Erdősi Péter - Majorossy Judit: Kép, önkép, múltkép. Fejezetek Szentendre történetéből. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 4. (Szentendre, 2014)
II. rész - Ábrahám Barna: Nyelvek, hitek, ítéletek: Szentendre etnikai képe a 19-20 század fordulóján
Szentendre etnikumai a századfordulón Dalmátok Abrahám Barna: Nyelvek, hitek, ítéletek A tengermelléki Benkovac plébániájának krónikája szerint Bosznia oszmán uralomra kerülésével (1463) bunyevácok tömegesen menekültek Dalmáciába, elsősorban Split (Spalato) és Klis (Kiissza) környékére, majd onnan a messzibb északra, többek között Szentendre „várába” (grad Sz:Endre).s Innen, továbbá Knin, Zadar (Zára), illetve Trogir (Trau) környékéről eredhet tehát a város (horvátul Senandrija) egykori dalmát és bunyevác népessége. Mint idegen jövevények, a feltételezett középkori városmagtól északra, a mai Szamárhegyen telepedhettek meg.8 9 Minden bizonnyal ők rejlenek a város oszmán kézre kerülése (1543-1544) után készült összeírásokban szereplő sok-sok tót (sclavus) név mögött (hiszen tudjuk, hogy ez az elnevezés a magyarban eredetileg a különböző horvát és szlovén csoportokat jelölte).10 Saját bevallásuk szerint ők a lakosság többségétől eltérően a Bécs felmentése utáni háborús helyzetben (például az 1684-es „szentendrei ütközet” alatt) is helyben maradtak,11 majd Buda felszabadítását követően megérkezett az utolsó nagy bunyevác-sokác-dalmát telepeshullám. Azonosításukat ugyancsak nehezíti, hogy a következő évtizedek forrásai a dalmati kifejezés mellett rácoknak (rasciani), illetve néha katolikus rácoknak (catholici rasciani), esetleg illír (illyr) katolikusoknak is nevezik őket a különböző forrásokban.12 A dalmátok javarészt földművesek, és ezen belül is elsősorban szőlőművesek (sok esetben szőlőkapások) voltak — ezzel kapcsolatban valószínűleg eldöntetlen marad a kérdés, hogy vajon ők vagy a szerbek futtatták-e fel a szőlőművelést Szentendrén -, mindenesetre a helyi hagyományok szerint a vörös, kitűnően aszúsodó kratosija fajtát, a várost gazdaggá tevő zsuppos bor alapját először a dalmátok honosíthatták meg, összefüggő lugast varázsolva a Szamárhegy lejtőiből.13 Am voltak közöttük szép számmal iparosok is, és a „hegy” általában fontos szerepet játszott a céhek létrejöttében.14 Nyelvükhöz és szokásaikhoz szívósan ragaszkodtak.15 Az oszmán uralom elől az eredetileg itt élő magyar lakosság és papjaik nagyrésze elmenekült, s a Habsburg Birodalomban általános gyakorlatnak megfelelően a térségben bosnyák ferencesek, a Bosna Argentina (avagy a Bosnae Srebrenicae) rendtartomány tagjai pasztoráltak,16 természetesen a délszláv katolikusok anyanyelvén. Buda visszafoglalása (1686) után Széchenyi György esztergomi érsek engedélyével jezsuiták vették át a budai és a környékbeli plébániákat, ám a dalmát többségű hívekkel nem tudtak szót érteni, ezért a ferenceseket káplánként, kisegítőként továbbra is meg kellett tűrniük, miközben azzal gyanúsították őket, hogy ellenük uszítják a népet. A ferencesek erre azt felelték, hogy „ők egyedül és senki más nem lehet az illyrek plébánosa”.17 Egy időre vissza is kapták a hivatalt, s a plébánia újjászervezése (1723) után is hosszú évekig őket küldték káplánnak a budai rendházból. A dalmát nyelv használata töretlen maradt, a templomban az énekek és a katekézis, illetve az evangéliumos könyvek egyik nyelveként még a 19. században is aktívan használták. 1868-ban Budán nyomtattak a szentendreiek számára egy háromnyelvű imakönyvet, amelyben a horvát nyelvű anyag volt a legterjedelmesebb, és ez sejtetni engedi a katolikusok tényleges etnikai megoszlását.18 Amint azt látni fogjuk, a dalmátok még 1923-ban is sikeresen tettek panaszt 8 A benkovaci helyi plébános szóbeli közlésére támaszkodva: Katonáné Szentendrey 1996: 23-24. 9 Katonáné Szentendrey 1996: 24. 10 Káldy-Nagy 1977:205,251-252. 11 Ahogyan az a dalmátok Kamarához írt leveléből kiderül: MNL OL, E282, No. 278,1694. június 3. Hivatkozza: Katonáné Szentendrey 1996:25. 12 Katonáné Szentendrey 2013a: 259; Urosevics 1969a: 53,61,66. 13 Lásd erre a helyi gyökerekkel bíró, dalmát származású család egyik tagjának, Benkovits Györgynek a honlapját: www.benkovits.hu (2014. június 20-i letöltés). 14 Mandic 2006:134. 15 Történeti és nyelvészeti áttekintésük: Loncarié 2001; Mandic 2006:133 skk. 16 Katonáné Szentendrey 1996: 53-54. 17 MNL OL, E152, V. 3. Idézi: Katonáné Szentendrey 1996: 53. 18 Mandic 2006:135-136. 58. kép Szamárhegyi ház kapujának záróköve szőlőfürttel, 19. század (Magántulajdon; fotó: Száva Borbála, 2013) 104
