Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Erdősi Péter: Kiváltságos mezőváros a 18-19. században
Erdősi Péter: Kiváltságos mezőváros a 18-19. században Duna mentén az ország központi részén, Budán, Pesten vagy éppen Szentendrén laktak. A lipóti kiváltságok a magyarországi társadalmi és jogi környezetben folytatott életük biztosítékait jelentették - nem véletlen, hogy e szövegek példányait a szentendrei közösség levéltárában őrizte.11 A velika seoba a magyarországi szerb diaszpóra alapítótörténete.12 E nagyszabású elbeszélés mögött rejtőzik azonban néhány fontos részlet, amelyekre a történet teljesebb megértése érdekében érdemes rávilágítani. Az első észrevétel arra vonatkozik, hogy a bevándorlókat, akiket történetünket felvázolva az eddigiekben szerbeknek neveztünk, az egykori magyar és német szóhasználat rácoknak (rasciani, Ratzen) hívta. Ez a gyűjtőnév több etnikai kategóriát fogott át: nemcsak maguk a szerbek, hanem egyéb délszláv népcsoportok is beletartoztak. Ezen belül a felekezet megjelölésével lehetett különbséget tenni az ortodox (azaz a nem egyesült görög rítusú) és a katolikus rácok között.13 Szentendre későbbi történetéből ismert a rácok közé sorolt katolikus dalmátoknak, valamint a rácoktól külön, „görög” néven számon tartott, a kereskedelemmel összefüggésben említett (korábban vagy éppen aktuálisan) törökországi alattvalóknak a jelenléte, akik azonban a „görög”, azaz ortodox egyház híveiként nem mindig különíthetők egyértelműen el a kor szóhasználatában a szintén oda tartozó szerbektől.14 Bár nem kétséges, hogy az 1690. évi bevándorlással jövő népességben az ortodox szerb komponens dominált, a korabeli terminológia problémái és a szentendrei lakosság később regisztrálható összetettsége ismeretében érdemes számolni azzal a lehetőséggel, hogy az érkezők társadalma etnokulturális szempontból, sőt talán felekezeti téren is mutatott némi komplexitást.15 A második megjegyzés azt a közismert tényt érinti, miszerint az ország területén, így Budán és térségében, már a hódoltság alatt is laktak rácok, egy részük az oszmán hadseregben katonáskodott, de a magyar oldalon is megtaláljuk őket.16 Bár a történeti irodalom egy része azt tartja, hogy e népességet a hódoltság összeomlásakor elsodorja vagy elpusztítja az országot visszafoglaló haderő, tudunk az átállás, továbbélés példáiról is, ilymódon felmerül, hogy helyenként nem nyílt-e lehetőség a két népesség elemeinek találkozására, keveredésére, egyfajta kontinuitásra.17 A két felvetésből adódik az a további - a letelepedésre kiválasztott helyek kapcsán is fontos — kérdés, hogy az érkezők építhettek-e valamiképpen az imént említett előzményekre, illetve a Habsburg hatalom számolt-e azokkal. Eltérnek a vélemények arról, hogy a beáramló tömeg elhelyezése a kezdetekben esetleges vagy tudatos volt-e.18 A harmadik felvetés pedig az egyszeri, nagyszabású vándorlás történetét a több hullámban történő, folyamatszerű áttelepedéssel egészíti ki és árnyalja. Mondanunk sem kell, hogy a nagy átköltözés után is maradt szerb népesség a Balkánon mint a szeobánál kisebb mértékű, további beáramlás potenciális forrása.19 Vajon mi vezette azokat a bevándorlókat, akik Szentendrét választották új lakóhelyül? Hányán találtak erre a helyre, és valójában milyen okokból telepedtek meg éppen ott? A falu neve igen korán megjelent a szeoba történetében, az érkezők közül hatszáz vagy nyolcszáz előkelőbb személyt a határtól észak felé az a katonai vezető, Jovan Monasterlija kísérte, aki 1691-ben az udvar egyetértésével majd a rácok alvajdája lett. Szentendrére érkezésük után e szerb előkelők Budán tárgyaltak a várparancsnokkal.20 Még ha ez volt is a szerbek első találkozása a településsel, mindez elegendő tájékozódást nyújthatott egy nagyobb tömeg felköltözéséhez, ami legkésőbb 1691 áprilisáig bekövetkezett, mivel akkor említi ifjabb Zichy István (1647—1700), Szentendre földesura, hogy több mint hatezer ember szállta meg a birtokát. Egy 1697. évi tanúvallatás (amelyet majd a következő, a török hódoltsággal foglalkozó fejezetünk elején részletesen 11 A második (1691) és a harmadik (1695) kiváltságlevél kiadása: Radonic 1919: 213-216,219-223; Radonic-Kostic (ured.) 1954: 45-48, 51-56, 62—64,67—69. A megtelepedésre, a karlócai, majd a pozsareváci béke hatására: Urosevics 1969a: 40-42; Szakály 1991: 28—31; Katus 1998: 50—52. A privilégiumok jelentőségére a 18-19. században: Hegedűs 1991; Hegedűs 1992. A kiváltságlevelek 18. századi változatait a szentendrei levéltár őrizte (PML, V.302.e, No. 1.) Az 1690. április 6-i kiáltvány és 1690. augusztus 21-i privilégium részleges kiadása: Dóka 1981: 129—131. 12 Az esemény értékelésére a szerb és a magyar történetírásban: Samardzic 1992; Ozer 1997. 13 Az akkor még nem népies ízű, nem is pejoratív hangulatú kifejezés körültekintő használatát ebben a fejezetben elfogadhatónak tartom, olyan esetekben, amikor az egykori külső percepció, átfogó szemlélet hangsúlyozandó. 14 Petri 1996; Gecsényi 1998. Szerb és bosnyák iparosok, kereskedők 1690 előtti és utáni jelenlétére: Hrabak 1997. 15 Dóka 1981: 16; Kiss 1998: 14-15. 16 A szerb jelenlétre a hódoltság kori Magyarországon: Szakály 1991: 20-25. A szerbekre Budán: Fekete 1938: 121; Nagy L. 1959; Fekete-Nagy 1973: 387; Vujicsics 1997: 3-4; Végh A. 2006:1.12. A szerbekre a budai vilájetben és a budai szandzsákban: Hegyi 2002; Miskei 1996: 282—284. A kévéi rác/görög kereskedőkre: Miskei 2003: 68, 72,101,141,145,175-180. További példákra: Fodor 2001: 294; Wicker 2008. 17 Röviden utal a kétféle csoportnak a megtelepedés során történő, sőt a helyek kiválasztását befolyásoló találkozására: Urosevics 1969a: 40. 18 Szakály Ferenc szerint a Haditanácsnak eleinte nem volt „határozott terve arra nézve, hogy hol és mit is kezdjen a beözönlött szerbekkel. Miközben Carnojevicet és papjait a Buda mögötti Szentendrén helyezték el - ahol korábban nem laktak rácok -, a köznép a Duna két oldalán, Buda és Eszék között szóródott szét, ahol teljesen kaotikus viszonyokat okoztak.” Szakály 1991: 27. Az 1699. évi karlócai békekötéstől kezdve összpontosult a szerbek telepítése az ország déli részére a Határőrvidék megszervezésének jegyében (Szakály 1991: 27-28). Más értékelés szerint azonban a szétszóródás mögött is felfedezhető tervszerűség: „így könnyebb lesz őket ellenőrzés alatt tartani, és kezdetben meg lehet majd akadályozni mozgolódásaikat” (Pál 1991: 82-83). Bagi 2014: 29-30. 19 Újabb bevándorlás az 1737-1739-es háború következményeként: Szakály 1991: 30. 20 A szentendrei érkezésre, a tárgyalásra Budán: Margalits 1918: 663-664. Monasterlija személyére: Heckenast 2005:291-292. Stefan Ravanicanin (Ravanicai István) elbeszélése szerint negyven napos utazás végén értek Buda alá. Idézi: Voit 1958: 57; Davidov 2005: 7. 144
