Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: A modern Szentendre pedig 40%-ra csökkent a belföldi vendégek aránya, és ezzel egyidőben a Pap-szigeti kempingben 1971-ben a vendégek 42%-a, 1974-ben pedig már mindössze csak 32%-a volt magyar állampolgár. Mindkét szálláshely esetében szintén a külföldi turisták miatt ugrott meg hirtelen a bevétel is - a kempingnél a korábbi háromszorosára, míg a szállodában majd’ másfélszeresére.16 Két évvel a Kádár-korban népszerű rádiósorozat Szabó családjának nevezetes szentendrei kirándulása előtt egy másik budapesti virtuális család kirándult a városba. A Népszava egyik újságírója, Radnóti Edit írt 1964 tavaszán egy kedélyes tárcát Szentendrei séta... címmel. A lap e rövid írása korfestő adalék Szentendre budapestiek általi felfedezéséhez és ahhoz a népszerű Szentendre-képhez, amely a várost (dél-)olasz kisvárosként ábrázolta. A publicisztikában hiánytalanul felbukkannak a korabeli közhelyek, ám az írás végéről az építő kritika sem hiányozhatott. A szerző Családi kör című sorozatának hőse, Homola Gábor egy vasárnapjából indult ki, amikor hirtelen elhatározástól vezérelve nejét - miközben úttörő lányaik őrsi kirándulásra mentek - kivitte Szentendrére. „Érdekes, Erzsiké [a feleség — K.T.] cseppet sem szabódott. Csodálatos volt kettesben Szentendrén. [...] Megnézték a Duna-parti sétányt, a görög kereskedők utcáját, a Ferenczy Károly Múzeumot, a Művész Telepet, a Művész Presszót, a girbe-gurba, hegyre kanyarodó utcákat. Diákos kedvvel csatangoltak. A Görög vendéglőben ebédeltek. És bármennyit is jártak, egyikük sem fáradt el. Erzsiké arca kipirult. Kislányos hévvel majszolta a vaníliafagylaltot. Gábor este megkérdezte tőle: [...] »És mi a véleményed erről a kirándulásról?« [A válasz pedig így hangzott:] »Szentendre nagyon szép, olyan érdekes, mint egy délolasz város. De ha én lennék a tanácselnök: alapos nagytakarítást végeztetnék, mert egész nap idegesített a sok piszok és szemét, amit az utcákon láttam.« [...] Hát, ebben, sajnos, igaza volt [,..].”17 A szentendrei kirándulás, „kószálás” az 1960-as évek közepére zsurnalisztikái közhely lett. Ebben pedig nem kis szerepet játszottak a térségben ingatlan-, illetve üdülőtulajdonossá váló, az 1956-ot követő kádári konszolidációban áramvonalas írók, újságírók.18 A rádiós Szabó családot a városba fel- és bevezető fővárosi újságírók között volt olyan is, aki látszólag a közhelyes látványon túlra is igyekezett látni és megpróbált szembenézni a korabeli gondokkal. Ugyanakkor nem alaptalan a gyanú, hogy a bájos képek mögötti gondok felvillantása - különösen, ha az illetékesek által tolmácsoltattak — valójában szintén a korabeli és helyi érdekű lobbitevékenység eredménye volt. Erre kiváló példa az Elet és Irodalom 1964. februári számában Bajor Nagy Ernő terjedelmes riportja.19 A korszak egyik legnépszerűbb újságírója Szentendre átalakulásának, városiasodásának kínjait közvetítette a Szentendre — város vagy városka? című hosszú írásában, amelyet „a legtöbbet filmezett magyar főtéren” indított alkalmi interjúalanyát idézve, aki szerint „abbahagyhatnák már a bájolgást a műemlékekkel, inkább írjanak arról, hogy Szentendre még most sincs csatornázva.” Bajor Nagy azt a gondolatot is az idézett interjúalany szájába adta, miszerint e megkapó műemlékeket egyébként „csak nézni jó”, ugyanis a szentendrei belváros lakói a nyirkos falak mögött méltatlan körülmények között laktak. E helyi lakosok - a riport szerint - folyamatosan azt kérdezték (vissza) a szerzőtől, hogy vajon mitől is város Szentendre? Az újságíró, miután felidézte a vadnyugati kocsmák tömeg) eleneteire emlékeztető HÉV-állomásbeli italboltot, ugyanezt a kérdést szegezte a tanácselnök-helyettesnek. A cikkben idézett hivatalos válasz szerint a lakosság dominánsan ipari életmódja miatt. Ezt a kijelentést Bajor Nagy adatok felvillantásával ha meg nem is cáfolta, de erősen finomította. Ahogyan a közintézmények városalkotó funkcióját szintén megkérdőjelezte. „A nyári ég megvesztegető kék boltozata nélkül, az evezőlapátoktól fodros júniusi Duna nélkül, a lomberdőkkel ékes Pilis kékeszöld kontúrja nélkül eléggé védtelen ez a kisváros a kihívó kérdésekkel szemben, igaz dúskál közintézményekben, de mégsem felel meg annak a klasszikus város-funkciónak, hogy környékének társadalmi, gazdasági, kulturális központja legyen.”20 Jó szemmel tapintott rá, hogy a városodás által felduzzasztott lakosság önmagában még nem városképző tényező. Azt is megjegyezte, hogy ebben a felduzzadt lakosságszámban „legalább háromezren” voltak azok a Szentendrét a Budapestre költözéshez hídfőállásként használó, ideiglenes bejelentővel ittlakó téeszmenekültek, akik szentendreiségüket alapvetően ideiglenesnek tekintették. Bajor Nagy ezt követően a további gondokat sorolta, többek között a lakáshiányt, az iskolahiányt, amivel a Váci utcával vetekedő helyi illatszerüzletet, a Művész presszót, illetve a fővárosi színvonalú önkiszolgáló csemegeboltot állította szembe, hogy aztán egy pedagógussal mondassa ki az alapkérdést: 16 A Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal Szentendrei Kirendeltségének története, 1975. FEMÚZ, A 1046-76. 17 Radnóti Edit: Családi kör. Szentendrei séta [...]. Népszava, 1964. április 26. 18 Például: Szeberényi Lehel: Nyár végi kószálások Szentendrén. Magyar Nemzet, 1965. augusztus 21. 19 Bajor Nagy Ernő: Szentendre - város vagy városka? Elet és Irodalom, 1964. február 29. 20 Bajor Nagy Ernő: Szentendre - város vagy városka? Elet és Irodalom, 1964. február 29. 42
