Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: A modern Szentendre A szerb nemzeti mítosz szerint a Carnojevic pátriárka által „szlaveno—szerb IzraeF’-nek nevezett szerbség lokális géniusza formálta Szentendrét a 17. század végétől a 19. század legelejéig. Es még ha délre is vándorolt a szerb értelmiség központja, Szentendre mint mítosz, mint emlékhely változatlanul fontos hely maradt a szerb nemzeti tudatban. Erre utal a neves - Ignjatovichoz hasonlóan szentendrei származású - szerb történész, Pavle Sofric (1857- 1924) könyvecskéje.26 A szerb mitológiával, néphittel is gyakran foglalkozó Sofric műve magában hordozta azt a nosztalgikus szentendrei emlékezetet, amelyben a vágyott polgárosodás jól megfért a feudális eredetű nemzeti privilégiumokhoz való ragaszkodással. Művének megírása idején, 1903-ban a kölcsönösen előnyös, békés szerbmagyar együttélés azonban már csak a nosztalgikus emlékezetben élt. Az 1878-ban, a Berlini Kongresszus jóváhagyásával független állammá vált Szerbia 1881-ben ismét elveszítette szuverenitását. A Budapesten szentesített, és nem kis mértékben onnan kikényszerített szerződés szerint Szerbia megszűnt a nemzetközi diplomácia önálló jogalanyaként létezni. Távolról nézve Bécs és Berlin fűzte a kongresszust követő években szorosan magához a frissen önállósodott fiatal és büszke balkáni nemzetállamokat, közelebbről nézve azonban nyilvánvalóvá vált, hogy mindebben Budapesté volt a döntő szó. Az osztrák-magyar kiegyezést követően gróf Andrássy Gyula (1823-1890), majd nagykállói Kállay Béni (1839-1903) voltak azok a magyar politikusok, akik a 20. század elejéig meghatározták az Osztrák-Magyar Monarchia keleti, és főleg Balkán-politikáját. Kállay Béni, ahogyan később majd az ő famulusai is - közülük kiemelkedik Thallóczy Lajos (1854-1916) történész-politikus, aki az első világháború alatt a megszállt Szerbia polgári kormányzója lett - kiválóan ismerték a Balkán magyar szempontú történetét, annak kultúráit, ám túlértékelték a Monarchia súlyát, a világpolitikát befolyásoló hatalmi potenciálját, és a közös állam színeiben külön magyar imperialista politikát igyekeztek képviselni. Bár a magyar imperializmus külső és belső politikai vágyai meghaladták a Monarchia valódi — katonai, gazdasági - erejét, a kiegyezés rendszere lehetővé tette, hogy az osztrák-magyar birodalmi külpolitikában a „magyar szempont” is érvényesüljön. Ennek következtében szűnt meg 1881-ben a frissen szerzett függetlenségére is büszke Szerbia nemzetközi szuverenitása, és került az Osztrák-Magyar Monarchia protektorátusa alá bő két évtizedre. 1906-ig, a nem Belgrádból kirobbantott vámháború (az úgynevezett „disznóháború”) kitöréséig tartott Szerbia - mind kereskedelmi, mind diplomáciai nemzetközi ügyekben érvényes - teljes kiszolgáltatottsága Bécs (és Budapest) felé.27 Szerbia elszakadása az egyoldalú (osztrák-)magyar függésből azonban már a „disznóháború” kirobbanása előtt megkezdődött. 1903 júniusában nacionalista katonatisztek megölték I. (Obrenovic / Obrenovics) Sándor szerb királyt (1889-1903); utódja I. (Karadordevic / Karagyorgyevics) Péter lett (1844-1921), aki - nem kis mértékben a túlzó osztrák-magyar nyomás miatt - egy másik szövetségi rendszer felé közeledett. Oroszbarátsága osztrák(-magyar) ellenességgel párosult. Az átpártolás a vámháború lezárásáig teljessé vált, így Ausztria-Magyarország protektorátusával szakító Szerbia hat évvel a szarajevói merénylet (és az első világháború kitörése) előtt ellenséges szövetségi rendszer részévé vált. Az öt évig tartó átállás Szerbia számára komoly (anyagi) áldozatokba került. Maga a folyamat a Kállay-féle imperialista Balkán-politika kudarcának is felfogható, amit az 1914 és 1920 között lezajlott katasztrófa és csőd követett. 26 Sofric 2005 [1903]. 27 Ress 2004, különösen A nemzeti küldetés magyar és horvát értelmezése: Kállay Béni és Franjo Racki, illetve a Bosnyákok című részek, melyek főszereplője egyértelműen Kállay Béni. Ress Imre könyvében Kállay nemcsak mint imperialista magyar külpolitikus és Balkán-szakértő, de mint a bosnyák nemzet és nemzettudat megteremtője áll az olvasók elé. Itt említendő egy másik, jól adatolt tanulmány (Okey 2002), amely a nemzeti és nemzetközi politikával keveredő magyar(országi) imperialista balkanisztika kiemelkedő alakjainak tevékenysége alapján vázolja a dualizmus végzetét is magában hordozó nagy dilemmákat. Kállay Béni szellemi és politikai fejlődésére, valamint a magyar imperializmusra lásd még Dán Károly kitűnő eszmetörténeti tanulmányát (Dán 2000), amelyben a szerző adatgazdag és meggyőző fejlődéstörténetéből nyomon követhető a kiegyezés előtti szabadelvű, liberális politikus útja a nacionalista imperializmusig. A magyar elem szerepére és súlyára a monarchia külpolitikájában: Diószegi 1984a; ugyanezen külpolitika magyar belpolitikai vonzataira: Diószegi 1984b. 94 56. kép Ortodox keresztény (szerb) sírkő Szentendréről, 18. század (Magántulajdon; fotó: Erdősi Péter, 2012)
