Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
III. - Benkő Elek: Gertrúd királyné sírja a pilisi ciszterci monostorban
Benkő Elek: Gertrúd királyné sírja a pilisi ciszterci monostorban hogy a 13. században a királyok és királynék közé értették magukat a hercegek és őrgrófok, illetve ezek családtagjai is. A kiemelkedő származás és rang fontos, de nem elégséges feltétele volt az itteni eltemetésnek. Döntő mozzanatnak számított ugyanis, hogy az elhunyt előkelő az illető monostor jótevője, fundatore legyen.4 Példaként idézzük VII. Lajos francia király (fi 180) esetét, akit a barbeau-i ciszterci monostorban temettek el a nagykáptalan engedélyével,5 azonban harmadik felesége, Champagne-i Adél barbeau-i temetéséhez a nagykáptalan 1206-ban már nem járult hozzá, ugyanis nem tekintették alapítónak: sepultura dominae reginae minime revocatur., nec constat fuissefundatricem monasterii Sacri-Portus.6 A nagykáptalan több hónappal a királyné halála után ült össze, ezért valószínű, hogy a temetés a királyné akaratának megfelelően Barbeau-ban történt, de a tiltás nyomán testét átvitték Pontigny-ba (postea vero sepulta apud Pontiniacum), ahol apja annak idején nagy adománnyal látta el a ciszterci monostort, így ott megfelelhetett az alapítói feltételeknek. 1567-ben elpusztított sírja a főoltár előtt volt.7 Mindennek Gertrüd és a pilisi építkezések szempontjából nemcsak az a tanulsága, hogy 1213-ra a monostortemplom keleti része már temetésre alkalmas állapotban lehetett, hanem az a lényeges mozzanat is — miként azt már Gerevich László is felvetette8 — hogy mindennek előmozdításában a királyné (társ)alapítóként személyes kezdeményező szerepet is vállalt. így a keleti templomrész (főszentély, kápolnák, kereszthajó) felhúzásának idejét Gertrúd Magyarországra jövetele és halála közötti évekre (1203 előtt - 1213) valószínűsíthetjük. Feltételezzük, hogy eredendően nemcsak Gertrúd, hanem férje, II. András király is ide kívánt temetkezni, legalábbis a pilisi szerzetesek 1235-ben tiltakoztak, amikor András földi maradványai végül is nem ide, hanem a távoli Váradra (valójában az egresi ciszterci monostorba) kerültek.9 Az 1213. szeptember 28-án végrehajtott gyilkosság hírét, valamiféle, nem részletezett tárgyi bizonyítékkal alátámasztva, Leleszen tárták a Halics felé tartó király elé, aki a kérdéses testrész itteni eltemetéséről rendelkezett és királyi adomány mellett két pap feladatává tette, hogy imádkozzanak a királyné lelki üdvéért, feltéve természetesen, hogy az 1214-re keltezett, hamis leleszi oklevél e része hiteles történeti hagyományt örökített meg.10 A holttest nyilvánvalóan nagyobbik részét a pilisi monostorban temették el; a sír pontos helyét a templomon belül középkori forrásaink sajnos nem jegyezték fel. E tekintetben Gerevich László ásatásai hoztak újat, mindjárt két vonatkozásban is: a régészek egy kiemelkedő kvalitású, királyi személyhez méltó síremlék töredékeire és a templom hossztengelyében, a négyezet területén, tehát a főoltár előtt létesített, gondosan falazott kősírra bukkantak. Az 1967-ben meginduló pilisi ásatásoknak már az első évében előkerült a templom kereszthajójának déli szárnyában egy olyan kis oszlopfejezet, amely utóbb a Gertrúd-féle síremlék részletének bizonyult. 1969-ben merült fel, hogy bizonyos faragványok egy ,,ren[eszánsz] fülkés síremlék architráv” töredékei lehettek; a kora gótikus, kivételes minőségű leletek korát a felirat antikva betűi alapján ekkor még tévesen határozták meg. 1971-re már az is kiderült, hogy ezek a töredékek a templom kereszthajójában sűrűsödnek.11 E területen a munka 1976-ban is folytatódott. Ennek során további, részben festett töredékek jutottak napfényre.12 A leltárkönyvből az is kiderül, hogy a síremlék részeként biztosan azonosítható, apróra tört darabok többsége a négyezet területén, illetve a közelben, a kereszthajó északi szárnyát kitöltő törmelékből került elő; egy-egy darab azonban messzebbre is jutott, a templom déli mellékhajójába, valamint a templomon kívülre, az északi mellékszentélyek keleti zárófalától keletre, a kerengő déli folyosója környékére, sőt, a távolabbi vízikerék árkába is. Mindez nyilvánvalóan a templom pusztulásával, illetve a bontási munkálatokkal összefüggésben történt. Ezt azok a fenti megfigyelések támasztják alá, melyek szerint a kérdéses töredékek jelentős része kevéssel az egykori padlószint felett, a rájuk rakódott törmelékréteg alján hevert. 4 1157: „Ad sepeliendum, non nisi fundatores recipiantur”, Solymosi 1984: 240. 5 Erlande-Brandenburg 1975: 87—88. 6 Canivez I. 325. 7 Erlande-Brandenburg 1975: 90-91. 8 Gerevich 1985a: 129. 9 Gombos 1.32. 10 „[...] quedam pars corporis eiusdem in eadem est sepulta ecclesia, duoque sacerdotes ibi sunt constituti pro eius anima in perpetuum celebraturi”, Érszegi 2003: 16, 24. Érszegi Géza, az oklevelet hamisnak tekintő történészekkel (vö. Kritjegyz I. 295. sz.) szemben keletkezési körülményei miatt szokatlannak, de adatai tekintetében hitelesnek és megbízhatónak véli. 11 „[...] a kereszthajóban maradt, még nem bolygatott törmelékréteg kitermelését kezdtük el, miután a két éve ráhányt törmeléket eltávolították. Itt igen sok apró értékes faragott homokkő darab került elő, fejezetek bimbója, kisebb fejezetek. Kiemelkedő azonban a szántói homokkőből faragott kisebb figurális és architekturális darabok, a síremlék részei. Egy ülő figura alsó része, egy fél alsó ülő figura alsó része, egy nyakrész, egy fél oszlopfő, két nagyobb oszlopfő töredéke, néhány egyedülálló oszloptörzs és applikált hengertag. Ezek a darabok 10-20 cm magasságra feküdtek a föltételezett szint fölött, erősen földes (20 cm vastag) törmelékben. A téglapadló itt hiányzott, már a pusztítás előtt föltéphették Részlet Gerevich László ásatási naplójából, 1971 (MTA ВТК Rí A, Dók. 4/1980). 12 „A négyzet közepétől kissé nyugatra, közvetlenül a feltöltés fölött a legalsó pusztulási rétegben két fej töredéke került elő. A szarkofág töredékei. Mindkettőn a haj fürtjei láthatók, és egy, illetve két szem. A kisebb fejen kék festés nyomai. A pusztulási réteg alatt az egykori padlót felszedték.” Részlet Gerevich László ásatási naplójából, 1976 (MTA ВТК Rí A, Dók. 4/1980). 174
