Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: A modern Szentendre nak a konkrét - és egykor Szentendrén élt, megfordult — szereplők, ellenben annál több bennük a szorgos, becsületes iparos és kereskedő, valamint a bohém művész. A szentendreiség, a szentendreiek ebben a konstrukcióban - például a hely szelleme miatt is - bocsánatos hibáikkal együtt is csak jók lehettek, míg a rosszak mindig a várostól idegen elemek voltak. E kedélyes és bukolikusan banális képet csupán csak színesítették Dezsőfi szövegeiben a valaha itt élt absztrakt szerbek s más nemzetiségek. Szerkesztői jegyzet a fentiekhez: A Dezsőfi Ferenc II. világháborút követő közalkalmazotti igazolási ügye kapcsán keletkezett iratok nagyban hozzájárulnak addigi pályafutásának, különösen az 1944—1945. évi szereplésének megismeréséhez, bár annak pontos rekonstrukciójához nem elegendőek. Az 1945. április 4-én Pest megye alispánjának küldött igazoló jelentésében felvázolt életútja, a május 3-án tett nyilatkozata, a hozzá kapcsolódva kitöltött kérdőív, valamint a szentendrei járás igazoló bizottságának május 15-i ülésén felvett jegyzőkönyv - e forrástípusok jellegéből adódóan - elsősorban arról tájékoztatnak, hogy Dezsőfi hogyan adta elő saját életútját, hogyan emlékezett vissza rá az adott történelmi helyzetben.73 Igazoló jelentésében Dezsőfi a szélsőjobboldallal való szembenállásának bizonyítékaként mutatta fel azt a tényt, hogy sokáig nem léphetett feljebb a hivatali ranglétrán. Az 1939-es választáskor szerepe semleges volt, de nem támogatta Csia Sándort - a nyilas jelöltet, aki Pilishegyvidék képviseletében került be a parlamentbe -, és emiatt Szálas Gyula, városi orvos megfenyegette. A pályakép részeként Dezsőfi Ferenc az 1944. évi szereplésére is kitért, és viszszatekintése ezen a ponton kiegészíti az 1970-es években készült fenti narrációkat. Miután júliusban Mojics Péter főjegyző nyugalomba vonult, ő „neveztetett ki” az utódjává — megfogalmazása szerint harminc éves szolgálati ideje és „sorban következő” volta miatt -, de a kinevezés „nehezen történt meg”, mivel a nyilas Endre László, az akkori Pest- Pilis-Solt-Kiskun vármegyei alispán - a Szálasi-féle hatalomátvétel után az Endlösung magyarországi végrehajtásának, a zsidóként besorolt magyarok meggyilkolásának egyik főbűnöse - ezt „egy ideig ellenezte, mert ismerte baloldali gondolkozásomat és magatartásomat.” Amikor 1944 decemberében Rézler Gábor polgármester a nyugdíjazását kérte, a Belügyminisztérium és az alispáni hivatal (feltehetőleg mindkettő mögött: Endre) utasította Dezsőfit, hogy főjegyzőként lássa el a polgármesteri feladatokat, ő azonban visszautasította ezt: „a nyilas uralom alatt ily megbízást nem voltam hajlandó elvállalni”. Pályafutásának e mozzanatairól hasonlóan nyilatkozott az igazoló bizottsági ülésen is. Ennek jegyzőkönyve nem tartalmazza azt, amivel jelentésében részletesen foglalkozott: a zsidósággal kapcsolatos intézkedések elszabotálásáról szóló elbeszélését. Mint írta, 1944-ben a polgármester utasította, „hogy a zsidók összeköltöztetésével kapcsolatosan a zsidók lakásait” írja össze, de két nap múlva visszavonták tőle a megbízást, mondván, nem hajtja szigorúan végre, „ami igaz is volt - és ugyan ezen okból nem bízták rám a zsidó vagyonok összeírásával, valamint a gettó létesítésével kapcsolatos teendők elvégzését. Ennek elvégzését már eleve elhárítottam magamtól.” A témára másodszor is kitérve ismertette, hogy a Közjóléti Szövetkezet ügyvezető igazgatójaként kapott utasítást „az 5. holdon aluli zsidó ingatlanok szétosztására”, de ennek se tett eleget, így „ezeknek a vagyonoknak a jogos tulajdonoshoz való visszajuttatása ma úgyszólván semmi akadályba nem ütközik.” Aminek nincsen nyoma a jelentésben, és amivel a jelek szerint a bizottság sem foglalkozott: 1944 júliusával bezárólag országszerte bekövetkezett a zsidó kategóriába sorolt hazai lakosság gettókba zsúfolása, majd deportálása. 1944 májusában készült az a Pest-Pilis-Solt megyei rendelet, amely a nagyobb városokban, köztük Szentendrén is, gettó felállítását írta elő, a szentendrei járás gyűjtő központját pedig Békásmegyeren jelölte ki. Júniusban Budapest zsidó lakosságát költöztették csillagos házakba. Július 7-én adta ki Horthy Miklós a deportálásokat leállító rendeletét, de a Pest-Pilis-Solt megyei zsidóság deportálása nem szakadt meg, július 6. és 8. között összesen 24.128 embert vittek a haláltáborokba. A rendelet Szentendrén sem vette elejét a deportálásnak. Az utolsó tehervonatok július 9-én indultak a haláltáborokba Budapest környékéről.74 Ha tehát Dezsőfi a főjegyzői tisztséget, mint mondta, júliusban, Mojics Péter lemondása után vállalta el — jóllehet Endre ellenzése mellett -, az a Sztójay-kormány alatt bekövetkezett gettóba zárásokhoz, deportáláshoz időben igen közel történt. Döntése, szereplése és a Szentendrén történtek feldolgozásához további források is szükségesek, e helyen egy valójában megkerülhetetlen mozzanatnak a bizottsághoz intézett elbeszélésében jelentkező kihagyására mutattunk rá. A teljesség igénye megkívánja, hogy ezzel a kihagyással együtt 73 PML, XVII.413.a, 1. doboz; PML,XVII.413.a 2. doboz: 28/1945; PML,XV1I.401,IB 1945-1946. 74 Braham 1997:1. 641 (19.1 táblázat), II. 738, 741, 763 (92. jegyzet). A szentendrei július 9-i deportálásra: Kertész 2009: 123. Ez utóbbi kapcsán az aznap Budakalászról 3.072 fővel indított halálvonatra: Braham 1997: II. 1359. 76
