Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)

I. - Gyöngyössy Márton: II. András pénzügypolitikája és annak belpolitikai hatásai

Gyöngyössy Márton: II. András pénzügypolitikája és annak belpolitikai hatásai

2a-b. kép

II. András dénárjának elő- és hátlapja, 1215-1222 között (MNM Éremtár; CNH1.176;fotó: Nagy Zoltán)

Hóman Bálint II. András pénzeit több súly- és finomsági csoportba sorolta, és a pénzverési súly, valamint a finomság változásait politikai eseményekkel hozta összefüggésbe. Megállapításai alapján így ezeket a pénzeket viszonylag jól tudjuk keltezni. Bár II. András veretei jelentős minőségi előrelépést jelentettek a 12. század aprópénzeihez képest - az 1222. évi Aranybulla és annak 1231-es megújítása, valamint az 1233-as beregi egyezmény védelmezték az alattvalókat a rossz királyi pénzek verése miatti megterheléstől -, rengeteg pénzváltók és pénzverők ellen emelt panaszra maradt adat ebből az időszakból. A király friesachias pénzei ugyanis külsejük ellenére rosszabb minőségűek (tehát kisebb értékűek) voltak (színezüst tartalmuk 700%o körüli értéket mutat), és ez az átváltáskor számtalan visszaélésre adott alkalmat. Különösen is érdekes, hogy Hóman Bálint egyes II. András-kori pénzeket az esztergomi érsek veretének minősített, ez azonban tévedésen alapszik.3

Más főpapok esetében is felmerül azonban a pénzverés lehetősége. Bernhard Koch valószínűsítette, hogy egy érdekes friesachi dénárt utánveretként Vácott, Briccius püspök hivatali ideje (1221-1237) alatt vertek. A különös érem a grazi Fritsch-gyűjteményből ismert, és állítólag egy magyarországi leletből származik. A friesachi érmén szereplő Britius-t feltételesen Bereck Csanádi püspökkel (1259-1275) azonosíthatjuk, verési helyként a Csanádi egyházmegye egyik helységét, vagy Szegedet valószínűsíthetjük, az érmét pedig Bereck hivatali idejének kezdetére, 1259—1260-ra keltezhetjük. Ezen kései friesachi utánveret története azonban még korántsem mondható feltártnak.4

Szintén II. András uralkodásához köthető egy alapvető technológiai váltás is: míg korai pénzeink verőtöveit poncolással készítették (az éremképet és a köriratot különböző méretű ponctűk beütésével alakították ki), addig a 13. század elejétől áttértek a vésésre. Ekkortájt tűnnek el az I. András (1046-1060) uralma óta alkalmazott sziglák (pénzverőjegyek) is a magyar pénzekről.5

A 13. század első felében nagyon sok panasz hangzott el az izmaelita és a zsidó kamaraispánok tevékenysége miatt. Ezért az 1222-es Aranybulla, annak 1231-es megújítása, valamint az 1233-as beregi egyezmény szigorúan megtiltotta mindkét népcsoport kamaraispánságát. Ennek ellenére mind II. András, mind pedig IV. Béla (1235-1270) következetesen ragaszkodtak izmaelita és zsidó kamaraispánjaikhoz. Róbert érsek II. András ellenállása miatt végül súlyos eszközhöz nyúlt: interdiktumot hirdetett ki.6

3 Hóman 1991 [1916]: 299-312,372,646—647; Méri 1954. Az 1222. évi Aranybulla vonatkozó részei: Gyöngyössy 2012:135. Az Aranybulla 1231. évi megújítása az idegen eredetű kamaraispánokról: Gyöngyössy 2012:136. Ugyanerről a beregi egyezmény: Gyöngyössy 2012:136.

4 Gyöngyössy 2013.

5 A pénzverési technikáról: Kováts 1903. A verőtövek készítésének technikájáról és a sziglákról: Tóth 2008: 165.

6 Hóman 1991 [1916]: 465; Lederer 1932:175; Rádóczy 1971-1972: 33-34; Scheiber 1973-1974; Weisz 1999:151-152; Kahler 1999:281-282. A 13. század elejétől a magyar pénzeken megjelenő héber betűjelek is utalnak a zsidó kamaraispánok tevékenységére: Rádóczy 1971-1972: 33; Scheiber 1973-1974.

44