Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: A modern Szentendre is. Igaz, Pethő János polgármestersége alatt eltűnt a nyilvános közbeszédből az az évtizedes szentendrei alapkonfliktus, amelyben a városi lét szembenállt a nagyközségi visszafejlesztéssel, de a századelőtől folyamatosan fel-felbukkanó indulatok, a hol városi pártban, hol közgyűlési határozatban testet öltő érdekek nyilvánvalóan még az 1940-es évek elején is megmaradtak. Ezek nélkül az évtizedes konfliktusok nélkül nem érthetőek meg igazán azok az egykori tervezetek Szentendre lehetséges jövőjéről, hivatásáról és progresszív útjáról, amelyeket az 1970-es évektől az utódok az akkori aktuális jelen előképének fogtak fel. A visszafejlesztést mint lehetőséget felvillantó írást közlő lapban egy év múlva már arról lehetett olvasni, hogy Szentendre „nagy város akar lenni”. A szerző az európai metropolisok körüli agglomerációs kisvárosok - és speciálisan Szentendre - kapcsán azt a korszellemnek megfelelő korparancsot fogalmazta meg, miszerint „külsőségeiben is kifejezésre [kell] jusson, hogy egy nagy ország fővárosának peremvárosa. A legelső szerep, hogy a nemzetköziség felé hajló nagyváros közvetlen környezetében mindenben a nemzeti lelket őrizze és hangsúlyozza. Keresse a múltat, a saját és nemzete történelmével. Szentendrének ebből a szempontból mindenekelőtt egy szép és a város méltóságához megfelelő múzeumra van szüksége.”4 A lehetséges Szentendrét - nem véletlenül, hiszen 1941 júniusát írjuk - a Berlin melletti Potsdamhoz hasonlította, valamint sétányt és parkokat vizionált bele, Róma mintájára. Harmadjára a pihenő—üdülő és kulturális funkciók lehetséges fejlesztése mellett a szerző azt is kijelentette, hogy a jövő Szentendréjének hivatása nem kevesebb, minthogy tehermentesítse a fővárost, főleg iskolákkal. Az 1970-es években konstruált helytörténeti hagyomány lábjegyzetre sem méltatta azt a majd’ fél évszázados kisvárosi konfliktussorozatot, ami nem csak végigkísérte a város 1945 előtti történelmét, de alapvetően meg is határozta azt. Történeti előképként nem tudta beilleszteni azt a történelmi tényt, hogy a századelőtől kezdődően a második világháborúig az utólag és az utókor által progresszióra ítéltetett Szentendre legmeghatározóbb, rendszerváltásokat is túlélt politikai szerveződése a meglehetősen korlátolt és egyszerű nézeteket valló Nagyközségi Párt nevű alakulat volt. Gyakorlatilag az egyetlen főbb „politikai program”, ami mentén a beszédes nevű szentendrei párt már az első világháborút megelőző években megszerveződött, majd a Horthy-korszakba átnyúlóan tevékenykedett, nem volt más, minthogy Szentendrét rendezett tanácsú városból minősítsék vissza nagyközséggé. A második világháború utáni történelmi felejtés és feledés stratégiája annyira sikeres volt, hogy az utókor szemében saját korában már városfejlesztési kánonnak tűnt az az Antolik Arnold polgármesteri beszámolójából született 1930- as évekbeli pamflet,5 amelynek eredeti kontextusa pedig nem volt más mint Szentendrének városból nagyközséggé történő népszerű, évtizedeken át felbukkanó programja, és annak puccsszerű megszavazása a városi közgyűlésben. Antolik 1932-ben - különösebb visszhang nélkül — megjelentetett, Mi volt Szentendre és mi lehetne (Célkitűzési kísérlet a várospolitikában) című füzete valójában nem az 1970-es évek nagy-kisvárosának terve volt, hanem az említett nagyközségi program ellen kiadott írás. Amikor 2002-ben újra kiadták Antolik ex-polgármester, az előszó szerint a „mai kor számára is üzenetértékkel bíró” szövegét, nem derült ki az olvasó számára, hogy az valójában egy 1922. február 18-án elhangzott, az 1921-es esztendő közigazgatásáról szóló polgármesteri beszámoló szerkesztett verziója.6 A városba politikai vonalon került polgármester ezzel a beszámolóba beleszőtt nagyszabású vízióval nem Szentendre aktuális fejlesztési útjairól szólt, hanem egy, a korszakban égető kisvárosi politikai ügyre reflektált, amikor ipari várost kertvárossal, turisztikai központot múzeummal, fürdőt, szállodát, parkosítás és patakrendezést emlegetett. Az antoliki 44. kép Szentendrei utcakép a Péter Pál (az egykori Csiprovacska) templommal, 1930-as évek (FEMÜZ, К 1542-72.4) 4 Dr. Kerékgyártó Imre: Szentendre nagy város akar lenni. Szentendre és Pilishegyvidék, 1941. június 11., 1.16. 5 Antolik 2002 [1932]. Az egykori pamfletét 2002-ben újból kiadó szerkesztő egyáltalán nem említette az eredeti szöveg keletkezésének előtörténetét és kontextusát. A Schleininger Tamás által gondozott reprint kiadás előszavából sem a nagyközségi kontextus, sem pedig az a körülmény nem derül ki, hogy a szöveg maga 1922 februárjában polgármesteri beszámolóként hangzott el a szentendrei városházán az 1921-es év városi közigazgatásáról. 6 PML, V.371,1759/921,1922. február 18., 16. Ugyanakkor a város 20. századi történetével foglalkozó olvasókönyv, amely az 1920-as évekről szóló részt a Polgárosodás, városiasodás címszóval vezeti elő, szintén nem említi a nagyközségesítés problematikáját (G. Sin (összeáll.) 2000: 67-94). 80
