Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: A modern Szentendre A központi irányítás mellett a helyi adottságok, a szentendrei lehetőségek határozták meg a város tervszerű fejlesztését.”4 Ahogyan az már az első két fejezetből kitűnhetett, a város inkább spontán, mintsem tervszerű folyamatok eredőjeként alakult radikálisan át az 1960-as, 1970-es évektől kezdődően. 1975-ben egy adott politikai rendszer ünnepeltette magát, és az ünneplésben fontos szerepet kapott a történelmi kontinuitás felmutatásának igénye. Ennek tudható be a jubileumi helytörténeti kötet sommás ítélete a szentendrei városfejlődés egyenes vonalúságáról, tervszerűségéről. Ugyanakkor a központilag generált országos tendenciák mellett számos helyi adottság is tágította, esetenként még másította is meg az idézett kötetben nem különösen specifikált országos tendenciákat. Az 1950-es évek helytörténete sem írható le kizárólag a nagy politikatörténeti összefoglalók, kézikönyvek narratívájának „lokalizálásával”. „1944. december 26-a sorsdöntő fordulat volt Szentendre életében. Most, 30 év távlatából, az elért eredmények tükrében egyre világosabban látszik a város felszabadulási dátumának mérföldkő jellege. [...] Ahhoz, hogy az elmúlt három évtizedben elvégzett munkánkról mérleget készíthessünk, ismernünk kell a 30 évvel ezelőtti állapotokat. [...] Nem kellett egy fél emberöltőnyi idő sem ahhoz, hogy az évszázados mulasztásokat pótoljuk, sőt hogy még tovább lépjünk.»[...] Műemlék jellegű múzeumváros [...] modern bevásárló központ [...] sorra épülnek a lakótelepek [...]. A szentendrei művészek pedig immár világszerte ismertté tették a város nevét. 30 év egy nemzet életében múló pillanat. Szentendre ezt jól használta ki. Nincs miért szégyenkeznünk.«”5 Bár a Szentendre 30 éve című kötet a szerbek 1690-es betelepedésétől kezdve vázolja az évszázados elmaradások történetét, konkréten a képbe csak a felszabadulással lép be „Dr. Dezsőfi Ferenc főjegyző, az itt maradt hivatalnoki kar rangidőse”.6 A könyv szerzője aztán majd 1947-tel írja ki Dezsőfit a várostörténetből. Ám addig a felszabadulási és a (lelki) újjáépítési, hősi történet főszereplője, legfőbb forrása volt. Nem véletlenül. A fordulatot követő, legkeményebb 1950-es években maga a városvezetés próbálta meg eltüntetni őt a város hivatalos történetéből. A művészettörténeti szakirodalom, valamint a helytörténeti szándékú kezdeményezések igen keveset tudattak az érdeklődő olvasókkal ezekről az úgynevezett „ötvenes évekről”, valamint a koalíciós időszakról. A várost ekkoriban a deklasszált, a formálódó sztálinista diktatúra által így vagy úgy üldözött művészek és más Budapestről Szentendrére kihúzódott emberek azilumaként ábrázolták. Menedékhelyként ezekben a szövegekben a város alapvető tulajdonsága a csendesség, már ami az 1945 és 1956 közötti időszakot illeti. Es kétségtelen, hogy ha a 1960-as évektől kezdődően egyre lármásabb, színesebb múzeumvárosból és idegenforgalmi központból tekintünk vissza erre a bő évtizedre, akkor a csendes/álmos kisvárosi jelző nem indokolatlan. Ebben a csendben Szentendre a hivatalos iratokban egészen másként áll elénk, mint akár csak egy évtizeddel később. A „hétköznapi” kisvárosi rutint jellemző iratok a megyei pártbizottságból maradtak ránk. 1950 februárjában például a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) megyei apparátusa azt állapította meg, hogy Szentendrén a párt tagságának a száma meglehetősen alacsony (487 fő), és köztük a nők száma igen csekély volt.71951 júniusában arra panaszkodtak, hogy a dolgozó parasztok között kimutathatatlan a fontos politikai munkaként értékelt pártépítés. Ez a helyzet az adott évvégére sem változott, és még 1954 októberéből is hasonló tartalmú jelentést olvashatunk.8 34. kép Szentendre látképe a Duna felől Dezsőfi Ferencfotóján, 1930-as évek (FEMÚZ, FÜ 080) 4 G. Sin 1975:39. 5 G. Sin 1975: 7. 6 G. Sin 1975:18. 7 PML, XXXV.l, 7., 1950. február. Ráadásul ugyanezen év nyarán azt nyilatkozta a megyei pártválasztmányon „Bognár elvtárs” Szentendréről, hogy a kisszámú párttag nő között Szentendrén többen „erkölcsi szempontból kifogás alá esnek. Ezeket milyen módon távolítsák el a pártból, ha nincs konkrét bizonyíték.” PML XXXV. 1,2., 1951. augusztus 12. 8 Az 1951. júliusában lejelentett 16 tag és tagjelöltből 14 volt alkalmazott és csak egy dolgozó paraszt. PML, XXXV.l, 17.; v.ö. például PML, XXXV.l, 20. 60
