Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
I. rész: - Kende Tamás: Kép, önkép, múltkép: a modern Szentendre
A várospolitika „mindennapi ünnepei” Szentendrén a Kádár-korban A hagyományos szentendrei kisvárosi lét ilyetén felszámolása tehár már az 1960-as évek második felétől nyilvánvaló konfliktusok forrásává vált. Az 1981-es városrendezési koncepciónak ezekre is reflektálnia kellett, aminek első nyomát a népességről szóló fejezetben lelhetjük fel: „Gyors fejlődés esetén a beköltöző népesség alapfokú ellátására kell fordítani a város szinte valamennyi erőforrásait, amelyek sokszor csak a már meglévő ellátottság szinten tartására nyújtanak lehetőséget. Szükségképpen visszaesés várható a közép és felsőfokú intézményekkel való ellátottságban.”21 Ugyanitt egy tágabb kistérségi konfliktusforrás is megemlítődik: „Ha a megnövekedett népesség alapfokú ellátását és a sajátos szerepkörnek (üdülő és idegenforgalmi központ) megfelelő intézményhálózatot felsőbb tanácsi és ágazati segítséggel [sic! — K.T.] együtt és maradéktalanul meg kívánjuk valósítani, akkor ez az erők olyan mérvű koncentrációját (más területekről való elvonását) igényli, amely a térség egyéb településeiben nagyfokú elégedetlenséget válthat ki. A fejlesztési eszközök elosztása jelenleg sem arányos az egyes települések súlyával, jelentőségével.”22 A „szabályozott piaci viszonyokat” megjelenítő „jelentős társadalmi csoportok” agglomerációs nyomása következtében a hagyományos külvárosi térszerkezet is felszámolódott. Ezt a szóban forgó direktíva-szöveg a „vegyes övezetek” terület-felhasználási kategóriájával írta le. A vegyes felhasználású területek jellemzően Szentendre egykor mezőgazdasági művelésű külterületeit jelentették, amelyeket gyakorlatilag a zártkertesítéssel már kivontak a mezőgazdasági használatból, és korszakunkban üdülő-, illetve lakóövezetekké váltak.23 Az ilyen jellegű vegyes övezeteket - bár szabályozatlanul, spontán, gyakran az aktuális szabályokkal és rendelkezésekkel ellentétes módon jöttek létre - a városfejlesztők alapvetően üdvözölték, többek között közbiztonsági okokból is, mondván mindig van mozgás bennük, s így télen sem keltenek kihalt benyomást. Ugyanakkor az ilyen területek az ellátási gondokon túl konkrét jogi problémákat is felvetettek, ám összességében a folyamatnak sem a városrendezés, sem a városvezetés nem kívánt ellenállni.24 Ebben az esetben a szabályozás a spontán folyamatok utólagos legalizálásával volt egyenértékű. Az ideológiát hozzá pedig az új helyi ipar, vagyis az idegenforgalom, illetve az üdülés mint társadalmi jelenség jelentette. Mindez azonban olyannyira piaci módon vált egyértelművé, hogy az utólag vesztesnek bizonyult ügy lobbistái és a hagyományos szentendrei életmód fenntartásában érdekeltek még jó darabig készítették terveiket az egykor virágzó szőlő- és gyümölcstermesztés feltámasztására. Sőt, a tervek némelyike - ha csak átmenetileg is - életképesnek bizonyult. „Újjászületik a híres szentendrei szőlőkultúra” - hirdette a megyei lap egyik cikkének címe 1965 júliusában.25 A szőlőtelepítés szándékán túl a szentendrei Mathiász János Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben még egy 60 holdas dióerdő, valamint őszibarack- és almaligetek tervszerű betelepítését is elhatározták. Három évvel később a téeszelnök büszkén számolt be ugyanazon megyei napilap hasábjain a terv teljesítéséről: Hornyák Jenő 250 hold szőlő és gyümölcs telepítéséről adott hírt.26 A cikkből azért az is kiderült, hogy a 740 tagot számláló téesz 130 alkalmazottja - a formálódó szabályozott piaci viszonyok között - parképítéseken vendégmunkáskodott Szentendre városán kívül Budapesten, Kazincbarcikán és Békéscsabán, illetve kubikoskodott szintén a fővárosban, Pest megyében, továbbá 90-en a Csepeli Vasműnél dolgoztak. A mezőgazdasági termelőszövetkezet nem mezőgazdasági melléküzemágazatai azonban egyre fontosabb szerepet játszottak. Am még ekkor is úgy tűnt, hogy a Szentendre életében egykor meghatározó, intenzív mezőgazdaság az államszocializmus „szabályozott” piaci viszonyai között is fenntartható.27 A lappangó ingatlanpiaci realitásoknak időlegesen ellenálló Mathiász Termelőszövetkezet, a tudósítások szerint felújította a helyi borvidéket, 18.000 hektós tárolókapacitással pincét és feldolgozót épített 3 millió 600 ezer forintért. Az új tanácselnök, Hidas Pál a terveiről és saját magáról szóló kabinetinterjúban 1971. szeptemberében még fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy Szentendre amellett, hogy művészváros, munkásváros és egyre inkább alvóváros, az említett téesz miatt mezőgazdasági városnak is számít. Ebben az összefüggésben emelte ki az újonnan telepített szőlőket is.28 Az 1971-es szentendrei szüret még fontos hírnek számított a megyei 21 VÁTI1981:1.3/5. 22 VÁTI 1981:1.3/5. 23 VÁTI 1981:1.3/10. 24 VÁTI 1981:1.5/5. 25 (-m.l.-): Újjászületik a híres szentendrei szőlőkultúra. Pest Megyei Hírlap, 1965. július 16. 26 (n.n.): Hogy Szentendre bora megint híres legyen. Pest Megyei Hírlap, 1968. február 11. 27 (n.n.):Torténelmi borvidéken. Pest Megyei Hírlap, 1971. január 4. A város mezőgazdasági téeszének 1974-es árbevétele 141 millió forint volt, aminek mindössze 8%-a származott a közvetlen mezőgazdasági alaptevékenységből (növény-, szőlő- és gyümölcstermesztésből). 79%-a élelmiszeripari, kereskedelmi és építőipari munkákból, 13%-a pedig melléküzemi ipari tevékenységekből. Az 1975. május 9-i vb-ülés jegyzőkönyvét Sin Edit idézi. G. Sin (összeáll.) 2000: 228. 28 (-Sz.E.-): A sokarcú város. Hidas Pál tanácselnök Szentendréről, a művész-, munkás-, alvó-, üdülővárosról. Pest Megyei Hírlap, 1971. szeptember 26. 15
