Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Ábrahám Barna: Nyelvek, hitek, ítéletek: Szentendre etnikai képe a 19-20 század fordulóján
Virágkorában, tehát a 18. században a szerbek sokoldalú gazdasági tevékenységükkel pezsgő, messze földön ismert várossá tették Szentendrét, megalapozva a Zuczay, a Popovits, a Pavlovits, Lepojkovits, a Sivkovits, a Margaritovits, vagy éppen az Ignjatovic, a Dumtsa/Dumca és más családok vagyonát, tekintélyét.50 Híres regénye (Respektus Vásza/ Vasa Respekt) első lapjain Jakov Ignjatovic érzékletes képét adja mindennek: „[...] a szentendrei szorgalmas szerbek hamarosan házakat építettek, hét templomot, iskolákat emeltek, mind pompás vagyonnal, kiirtották a hegyi erdőket s helyükbe szőlőskerteket ültettek, melyekben a szalaxia, malvázia és nektár terem; a dicső Metóhia igazi fiai voltak. Virulni kezdett a kereskedelem. A szentendrei patríciusok nem lusták, jól ismerik őket a lipcsei és krakkói vásárokon.”51 Az óhazából hozták magukkal a sokrétű kézműipari szaktudást, így már a 18. század elején adatóltak a textiliparban szabókat, kalaposokat, szőnyegszövőket, tógaszűcsöket, paplan- és zubbonykészítőket, a faiparban a favágók mellett ácsokat, asztalosokat, kárpitosokat, kádárokat, a bőriparban vargákat és tabakosokat (cserzővargákat), kordován- és szattyánkészítőket, csizmadiákat, szűcsöket, nyergeseket, a fémiparban kovácsokat, aranyműveseket, továbbá festőket, szappankészítőket, pipakészítőket, valamint hajósokat, molnárokat, fuvarosokat. Ezen foglalkozásbeliek közül a vezető iparok igen hamar céhbe szerveződtek.52 A jövedelmezőbb szőlőművelés miatt viszont néhány évtizeddel később az ipar hanyatlani kezdett, hogy a 18-19. század fordulóján, a szabad termőterület elfogyásával, s a szőlőbirtokok ekkori csökkenésével, nem utolsó sorban pedig a budai és az óbudai konkurrencia hanyatlásával ismét fellendüljön. A 19. század második felében azután a gyáripar fokozatosan tette tönkre ezeket a korábbi céhes-iparos ágazatokat.53 A gazdagság forrása, Szentendre igazi üzletága azonban a 18. század elejétől meginduló szőlőművelés lett, akárcsak Pomázon, Vácott, Óbudán, sőt még Budán is. A szűk határon zsúfolódó nagy népesség, a másra kevéssé alkalmas, kötött talaj valósággal kikényszerítette ezt. A betelepült szerbek -se vonatkozásban ne feledkezzünk meg a dalmátokról sem - óhazából hozott szőlészeti kultúrája, a tömeges olcsó munkaerő, köztük sok messzi vidékről érkező idénymunkás és Buda, Pest vagy más városok piaca pedig igen jövedelmezővé tette a vörösbor termelését. Egy 1755-ös jelentés a helyi vöröset a burgundihoz hasonlította.54 Fényes Elek (1807—1876) statisztikus és földrajzi író külön kiemelte a szentendrei szkadarka (melynek neve a ma Albániához tartozó Skodra városára utal) páratlan zamatát, az itteni bor egyébként óbudai vörösként vált híressé, de az aszúszőlő is a fellendülő kereskedelem fontos tétele lett. A szőlőbirtok jó másfél évszázadon keresztül mindennél értékesebb vagyontárgy volt, a kisváros házaiban általános helyiségként épültek sorra a pincék, illetve a hordók és kádak tárolására szolgáló kamrák. A 19. század második felében a fehér szőlő szintén meghonosodott a térségben, Szentendre éves teljes bortermelése általában 40.000 akó körül mozgott. Nagyobb munkákra a környékről vagy akár távolabbi szlovák vidékekről jöttek idénymunkások, a rendszeres napszám pedig a hanyatló ipar és kereskedelem közepette a városi szegények szinte egyetlen megélhetési lehetősége maradt. Ezt a forrást tette tönkre az 1882-től végzetessé váló filoxérajárvány, ami a volt szőlőmunkások, köztük sok szerb végleges elköltözéséhez vezetett.55 A hosszú ideig fejlődő ipar és a bortermelés a 18. században élénk szerb kereskedelmet hívott életre (1698-ban megalapították a Szerb Privilegiális Szentendrei Kereskedő Társaságot), ami elsősorban az Oszmán Birodalomba irányult; délre bort szállítottak, onnan pedig posztót, bőrt, gyapjút, fűszereket, italokat hoztak, mindezt főként hajón. De mentek nyugat felé is, egészen Lipcséig. Belföldön, tengelyen inkább az Alföldre, Kecskemétre, illetve Szegedre vittek bort, pálinkát.56 A helyi ellátás is folyamatosan bővült, a 18. század végén huszonkét boltban minden lényeges árucikket kapni lehetett, az éhezőkről-szomjazokról pedig negyvenöt különböző színvonalú vendéglő gondoskodott.57 Ilyen sokoldalú kereskedő volt Jakov Ignjatovic Örök vőlegényének, regényhőse, a bolt- és kocsmatulajdonos, de lengyel útra is vállalkozó Sofronije Kiric.58 A 19. század már a hanyatlás kora (mint ahogyan az előbb említett Sofra úr fia, Samika sem volt már hajlandó beállni az üzlet taposómalmába, hanem cél nélküli életművésszé sekélyesedett), de a század második felében még így is harminchat bolt volt a városban.59 Szentendre etnikai képe a 19-20. század fordulóján 50 Kada é.n. [1910]: II. 455. 51 Ignjatovic 1952 [1875]: 28. 52 Dóka 1981:17. 53 Dóka 1981: 36-48. 54 Füves 1961a: 117. 55 Opolczer 1938: 33-34; Dóka 1981: 31-36,108,117-119; Bikar 2003: 107-111. 56 Dóka 1981: 48-49. 57 Dóka 1981: 49. 58 Ignjatovic 1972 [1878]. 59 Füves 1961a: 117; Dóka 1981: 94. 109
