.) és települését (Budaörs, Érd, Pomáz, Százha­lombatta, Szigetszentmiklós, stb.) ismerjük az el­múlt évek, évtizedek kutatásai nyomán. Ebben az időszakban a temetkezésekben kizárólagossá vá­lik a hamvasztásos rítus. A hamvakat gyakran egy edénybe helyezték el (urnás rítus), de más mellék­leteket is tehettek még az urnába vagy melléje. A szórthamvas változatnak is többféle altípusa for­dul elő: a hamvakat ép, egész edények mellé he­lyezték, vagy szétszórták a sír teljes területén. Az is gyakori, hogy az edénykészletet szándékosan ösz­­szetörve tették be a sírba. Előkerültek olyan sírok is, amelyekben jól látszik, hogy a halotti máglya Korsó, Urnamezős kultúra / Jug, Urnfield culture Urna, plinyi kultúra / Urn, Piliny culture 29

Next

/
Oldalképek
Tartalom