Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Ábrahám Barna: Nyelvek, hitek, ítéletek: Szentendre etnikai képe a 19-20 század fordulóján
„[Ráadásul] a vallás köpönyegébe bújva, vesztegetéssel igyekeznek még a magyar szent-endrei népet is elszerbesíteni”: száz koronát fizetnek a görögkeleti hitre térőknek. Az előző évben állítólag hat szegénysorsú lakost csábítottak így át, az ilyenek azután „elszerbesednek és magyarfalókká lesznek”.165 Ehhez kapcsolódik, hogy a helyi lap szerint a kizárólagosan magyar nyelvű (katolikus) istentiszteletek bevezetése azért vezethetne „egy új Szántovához” (a hercegszántói esetre utalva),166 mert a háttér Szentendrén is hasonló volt (és itt nyilván a szerb vezetők vélt aknamunkájáról lehetett szó).167 Az előzőekben vázoltuk a nem magyar templomi nyelvhasználat felszámolására tett - korszakunkban lényegében sikertelen - lépéseket, illetve Kada Mihály ezirányú törekvéseit. A plébános 1912-ben a sajtóban fejtette ki megengedő, de egészében igencsak céltudatos alapállását.168 Sajnálatos helyzetnek, a múlt bűnének tekintette, hogy idős hívei nem értik a magyart: „[...] ennek nem ők az okai, hanem sokan azok közül, akik őket mint munkásokat idehozták, s velük inkább egy idegen nyelvet sajátíttattak el, mint a hazáét.” Ezeket ő már nem tudja megváltoztatni, neki kell alkalmazkodnia hozzájuk: „Ok is híveim, akiknek lelki szükségletéről nekem kell gondoskodnom, s ha lelkükhöz a haza nyelvén férni nem tudok, szükségből használom azt, melyen megértenek.” Ez azonban véleménye szerint csakis kizárólag az öregekre lehet érvényes, hiszen ,,[a] húsz év óta iskoláinkból kikerült generáció azonban - s úgy látszik, ez fáj nagyon valakinek - nem csak szívében-lelkében, de nyelvében is magyar, és igen sokan az öregebbek közül is gyermekeik révén sajátítják el annyira a haza nyelvét, hogy gondolataikat, ha hibásan is, ezen a nyelven tudják kifejezni.”169 Kada kifejezte meggyőződését, hogy nem sokára a hívek fogják majd kérni, hogy a csekély nem magyar liturgikus rész is folyjék immár magyarul. A folyamatot szerinte egyes nem katolikus és nem is templomba járó egyének próbálják megakadályozni, illetéktelenül beavatkozva az egyházközség ügyeibe. Mivel úgymond azzal a váddal szokták őt illetni, hogy kereste addig a szerbek (értsd: a város vezetői) barátságát, amíg támogatásukkal céljait el nem érte, majd hátat fordított nekik, leszögezte, hogy segítséget Dumtsa Jenőtől igen, de „a szerbektől” nem kapott, az utódja (Maximovits István) alatt csak gáncsoskodásban és hátráltatásban volt része.170 A reformátussá lett korábbi szerb Opovacka-templom 1913. december 11-i felszentelésekor ugyanakkor a Kálvin Szövetség képviselője, Petri Elek főegyházi jegyző fogalmazta meg a magyar egyház itteni küldetését: „[...] Adja Isten, hogy az új templom újabb erő forrásait nyissa meg a hívő keresztyénségnek, hogy sohasem lankadjon az evangélium ereje, sőt buzogjon erősebben a szentendrei egyházban, amelynek mint nemzetiségekkel is körülvett végvárnak öntudatos kálvinista élete mellett fontos nemzeti missziót kell végeznie [,..].”171 Ugyancsak külső, s meglehetősen tolakodó tényezőként jelentkezett a Délmagyarországi Magyar Közművelődési Egyesület (DMKE), melynek Kada Mihály szentendrei plébánoshoz írott levelét közölte a Szentendre és vidéke, mégpedig a maga túlfűtött kommentárjaival keretezve. A szerkesztőség elvárta, hogy a levél olvastán dobbanjon meg minden magyar szív, ugyanis „[...] az eddig zárt kapura talált, visszautasított magyar kultúra kopogtat újra s kér hajlékot városunk polgárainak szívében” mondván „Magyarország székesfővárosának kapujában egyedül a kies fekvésű Szentendre város még az, amely helyet ad az idegen kultúrának”.172 A DMKE egyesület két évvel korábban küldött egy ötszáz korona értékű könyvtárat a polgármesternek címezve, ám nemhogy köszönetét, de még elismervényt sem kapott róla. Ezért fordultak levelükkel Kada plébánoshoz, felkérve őt a tervezett szentendrei fiókegyesület egyik elnökének, egyben jelezve, hogy hamarosan közgyűlést kívántak tartani a városban. A szerkesztőség, miután szidalmak özönét zúdította Maximovits István polgármesterre, megígérte, hogy ahogyan korábban is minden csekély „erőnkkel küzdöttünk Szentendre városának magyarrá tételéért”, úgy ezután még lelkesebben folytatja majd a harcot immár „a D.M. K. E. lelkes bajnokaival” vállvetve, „kik dacára a visszautasításoknak áldást hozó hazafias működésüket városunkra is kiterjesztik”.173 A lap egy másik, későbbi beszámolója szerint ugyanis Abrahám Barna: Nyelvek, hitek, ítéletek 165 (n.n.): Szent-endrei állapotok. Sándor, a „mi” királyunk. Szerb hittérítés 100 koronával. Magyar Szó, 1900. július 31., 8—9. 166 A templomi magyar nyelvhasználat szélesítése miatt a sokac hívek tömegesen átléptek a görögkeleti egyházba. Erre bővebben: Kothencz 2006. 167 (n.n.): Városi közgyűlés. Szentendre és vidéke, 1911. február 12., 2. 168 Kada Mihály: Tekintetes Szerkesztő Ur! Tisztelt Barátom! Szentendre és Vidéke, 1912. június 2., 1-3. 169 Kada Mihály: Tekintetes Szerkesztő Ur! Tisztelt Barátom! Szentendre és Vidéke, 1912. június 2., 2. 170 Kada Mihály: Tekintetes Szerkesztő Ur! Tisztelt Barátom! Szentendre és Vidéke, 1912. június 2., 3. 171 FEMÚZ, A 82.30:1-7. Idézi még: Katonáné Szentendrey 1996: 162-163. 172 (n.n.): A magyar kultúra. Szentendre és vidéke, 1912. május 19., 1. 173 (n.n.): A magyar kultúra. Szentendre és vidéke, 1912. május 19., 1. 124
