Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Kiss Gergely: Meránia és Aquileia között. Berthold kalocsai érsek pályafutásának egyházkormányzati tanulságai
Kiss Gergely: Meránia és Aquileia között — Berthold kalocsai érsek pályafutásának egyházkormányzati tanulságai igaz ekkor már „csak” egy volt a király által megbízott bírók közül.19 1213 tavaszán szintén Pannonhalma egy vitás birtoka, Dinnye ügyében adott ki oklevelet.20 Utolsó ismert, magyar vonatkozású oklevele 1215-ben kelt, amelyben Berthold István zágrábi püspök egyháza javára tett adományait erősítette meg.21 Berthold érsek ismert oklevelei közül az első három (1211,1213,1214) egyszerű birtokügyeket tárgyalt, ezek az ügyek rutinszerűnek mondhatóak. Ráadásul Berthold címzése az oklevelekben - kalocsai érsek és szlavón bán -, valamint a perek jellege egyértelműen arra utalnak, hogy ezekben az ügyekben világi méltóságviselőként járt el. Okleveles vonatkozásban tehát elmondható, hogy Berthold sem az ügyek számát, sem azok jellegét tekintve nem hagyott rendkívülit, maradandót maga után. Ezzel szemben, úgy tűnik, Kalocsa főpapja nagy hangsúlyt fektetett az érseki hatalom reprezentációjára - különösen az esztergomival folytatott versengésben -, ami az ő esetében a kalocsai székesegyház teljes, ugyanakkor rendkívül sietős átépítésében öltött testet.22 Ez pedig jól illeszkedik egy tágabb kérdéskörhöz, Berthold és a magyar egyházszervezet kapcsolatrendszeréhez. Berthold és a magyar egyházszervezet Berthold Magyar Királyságba kerülésének ideje - 1206-1207 táján járunk - igen mozgalmas időszak volt a hazai egyház életében. Majd’fél évszázad óta újra és újra vita kerekedett az egyházszervezet vezetését illetően, amely éppen Berthold kalocsai érsekségének kezdete előtt lángolt fel ismét Jób esztergomi és János kalocsai érsek között (1202- 1203).23 Sőt, az 1204-1205-ös viharos esztergomi érsekválasztás már felszínre hozta a püspöki kar jogegyenlőségi törekvéseit is.24 Ebben a szövegösszefüggésben érthető meg igazán, miért keltettek annyi feszültséget az egyébként is igen ambiciózus Berthold kalocsai érseksége idején tett lépései. Berthold első alkalommal a kinevezés körüli vita, és Vicenzából történt visszaparancsolása után léphetett fel a régi nagy riválissal, az esztergomi érsekkel szemben. 1209-ben Kalocsa főpapja kísérletet tett a királykoronázás jogának megszerzésére, ám ez az igyekezete kudarcba fulladt. III. Ince pápa pontosan meghatározta, miért nem illetheti meg e jog a kalocsai érseket. A Lukács elutasítása nyomán az akkori kalocsai érsek, András által végrehajtott koronázás és felkenés ugyanis egyszeri alkalomnak számított, amint azt az említett kalocsai főpap el is ismerte. Az esztergomi érsek kizárólagos királykoronázási jogát III. Kelemen és III. Celesztin pápák egyaránt megerősítették.25 Néhány évvel később a kérdés ismét felszínre került. 1211-ben készült ugyanis egy olyan egyezségtervezet, amely részletekbe menően szabályozta volna a két érsek jogait, elsősorban a koronázást illetően. III. Ince pápa 1212. február 12-i ítéletlevelében azonban ezt a tervezetet elutasította. A dokumentum szövege határozott ellenvetése dacára is roppant érdekes. Bármennyire logikus is lenne a két leginkább érintett személyt - János esztergomi és Berthold kalocsai érseket — az egyezség kiötlőinek tekinteni, ez az elképzelés sajnos nem felel meg a valóságnak. A szöveg világos: egyrészt a két érsek mögött felsorakoztak a különböző főpapok (Eger, Győr, Veszprém, Várad, Csanád, Pécs és Erdély püspökei, az esztergomi, az esztergom-szenttamási, a pozsonyi, a kalocsai és hájszentlőrinci prépost), másrészt a tervezet kimunkálásában egyértelműen Róbert veszprémi püspök játszotta a főszerepet. Önmagában már ez is gyanút ébreszt az iránt, hogy egyszerűen csak Berthold hatalmi ambíciói álltak volna a háttérben. Nyilván nem nagyon idegenkedett érseksége egyenjogúságának elismertetésétől, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy az egyezségtervezet kialakításában a korabeli magyar főpapi kar meghatározó alakjai játszották a vezető szerepet. 19 Berthold kalocsai érsek és más főemberek a király parancsára megvizsgálták és megerősítették a pannonhalmi apát, Uras és a pozsonyi várjobbágyok, vámépek között Sala föld és az ahhoz tartozó két falu (Sztára és Udvari) miatt kialakult perben Dezső Csanádi püspök, Poth nádor és Sándor somogyi ispán választott bírák által hozott ítéletét, illetve Márton bácsi kanonok, továbbá a budai káplán és prépost helyben lefolytatott vizsgálatában foglaltakat. MNL OL, DF 206846; PRTI. 628-630. 20 Berthold kalocsai érsek ítéletlevele egy bizonyos Leusták ügyében, aki a király tudtával és beleegyezésével a pannonhalmi apátságnak adományozta Dinnyés birtokot. Leusták testvére, Ethey azonban érvénytelennek mondta az adományt, ám mivel állítását nem tudta bizonyítani, az érsek Both bácsi kanonok, poroszló útján leíratta a birtok határait, s az apátságot beiktatta a birokba. Utóbb, bár a rokonok a határokat lerombolták és az adomány érvénytelenségét bizonygatták az érsek előtt, azt bizonyítani nem tudták, így Berthold a birtokát a korábban kijelölt határokkal az apátságnak juttatta. MNL OL, DF 206843; PRT 1.624-625. 21 AÚO XI. 130-131. 22 Ennek jelentőségére Koszta László hívta fel a figyelmet: Koszta 2013: 114-115. 23 Koszta 2013: 108; Kiss 2011: 278-279; Kiss 2012: 264-265. 24 A két jelölt - Kalán pécsi püspök és János kalocsai érsek - személye megosztotta a főpapokat. Az esztergomi káptalan és a főpapok egy része Kalánt, a másik része Jánost támogatta. A vitában elhangzott, hogy az érsekválasztás joga - a káptalannal szemben - a főpapokat illeti. Thoroczkay 2003: 89-90; Koszta 2013: 109; Kiss 2013: 46. 25 MES 1.187-189. Vö. Kiss 2013: 47. 89
