Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)

II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Villa Sancti Andreae: a középkori múlt

A középkori múlt

Királyságba, és azzal is megbízott, hogy küldetésének költségeit a helyi egyházaktól hajtsa be, a püspök és a káptalan jelentése alapján tartozást állapított meg az egyházmegye minden főesperesénél, köztük Józsefnél. Mivel idézésére a főesperesek nem jelentek meg, a kiközösítéssel és a javadalmaiktól való megfosztással fenyegetve szólította fel őket a fizetésre.46 József átvészelte a konfliktust: 1314-ben sikeresen képviselte a káptalant a tihanyi konvent előtt, egy hagyatékot tett szabadi lakos rokonai ellen, akik azt idáig visszatartották, de a pereskedést elkerülendő mégis átadták.47 Ezután nyomát veszítjük, és Rufinus de Cibinio - a Gentilis távozása után fennmaradt, behajtatlan tartozásoknak, üresedés esetén az egy évi jövedelemnek a tizedkivetés szerinti beszedésével megbízott pápai küldött - számadása szerint (1318-1320) a főesperesség átmenetileg betöltetlenül állt.48

Kiemelkedik hivatali elődei közül János mester, az utolsó ismert szentendrei főesperes, aki alkancellárrá lépett elő a királyné, I. (Anjou) Károly felesége, a lengyel Piast-házból való Kokietek Erzsébet szolgálatában. 1323-ban, abban az évben, amikor az Anjou uralkodó és a tartományurak küzdelme véget ért, János többedmagával Károlyhoz folyamodott bizonyos 1270-1280-as években elnyert adományok megerősítéséért, átírásáért.49 1323-ban megjelent a neve mellett a királynéi alkancellári titulus. Folytatta a veszprémi birtokok megerősítésére irányuló munkát, de rangemelkedése folytán egyedül elérhette, amihez korábban többen kellettek.50 A veszprémi egyháznak a királynéi udvarban élvezett befolyását jelzi, hogy az alkancellári méltóság ugyanott Henrik püspöké lett.51 János mester csak átmenetileg tartotta meg főesperesi tisztségét, amely 1324 őszén már elmaradt a neve mellől. Ettől fogva királynéi alkancellári feladataira összpontosított, és préposti tisztet töltött be.52

A fentieket összegezve elmondható, hogy az 1310-es évek politikai válsága után, amellyel egyidejűleg a főesperességre nézve olyan gondok akadtak, mint például a be nem töltött tisztség és a pénztartozás, Veszprém helyreállította a rendet, és bizonyára nemcsak a királyné környezetében növelte befolyását, hanem a királyi udvarban is. Feltehetőleg János volt az utolsó szentendrei főesperes, a későbbi iratokban már a budaiak szerepelnek. Elődjeihez képesti rendhagyó pályája, jelentős világi megbízatása is közrejátszhatott abban, hogy az intézmény immár nem érte be régi székhelyével: Veszprém elhagyta Szentendrét, és legkésőbb az 1330-as évek elejére kialakította új központját Budán.

1. táblázat: Szentendrei főesperesek

AZ EMLÍTÉS ÉVE

SZEMÉLY/TITULUS

1226

archidiaconatus de Sancto Andrea

1267

Demeter mester

1272

Haymo / Heymo mester

I29O

Rugas

1297,1298,1310,1311,1314

József mester

1318-1320

a szentendrei főesperesi tisztség betöltetlen

1323

János mester

(1311—1343 királynéi alkancellár, veszprémi prépost)

1332 KÖRÜL

pápai tizedjegyzékben — már nem szentendrei, hanem budai esperesség

46 József említése Gentilisnél 1311-ben: MNL OL, DF 200088. Kiadva: Mon. Rom. Vespr. II. 32 (39. sz.). Regeszta: VR 34 (49. sz.). Gentilis politikai küldetésére: Engel-Kristó-Kubinyi 1998: 48-50. Számadáskönyvére, illetve az adósokra: Mon. Rom. Vespr. II. Bevezető, 66.

47 A tihanyi konvent oklevelében. MNL OL, DF 200789. Regeszta: VR 40 (70. sz.).

48 A Szebeni Rufinus tolnai főesperes által említett betöltetlen tisztség: „Item vacavit semel archidiaconatus sancti Andree [...] circa finem triennii et in recessu meo”. Mon. Rom. Vespr. II. 39 (45. sz.); Mon. Vat. 1/1.21-22. Györfiy György szerint (Györfiy 1998: 697) 1318 és 1320 között történt az üresedés. A Rufinus által megadott idő értelmezéséhez lásd a megbízatásáról szóló ismertetést (Mon. Rom. Vespr. II. Bevezető, 66-67).

49 Jánosra: MNL OL, DF 200808 - regeszta: VR 62 (132. sz.); Anjou-oklt. VII. 112 (234. sz.); MNL OL, DF 200807 - regeszta: VR 62-63 (133. sz.); Anjou-oklt. VII. 113 (236. sz.); MNL OL, DF 200809 - regeszta: VR 61-62 (131. sz.); Anjou-oklt. VII. 113 (237. sz.); MNL OL, DF 200813 - regeszta: VR 64 (136. sz.); Anjou-oklt. VII. 145-146 (309. sz.).

50 Károly Róbert 1323. július 18-án készült, János főesperes királynéi alkancellár („[...] magister Johannes archidiaconus de sancto Andrea, aule domine regine, karissime consortis nostre vicecancellarii [...]”) kérésére kiadott átírólevelében, amely Erzsébet királyné és nővére Berényre vonatkozó adományának 1283. évi, IV. László általi megerősítéséről készült. MNL OL, DF 200814. Kiadása: ÁUO IV. 255—256; VO 89—90 (51. sz.). Regeszta: RA II/2-3.328 (3272. sz.); Anjou-oklt. VII. 172 (368. sz.); v.ö. VR 65 (139. sz.). Ennek kapcsán lásd még János mester előző említését szintén 1323-ból, ahol királynéi alkancellári címe még nem szerepel. Anjou-oklt. VII. 145—146 (309. sz.).

51 A királynéi udvar és az egyházmegye jelzett kapcsolata a püspökök királyné-koronázási kiváltságán nyugodott. (Kollányi 1901; Gutheil 1977: 101-105). 1276-ban IV. László elismerte, hogy e kiváltság együtt járt a királynéi kancellári tisztséggel (VO 66, 36. sz.). A 13. század második felében több veszprémi püspök viselte a királynéi kancellár tisztségét, az 1280-1290-es évek során két ízben a veszprémi prépost állt a királynéi alkancellári poszton (Zsoldos 2011:115-116). Károly ellen Benedek püspök fellépett a hatalmi harc során, de 1311-es halála után javult a viszony, utódja, István már az uralkodó bizalmasa volt (Mon. Rom. Vespr. II. 43-45).

52 1324 és 1343 között János a veszprémi káptalan nagyprépostja. 1323-ban az előző nagyprépost társaságában folyamodott az új pecséttel ellátott adományokért a királyi udvarban (Karlinszky 2013: 23,123). A témára még: Karlinszky 2012.

205