Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)

II. rész - Erdősi Péter: Kiváltságos mezőváros a 18-19. században

Erdőst Péter: Kiváltságos mezőváros a 18-19. században

markáns irány rajzolódott ki.94 Az egyiket a bőrfeldolgozással foglalkozó mesterek társulásai jelentették: a csizmadiáké, a tabakosoké, szatytyán- és kordovánkészítőké,95 illetve a vargáké, amely az óbudai mesterekkel közös volt, valamint az iméntiekkel szintén érintkező szappanos céh. A másik meghatározó ágazat a ruhakészítés volt, amit a szűcsök, a paplanosok és zubbonykészítők, valamint a szabók céhe képviselt. Miután 1698 és 1702 között megalakult a szentendrei céhek többsége, a felvázolt ágazati szerkezet a 18. század fennmaradó részében már csak kismértékben változott a kovács, a lakatos, a kerékgyártó és a kádár szakma céhesedésével.96

Szentendre a 18. század elején a pilisi járás Duna jobb parti térségében a kézműipar lokális központjának számított, a csak itt megtalálható csizmadia, zubbony- és paplankészítő, szűcs, illetve tímár mesterséggel.97 A mezőváros kézművessége a Zichyek óbudai uradalmának szervezetén belül is élen járt, a 18. század első felében több céh működött benne, mint Zsámbékon, vagy akár Óbudán, ahol ekkor már jelentős méreteket öltött az ipari tevékenység, de céhre csak birtokközponttá válása után tett szert.98 1726-ban a megyei hatóság véleménye szerint Szentendre egyike azoknak a helyeknek, amelyekkel érdemes foglalkoznia a manufaktúrák, műhelyek létrehozását tervező helytartótanácsnak.99 Pest-Pilis-Solt megyében a 18. század derekán Vác és Kecskemét után a harmadik legiparosodottabb település volt.100 Mivel a helyi, céhbe nem tömörült mesteremberek másutt is lehettek céhtagok vagy intézményes kereteken kívül is űzhették foglalkozásukat, a kézműipari szakmák palettája sokkal színesebb annál, mint amit a céhek listája mutat: megtalálható köztük például az aranyműves, a gombkötő, a kőműves, vagy a chirurgus. Az 1770-es forrás alapján ekkoriban 209 céhes, 62 céhen kívüli mester, valamint 62 céhes legény működött a mezővá-98. kép

J. Bossa: A szentendrei kincstári révkocsma metszetrajza, 1800 (MNL, OL, T62 No.0197.8)

94 A szentendrei céhekre: Galgóczy 1876-1877:1.99-101; Szádeczky 1913:308; Eperjessy 1965:283; Eperjessy 1967:242; Dóka 1975; Dóka 1981: 36-48; L. Gál 1988: 39,99-100. A korai, 17. század végi szentendrei céhalakulásra és az ennek során alapul vett budai szabályzatokra: Eperjessy 1965: 245. Összehasonlításra más településekkel: Heckenast 1989:124. A hazai céhek katasztere: Eri-Nagy-Nagybákay (szerk.) 1975. A megye kézművesiparára összefoglalóan: Dóka 2011; Dóka 2012. A céhes iparra az uradalmakban: Kállay 1.1981. A Pilis térségbeli és a Buda környéki kézműiparra és annak társadalomtörténeti összefüggéseire lásd Faragó Tamás kutatásait (Faragó 1979, újraközlése: Faragó 2008b; Faragó 1985a, újraközlése: Faragó 2008d; Faragó 1985b; Faragó 1990; Faragó 1995; Faragó 2008a; Faragó 2008c).

95 A tabakosokra, a juh- és kecskebőr kikészítőire: Dóka 1975: 171; Dóka 1981: 42. A budai Tabán városrész e mesterséggel összefüggő nevére: Vujicsics 1997:15.

96 A két ágazatra összefoglalóan: Dóka 1975: 168; Dóka 1981: 38—39. A céhek alakulásának dinamikájára: Eperjessy 1965: 245; Dóka 1975: 170; Dóka 1981: 40. A mezőgazdasági termelést eszközökkel kiszolgáló iparágakra (kádárokra, bognárokra, kovácsokra), az asztalosokra és a molnárokra (akik nem szerveződtek céhbe): Dóka 1975:168; Dóka 1981: 39.

97 Térségbeli ipari központként: Dóka 1975: 168; Faragó 2008c: 346, 352 (5. táblázat). Az említett szakmák céhes megszerveződése nagyrészt összefüggött azok budai jelenlétével. A szűcsök, a szabók, a csizmadiák, a paplan- és zubbonykészítők a budai (részben rác) mesterek céhlevelének átvételével indultak (Dóka 1975: 171; Dóka 1981: 42). A ráckevei szappanosok ugyanakkor a szentendreiek céhlevelével kezdték meg tevékenységüket (Eperjessy 1965: 250,282).

98 L. Gál 1988: 101-105,110-113.

99 Borosy 1989-1996: IV. 14 (1705. sz.).

100 Galgóczy 1876:1. 99-102.

156