Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
V. Függelék
Merániai Gertrúd a német nyelvű krónikákban (összeállította: Radek Tünde) k.-1302 k.) személyéről nem sokat tudunk. A szakirodalom szerint a 13. századi Bécsben ugyan kimutatható a Jansféle nemzetség, ám egyik tagja sem azonosítható egyértelműen a krónikaíróval. Kiadása: MGH Dt. Chron. III. 1 -591, vonatkozó: Függelék II., 591-593 (1205-1288. sor). Ich kann eins Wunders niht verdagen, daz will ich iu für war sagen. dö der künk Steffan [Andreas II.] zehant erstarp in der Unger lant, dő hét sin húsfrou Gedrüt ein kint, daz was ir vil trút, daz was geheizen Bélán, als ich vor mir gehoert hän. daz kund ir lieber niht gesin, der künigin, der frouwen min. dä warn ouch in der Unger lant grafen gesezzen wol bekant, di warn geheizen Prangter, di trahten dä mit grozer swaer, wie si di küniginne möhten gewinnen, also daz si mit grozer not ir dä wolden tuon den tót. irn friunden wart ez von in bekant, si trahten selb haben daz lant und wolden dä sin herren. von in wart dö vil werren. si hiezen ilen balde von einer stat zeinem walde näch einem schribaere — daz wart im dar näch swaere -, der in ein brief schreip schon, dem schriber wart geben sin Ion. dar näch der brief wart gesant üf her in Unger lant. dem bischof seit der brief zwär -den brief las er niht offenbär; der bischof was von Rab genant, als man in sach in Unger lant — zehant dó er den brief las, man seit, wie frö er sin dä was. der selb brief gerou in sider, doch moht er nit dä wider, nü will ich iu tuon bekannt diu wort, diu man geschriben vant an dem brief, den der von Rab den herren hét gesent hin ab. an dem brief dä stuont an, als ich vor mir gehört hän: ’ir sült di künigin niht ertoetten und ir daz gebot niht zerbrechen.’ Egy rendkívüli eseményt nem hallgathatok el én, melyet az igazra törekedve el is fogok beszélni nektek. Amidőn István [II. András] királyt a magyaroknak földjén utolérte a halál, hitvesének, Gertrúdnak volt egy gyermeke, akit [Gertrúd] mérhetetlenül szeretett. Ez a gyermek Bélának hívatott, ahogy ez korábban hallomásomra jutott, s nem volt semmi más, mi kedvesebb lehet, a királynénak, az én úrnőmnek. Ugyancsak a magyarok földjén vala - mint ismert - a grófoknak birtoka, kiket Prangaereknek hívtak. Ok azon mesterkedtek erősen fáradozván, hogy a királynét hatalmukba keríteni hogyan tudnák; azaz hogy nagy vesződséggel törekedtek a királyné vesztére, s barátaikkal is tudatták, hogy az országot megszerezni szándékozzák és urak akarnának lenni ott, általuk nagy viszály szítódott. Parancsba adták, hogy tüstént siessenek egy helyről egy sáfárhoz egy írástudót keresve ez később csak szenvedést okozott annak -, aki nékik a levelet ragyogóan megfogalmazta, az írástudónak meg is lett a jutalma. Eztán a levelet elküldték vala föl a magyarok országába. A püspöknek a levél igazat szóla, ő azonban nem olvasta fel azt világosan; a püspök a győri püspök vala, ahogy azt magyar földön hívják ma, azon nyomban, amikor elolvasta a levelet úgy mesélik, nagyon derűs volt a kedve, ugyanez a levél azóta megszomorította, ellene tenni semmit nem tudott azonban. Mindjárt ismertetem én veletek a szavakat, amelyek ott írva találtattak, a levélben, melyet a győri püspök az uraságoknak elküldött. A levélben az állt, ahogy korábban a hír eljutott hozzám: „a királynét nem kell megölnötök s hatalmát nem kell megtörnötök“. [„a királynét megölnötök nem kell s a parancsot sem megszegnetek”] 293
