Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Darkó Jenő - Erdősi Péter: Falu a hódoltság peremén: Szentendre a török korban
Szentendre a török korban 128. kép Komárom Luigi Fernando Marsigli metszetén az Amszterdamban nyomtatott Danubius Pannonico-mysicus című munkában, 1726 (Budapesti Történeti Múzeum; FEMÚZ, másolatban) 129. kép Komárom erődjéről Velencében készült metszetrajz, 1567 (OSZKT, ST 66) pontból sem volt közömbös. Értékét emelte, hogy láthatólag használható birtok volt ezekben az évtizedekben, a tizenötéves háború után újra benépesült, a földet újra művelni kezdték. A fent idézett utasítás szerzője meg is jegyezte, hogy Szentendre és Tótfalu épségben van, míg Kovácsi, Békásmegyer, Szántó, Kalász és Pomáz elpusztult. Az idézett levél különös fordulata a „Szentendre város” kifejezés, amelyre e fejezet végén még visszatérünk. 1659-ben szerezte meg Zichy István I. Lipóttól a komáromi váruradalmat - Komárom nélkül -, és benne Szentendrét, többek között olyan településekkel együtt, mint Óbuda, Zsámbék, Bogdán és Budakeszi, 57.518 ezer forint zálogöszszegért. Idősebb Zichy István (1616-1693) grófi rangot szerzett, győri vicegenerális és koronaőr volt, a Magyar Kamara elnöke, több uradalommal gazdagította a törökellenes háborúkban felemelkedő, a 13. századig visszakövethető családját. A birtokot a család fiágon örökíthette, és férfi utódok híján a női leszármazottak válthatták meg újra.81 Szentendre történetében olyan fordulat következett be ezáltal, amely a hódoltság megszűnésén túl, a 18. század közepéig meghatározónak bizonyult.82 Kezdetét vette a magánföldesúri korszak, amely évszázadnyi intermezzót jelent az 1318-ban kezdődő, 1766-ban újrainduló, 1873-ig tartó királyi fennhatóság még hosszabb történetében. A 17. század hatvanas éveiben persze még az ennél közelebbi jövendő sem látszott tisztán. Az efféle birtokadományok egy része irreális, papíron maradó jogi fikciónak számíthatott mindaddig, amíg a Magyar Királyság - és a Habsburg Birodalom — vissza nem foglalja a területet. Az uralkodónak gyors pénzbevételt jelentő birtokadomány azonban a visszafoglalást előmozdító érdekeltséget teremtett a magyar nemesség körében. A török hódoltság fennállása a Zichyeket nem akadályozta abban, hogy új birtokaikon érvényt szerezzenek a jogaiknak, és behajtsák a nekik járó jobbágyi szolgáltatásokat. A szentendrei lakosok szempontjából pedig az a jelentősége ennek az 1659-es változásnak, hogy falujuk ettől fogva nem tartozott a komáromi vár fenntartását szolgáló birtokokhoz. A falu társadalma: határok, terhek, konfliktusok Az a kedvező állapot, amit Füley Tamás apát tulajdonított Szentendrének, csak viszonylagos lehetett, a környékbeli háborús pusztulás összefüggésében mutatkozhatott meg a birtok értéke. Erre engednek következtetni a jogvita időszakában készült magyar adóösszeírások már említett portaszámai. A puszta számoknál azonban többet árul el a szentendreiek életéről egy 1650-es évekbeli konfliktusuk. Tanúskodik a visszatelepülés után néhány évtizeddel, a ciszterciek által kívánatosnak vélt falu regenerálódásáról, de a határvidéki élet terhéről, a magyar és a török hatóságok, földesurak közé ékelődött hely gondjairól is. A szentendreiek egy nemessel, a Nógrád megyei Budai Bornemissza Bolgár Pállal kerültek szembe, aki módszeres birtokszerzést folytatott hódoltsági területen, Pest-Pilis-81 L. Gál 1990:10. 82 L. Gál 1988: 35; L. Gál 2000: 230. Az ügy előtörténetére: Gyulai 1894: 76-77. Zichy Istvánra és utódaira: Nagy 1857-1868: XI. 372,382-386. Az adományjellegére (az öröklés módjára, a birtokok felsorolására) és az oklevélre: Nagy 1857-1868: XI. 383;Tettamanti 1981:12; Dóka 1981: 18. Zichy István pályájára: Zichy 1943. Zichy kamaraelnöki tisztségére: L. Gál 2000: 230. Az 1659-es év a megyetörténetben is jelentékeny. Az ekkor alkotott országgyűlési törvénycikkely értelmében Wesselényi Ferenc nádor Pest-Pilis-Solt megye főispánja, és ekkortól számít a három megye egynek. Pestet és Soltot már 1569-ben törvény egyesítette (Szakály 2001: 439-442; Schramek 2011). 189
