Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)

I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre

Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: A modern Szentendre

aktuális „rendszerváltást” követően is csupán az őt elutasító rendőrségi fogalmazó durvaságán kesergett. Nagyjából hasonlóképpen töltötte be a Szentendrei Igazoló Bizottság a kollektív múltfeltáró szerepét is.

Az aránylag zökkenőmentes átmenetet 1944-ből, a nyilas diktatúrából a rövidéletű - és korlátozott - demokrácián át az intézményesülő kommunista diktatúrába Szentendrén nem utolsó sorban éppen Dezsőd Ferenc személye biztosította. Kéziratban maradt regényének hőse, Lojzi bácsi fiatal kísérőjével történt utolsó találkozásakor már-már történetfilozófiai dimenziókba emelte az általa - és a szerző által - gyakorolt bukolikus és reflektálatlanul adomázó helytörténetet:

„Valamit még mondanom kellett az öregnek. »Tudja, bátyám, én nagyon sajnálom, hogy a sétáink végére értünk. Tarthatott volna még sokáig. Hiszen annyi mindent lehetne írni erről a sokat szidott és sokaktól mégis nagyon szeretett kis városról.« »Megnyugtatlak, öcsém. Fogunk is írni. Majd még egyszer öszszeszedjük az utolsó ötven esztendő históriáját.Te csak dolgozz most, én meg az alatt emlékezem [...]. Mondanék még valamit, akár oda is írhatod a könyv elejére mottónak: Elődeink szorgalmának, a múlt értékinek megbecsülése szilárd alapja egy tevékeny, boldog jövőnek. Romokra nem lehet építeni, erős épülethez szilárd alap kell. Kemény és mély, mélyen az emberek lelkében gyökeredző.«”35 Ezt a helytörténet-filozófiai traktátust Dezsőfi 1950 legelején írta. Pár évvel korábban - első polgármesteri éves jelentésében - már hivatalos iratban is foglalkozott a helyi emberek leikével. 1944-1945-ről a polgármesteri székből beszélve 1946-ban megemlítette azokat a nagy rombolásokat, amelyeket a közelmúltbeli évek eseményei a lelkekben okoztak. Lojzi bácsi szavain keresztül tett ígéretét Dezsőfi csak részben tartotta meg. A két világháború közötti korszak és a második világháború helytörténetét igen szelektáltan adta elő. Ezt a múltat nem ő kezdte el konstruálni Szentendrén, ám „sokat szidott és sokaktól mégis nagyon szeretett kis városa” helytörténetének máig ő lett a leghatásosabb alakítója, ami a különböző korszakokban kiadott különböző helytörténeti kiadványokból is kiderül. Kedélyesen anekdotázó, bukolikus helytörténet az, amit Dezsőfi is művelt, és amit az utókor helytörténete átvett és továbbfejlesztett. Ebből kényszerűen maradt ki a nem a nyilasok által elhurcolt szentendrei zsidóság és a nem idegen nyilasok története, ahogyan kimaradt belőle a szentendrei szerbség még korábbi elfogyása, az optánsok története is. Az elhallgatások és a mellébeszélések alapjain épült erős épület évtizedekre szilárdnak bizonyult.

Az 1945-öt követő esztendőket a történetírás hagyományosan az újjáépítés éveinek nevezi. Szentendrét a front átvonulásakor — ahogyan arról Dezsőfi polgármesteri jelentése is beszámolt 1946 elején - jelentős fizikai károk nem érték. Számottevő fegyveres eseményekre 1944—1945 folyamán nem került sor a városban, ahogyan a nagy bombázások is elkerülték. Sokkal jelentősebbek voltak a háború általános lelki rombolásai. Ezek orvoslására azonban a város korabeli vezetői az elfojtást és az elhallgatást választották. Ebből is fakadhatott az 1944 és 1949 közötti rendszerváltások simasága Szentendrén, és e viszonylag sima átmenetnek Dezsőfi a kulcsfigurája volt. Ugyanakkor azt, hogy az 1944—1945-ös, majd az azt követő szentendrei békés impérium- és rendszerváltásokban Dezsőfi pontosan milyen szerepet is játszott, azt a polgármesteri tisztéből történő letételét követően az 1975-ös felszabadulási megemlékezésekig elhallgatták. A város felszabadulásának tizedik évfordulóján a megyei lap, a Népújság megemlékező cikke meg sem említette Dezsőfi nevét, az 1954-es évforduló történeti rekonstrukciójában még egész mások, elsősorban id. Nagy János játszotta a főszerepet.36 Pedig az ünnepi cikk végső következtetése nem volt idegen Dezsőfi

1946-os polgármesteri jelentésétől, miszerint a felszabadulásnak és a rendszerváltásnak köszönhetően „Szentendre is megindulhatott a felemelkedés útján”. Dezsőfinek a hivatalos várostörténetből és a helyi közéletből — átmeneti időre - való törlésére egy 1952. márciusi városi végrehajtó bizottsági ülésen került sor. Az ülést levezető Bánhegyi János tanácselnök először áttekintette az előző másfél hét a szocializmus építésében elért sikereit Szentendrén, kiemelve, hogy

„[...] március hó 9-én, Rákosi elvtárs születésnapján megnyitottuk a korszerű szép városi könyvtárat.

Méltó keretek között ünnepeltük meg nagy tanítónk és vezérünk, Rákosi elvtárs 60. születésnapját. [...] Beszámol arról, hogy az év II. negyedében 500 vezetékes rádiót kap városunk, amelyből 300 az izbégi dolgozó parasztságnak, 200 pedig a belterületi dolgozóknak jut.”37 A sikerekről, valamint az ünnepről való beszámolót követően - a fokozódó osztályharc helyi implementálása jegyében - pedig áttért a belső ellenség elleni küzdelem kérdésére:

35 FEMÜZ, A 848-74: Dezsőfi Ferenc: „Régi tornyok tövében (Séták a régi Szentendrén)”. Kézirat, 356.

36 (-H.O.-): Tíz éve történt. Népújság, 1954. december 25.

37 Az 1952. március 15-i tanácsülés jegyzőkönyvét idézi: G. Sin (összeáll.) 2000: 157-158. Az idézett jegyzőkönyvből is kitűnhetnek az 1950-es évek hivatalos Szentendre-képének és várospolitikájának kontúrjai, középpontban a dolgozó parasztsággal.

68