Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
A felejtő és elfeledett város: Dezsőfi Ferenc emléke és emlékezete megtartott városfejlesztési ankétről az elfogult és elragadtatott lokálpatrióta tudósító - a tanácselnöknek az elmúlt év tapasztalatairól szóló beszámolójának ismertetése után - így fogalmazott: „Dumtsa Jenő polgármestersége óta nem tettek annyit a város fejlesztése érdekében, mint amennyit a városi tanács az utóbbi két esztendőben tett. Öreg szentendrei bennszülött mondta ezeket a nagy szavakat — öreg szentendrei, aki sokat látott a város és a városvezetés életéből. [...] Ma, amikor nem saját zsebre dolgozó, hanem a város népével együtt érző igazi Szentendre-barátok készítenek városfejlesztési terveket, akik a fellegekből, a hamis illúziók világából le tudnak szállni a reális, mindennapi élet területére, az öreg város girbe-gurba - gondjainkat és örömeinket elhurcoló - kedves kis utcákba - minden sikerül, amit nagyon sokan igazán akarnak.”56 A cikkíró szerint a város baráti köre nem szűnt meg, 1957 áprilisában, „az oszló zűrzavarban” alakult meg. Az 1956-ban okozott zűrzavar - 1975-ből visszatekintve már - csak átmenetinek és felületinek tűnt. Az 1956 előtti és az azt követő évek közötti nyugodtabb átmenetről beszámoló jubileumi kötet mindennek az okairól így fogalmazott: „A források tükrében úgy tűnik, hogy az ötvenes évek közepére konszolidálódott a szocialista rendszer Szentendre városában. így érthető, hogy az 1956-os ellenforradalom idején nem történtek gyilkosságok, vandál garázdálkodások. Az ellenforradalom helyi vezetőinek egy része a mérsékeltebb jobboldalhoz tartozott, ők is igyekeztek csillapítani a legszélsőségesebb elképzeléseket. A lakosság általában passzív volt. Csia Sándor volt hívei próbálták ugyan aktivizálni az ingatag rétegeket, de nem nagy eredménnyel. A legsúlyosabb problémát a nagyobb üzemek, vállalatok termelésének az ideiglenes szüneteltetése jelentette. Az ellenforradalmi elképzeléseknek Szentendrén nem voltak mély gyökerei, ezért 1956. november 4-e után hamar helyreállt a rend. [...] Kezdetét vette az a városvezetési irányvonal, amely napjainkban is eredményesen munkálkodik Szentendre felemelésén. 1957-től kezdve előtérbe került a kulturális, valamint a kommunális fejlesztés kérdése. Megkezdődött a kisváros valóban városias jellegének a kialakulása [...].”S7 Ellentétben a városközponttal, a volt polgármestert, Dezsőfi Ferencet majd csak 1956-ot követően, egy újabb modellváltás után rehabilitálta a helyi nyilvánosság. Ebben a rehabilitációban minden bizonnyal szerepet játszott az a körülmény is, hogy Dezsőfi az 1956-os „zűrzavarban” nem exponálta magát, semmilyen bizottságban, bizottmányban nem vállalt szerepet, személyére, működésére a forradalmi kisvárosban senki sem utalt még csak referenciaként sem.58 A Pest Megyei Hírlap mellékleteként megjelenő Szentendre 1958-tól kezdve közölte Dezsőfi Ferenc helytörténeti, helyismereti és néprajzi tárgyú kisebb írásait, amelyek egy bukolikus kisvárosról és városi társadalomról szóltak.59 Meg - természetesen - Dezsőikről, élete nagy kalandjáról: az első, sikertelen vállalkozásáról, hogy Szentendre polgármestere legyen. Az egykori kudarc sohasem hagyta nyugodni, azt utólag felekezeti okokkal magyarázta, református vallásúként a két világháború között már nyilvánvalóan klerikálissá lett városában. Utólag úgy vélte, hogy reformátusságában, pontosabban nem katolikus voltában keresendő a legfőbb oka annak, hogy az 1930-as évek közepén egymás után kétszer is sikertelenül próbálkozott azzal, hogy a város 39. kép Dezsőfi Ferenc idősebb korában anyakönyvvezetőként, 1960-as évek (FEMÚZ, TD 88.387.1) 56 Horváth Levente: Városfejlesztési ankét Szentendrén. Pest Megyei Hírlap - Szentendre, 1959. május 16. 57 G. Sin 1975: 43. 58 Máté 2007. 59 Dezsőfi Ferenc: Régi kereskedőkről és iparosokról. II. Pest Megyei Hírlap - Szentendre, 1958. december 25. A jelzett írás régmúlt idők kedélyes céhes borozgatásairól szólt. Ezt követték a további, helytörténeti, helyismereti tárgyú nosztalgikus írásai. 71
