Rácz Tibor Ákos: A múltnak kútja. Fiatal középkoros regészek V. konferenciájának tanulmánykötete - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 3. (Szentendre, 2014)

I. Középkori anyagi kultúra - Bárdi Bogára: 14. századi asztali kerámia Visegrád-Duna-parti 1. lelőhelyről

Bárdi Bogáta: 14. századi asztali kerámia Visegrád-Duna-parti út 1. lelőhelyről

edényeké, melyek között különlegesebb és egyszerűbb formák egyaránt előfordulnak. A továbbiakban ezt a főként oxidált égetésű edényekből álló csoportot értékelem bővebben.

Asztali kerámia

Az asztali- és tálalóedények funkciójukból adódóan jobban megkíméltek és hosszabb élettartamúak, mint a főzőedények. Emellett díszítés- és formagazdagságuk miatt számos esetben pontosabban is keltezhetőek.9 Kerámián kívül még többfajta anyagból: fémből, üvegből és fából is készülhettek. Az ábrázolásokon nagy számban megjelenő fából készült asztali és háztartási eszközök igen gyakorinak és olcsónak számítottak.10 A lelőhelyen a kerámiából készültek mellett néhány üvegedény (cseppes pohár aljtöredékei, kettős kónikus palackok peremtöredékei) sorolható még az asztali edények csoportjába. A kerámiaedények, jelen esetben az asztali kerámia feldolgozása számos lehetőséget rejt magában. Alkalom nyílik a formai és a készítéstechnikai jegyek vizsgálatára, teljes, vagy kiegészíthető profilok esetén pedig az edények űrtartalmának mérésére. Az űrmértékek vizsgálata az edény befogadóképessége, és a benne tárolt/felszolgált folyadék, étel szempontjából fontos. Nagy mennyiségű leletanyag esetén a párhuzamok felhasználásával a műhelykor és kereskedelem kérdéseit is vizsgálni lehet. Végül, több eltérő forráscsoport bevonásával és alkalmazásával lehetőség nyílik az asztali edénykultúra, használat és funkció mélyebb megismerésére. Az anyag jellegéből adódóan nincs mód arra, hogy minden asztali kerámiatípus esetében ilyen komplex vizsgálatokat végezzünk. Ezért az egyes esetekben a legjobban értékelhető eredményekre, és az anyag átfogó, több vizsgálati szempontot felsorakoztató (anyagtípus, szín, soványítás) bemutatására helyezem a hangsúlyt.

Poharak és csészék (1. tábla)

A 14. század egyik legjellegzetesebb asztali edénytípusa a csésze, a lelőhelyen is ebből került elő a legtöbb darab. Keskeny talpfelületűek, vékonyfalúak és erősen öblösödő testtel rendelkeznek. A csészék oldala minden esetben bordázott. Sokszor ezek a bordák ügyetlenebb kezű készítőre utalnak, szabálytalanul, ferdén futnak az edény testén. Több esetben előfordul, hogy a csésze formája is szabálytalanságot mutat. Nyolc teljes profillal rendelkező edény alapján megállapítható volt, hogy az egyes darabokat közel egy méretűre készítették el. Magasságuk 4-5 cm, peremátmérőjük 8-10 cm között mozog, míg talpátmérőjük a legtöbb esetben 3 cm volt. A méretadatok és a teljes darabok alapján hozzávetőleges űrtartalmuk is megállapítható volt, amely 1-1,5 dl között változik. Látható, hogy a csészék mérete egy adott rendszert követ, amely azonban jelenlegi tudásunk szerint nem feleltethető meg egyetlen középkori űrmértéknek sem. A középkori magyar űrmértékek kérdése igen összetett, mivel a legtöbb esetben városonként, vidékenként változó mértékekkel számolhatunk,11 és alig van olyan támpont, ami alapján azok a modern tizedes rendszerrel bevezetett literre biztosan átszámíthatóak lennének. Holl Imre 1992-es tanulmányában fogalmazza meg azt a nézetét, hogy az egyes edényeket az adott helyi rendnek megfelelő űrtartalom szerint készítették. Közzétett egy 1 iccésnek nevezett cseréppoharat,12 amely a 14. század második felében megjelenő, egységesedő pohártípusok közé lenne sorolható.13 A Duna-parti út 1. szám alatt feltárt poharak esetében inkább a változatosság jellemző (1. tábla 3,5-8). Egy esetben rendelkezünk teljes profillal, amely egy alacsony, keskeny talpfelületű, enyhén öblösödő, bordázott testű pohárhoz tartozik (1. tábla 7). Számos feldolgozott töredék hasonlóan alacsony, ám más formai jegyekkel rendelkező pohártípusokhoz tartozhattak. Az edények teste bordázással díszített, vagy sima felületű. Néhány talptöredék esetében merülhet fel, hogy azok már nagyobb méretű serlegekhez tartozhattak. A poharak közül a legtöbb darabot leemelték, néhányat pedig levágtak a korongról, ennek nyoma az edények talpfelületén jól megfigyelhető. A csészéket és poharakat is oxidáltan égették ki. A csészék minden esetben fehérek, a poharaknál azonban a fehér szín mellett előfordulnak a sárgásfehér, sárga színű darabok is. A poharak és csészék legközelebbi párhuzamait a visegrádi palota anyagából ismerjük. A csészék itt is nagyfokú méretbeli egyezést mutatnak, míg a poharak esetében ugyanúgy megjelennek az alacsonyabb, kisebb típusok,

9 Pölös 2004: 416.

10 Holl 1992a: 61-62.

11 Bogdán 1991:19.

12 Holl 1992b: 49,53.

13 Holl 1963: 345.

26