Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
A felejtő és elfeledett város: Dezsői! Ferenc emléke és emlékezete* Szentendre városáról az 1970-es években már mint turistaközpontról, formálódó múzeumvárosról, illetve olyan településről illett írni és beszélni, melynek meghatározó ipara az idegenforgalom volt. Kétségtelenül hatalmas átalakuláson ment át ekkorra Szentendre, és lett a korabeli újságírói közhelyekben a Dunakanyar kapujából annak fővárosa, a Dunakanyar gyöngye, majd ékszerdoboz s nem kis mértékben a rendszer kirakatvárosa, a budai agglomeráció kiemelkedő helye.* 1 Az 1960-es években megkezdődött Szentendre felfedezése, majd bekebelezése a főváros felől. Nyaralók, üdülők, majd kisvárosi méreteket kinövő intézmények, infrastruktúra-hálózat változtatta át radikálisan az 1950-es évek végén még csendes, poros, félig mezőgazdasági jellegű kisváros arculatát. Ezekben az években intézményesítették Szentendre máig érvényes „emlékezetét”. Ebben az emlékezetkonstrukcióban pedig kulcsszerep jutott egy nyugdíjas főállású szentendreinek. 1947-ben, amikor ez a kulcsfigura, az elődeihez hasonlóan az idegenforgalmat fejleszteni kívánó Dezsőfi Ferenc volt Szentendre polgármestere, a MAFIRT filmhíradója2 - a szentendrei művésztelepről szólva - még úgy beszélt a városról, mint az ország egyik ismeretlen tájáról. Még a második világháborút közvetlenül követő években sem sikerült Szentendrét az idegenforgalmi kiadványok, térképek kiemelt helyévé tenni, olyanná, amilyenné majd az 1960-as évektől vált. Az említett filmhíradó bemutatását követően majd’ három évtized múlva a város párttitkára azonban már okkal nyilatkozhatta: „Szentendre nemcsak a megye kulturális életének egyik fontos központja, hanem országosan is ismert és tekintélyes város [...]. Sokan egyenesen azt gondolják, hogy a város legalább olyan nagy, mint Győr, vagy Békéscsaba.”3 A párttitkári kijelentés 1975-ben megalapozottnak tűnt. Szentendre korabeli külső-belső képe minden tekintetben sikertörténetet sugárzott. Ennek a sikertörténetnek feleltették meg a helytörténetet. Ebben az új - és máig érvényesnek tűnő - helytörténeti konstrukcióban kiemelt szerep jutott Dezsőfi Ferencnek, úgy is mint a város emlékezete alakítójának, majd annak kiadványokban és kiállításokban történő megtestesítőjének. Az 1975-ös jubileumi évben a Kádárrendszer politikai elitje országosan ünnepelte az 1945-ös fordulatot s azon belül önmagát. Az akkori szocialista rendszer eredetmítoszát nem 1956 novemberéhez, de még csak nem is az 1947-1948-as fordulathoz kötötte. Szentendre városának és vezetőinek pedig külön okuk is volt ebben a jubileumi esztendőben az ünneplésre. Az ünnepségsorozat részeként „krónika” is íródott a várost formáló évtizedekről. Az 1975-ös, jubileumi város- és kortörténeti kötet - mely a rendszerváltást követő két évtized várostörténeti jellegű írásainak is az alapja lett - az 1945 és 1975 közötti korszakról általában szólva egységes, töretlen ívű várostörténetről beszélt, amely történet genezisében kiemelkedő szerepet tulajdonított Dezsőfi Ferencnek, Szentendre 1944 december vége és 1948 eleje között regnáló polgármesterének. „1948-ban, a fordulat évében országszerte megkezdődött a szocializmus építése. Szentendre további fejlődése az MDP, majd az MSZMP irányelvei alapján, az országos tendenciáknak megfelelően alakult. * A tanulmány korábbi változata megjelent: Studia Comitatensia 32 (2011) 128-145. 1 Kende 2010. 2 http://iilmbiradokonline.hu/watch.phplid-6495. 3 (n.n.): Befejeződött a megyei pártértekezlet. Pest Megyei Hírlap, 1975. március 4. 59
