Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)

II. - Laszlovszky József: Merániai Gertrúd sírja a pilisi apátságban. Uralkodói temetkezések ciszterci kolostorokban a Magyar Királyságban

Laszlovszky József: Merániai Gertrúd sírja a pilisi apátságban. Uralkodói temetkezések magyarországi ciszterci kolostorokban végső nyugvó hely lett volna.51 A király testéért folytatott versengésben tehát a váradi püspök mellett a ciszterci rend is erőteljesen képviseltette magát, és mindkét kolostora, amely igényt tartott az uralkodó földi maradványaira, hason­ló hivatkozási alapokkal rendelkezett. Érdemes tehát megvizsgálni, hogy milyen összefüggésben értelmezhető ez az újratemetés. Mind Egres, mind pedig Pilis ugyanannak a boldog emlékezetű III. Bélának az alapítása volt, ahogyan a váradi „emlékezet helyének” létrejöttében is ő játszott szerepet. A két ciszterci kolostor azonban azt is érvként hozhatta fel a temetkezőhely körüli vitában, hogy II. András mindkét kolostor számára jelentős adományokat tett. Érvelésüket pedig az a tény is erősíthette, hogy mindkét esetben egy-egy királyné végső nyughelye is az adott kolostorban volt, vagyis logikus döntésnek látszott, hogy a király sírja valamelyik korábban elhunyt hitvese mellett kerüljön kialakításra. Pilis és Egres tehát ebben a vonatkozásban erős érvekkel rendelkezhetett Váraddal szemben, ám a két kolostor közötti versengés más szempontokat is a felszínre hozhatott. Az ilyen fajta versengés az egyházi intézmények között persze nem példa nélküli az Arpád-kor történetében, és még jóval később is megfigyelhető. II. András temetését követően hosszú ideig nem került sor uralkodói temetkezés­re, hiszen trónutódló fia, IV. Béla halála majd csak évtizedekkel később, 1270-ben következett be. Ez azonban már mindenképpen egy másik korszak, hiszen időközben a gyökeres átalakulásokat maga után hozó tatárjárás pusztított, illetve a szerzetesrendek vonatkozásában ez már nem a monasztikus vagy reform rendek, így nem a ciszterciek, hanem a koldulórendek időszaka volt. Ennek ellenére azt láthatjuk, hogy az uralkodói temetkezési helyek kapcsán megjelenő versengés nem múlt el, hanem csupán újabb szereplőkkel gyarapodott. II. Andráséhoz hasonlóan fordulatokban bővel­kedik IV. Béla eltemetése is, akit az esztergomi ferenceseknél helyeztek végső nyugalomra.52 Uralkodásának történetén végigtekintve halála után hasonló joggal próbálhatták volna meg a domonkosok is megszerezni a testét, hiszen rendjük egyik legjelentősebb támogatója volt, és életének utolsó éveit javarészt a Nyulak-szigeti domonkos apácakolostor mel­letti királyi házban töltötte. Ugyanakkor a Margit hercegnővel kapcsolatos dinasztikus elképzeléseit egy ponton éppen a domonkosok húzták keresztül, és valószínűleg ez lehet az oka a királyi támogatás, mégha rövid idejű, ám érzékelhető megtorpanásának is. Ez a tényező akár még a temetkezési hely kiválasztására is kihathatott, hiszen végül nem IV. Béla, hanem majd a vele hosszú időn keresztül konfliktusban álló fia lesz az, akit Margit - akkorra már zarándokhellyé vált - sírja mellé temettek el a szigeti apácakolostorban.53 A fentiek következtében a 13. század végén tehát már Esztergom is megjelent a királyi temetkezések lehetséges helyszínei között, ugyanúgy, ahogyan egyre jelentősebbé váltak a kol­dulórendi férfi és női kolostorok. Székesfehérvár majd csak a következő század elején nyerte vissza újra temetkezési helyként is a szakrális központ szerepét, hiszen Szent István sírjának a helyszíne nem csupán a koronázások, hanem a temetkezések kapcsán is erős legitimáló tényezőnek számított, és ez az Anjou uralkodók számára, éppen az Árpád-házi kapcsolatuk hangsúlyozása miatt, meglehetősen fontos volt. Az egyházi intézményeknek tett adományok ugyanakkor nemcsak egyfajta versengés elemeiként foghatóak fel, hanem a múltra való emlékezés, a korábbi ellenfelekkel szembeni megbékélés eszközeként is. Ebben a vonatkozásban a ciszterci kolostorok ismételten kiváló példákat kínálnak a számunkra a 13. század elején. Azokban az esetekben, ami­kor Imre vagy II. András olyan kolostoroknak tett újabb adományokat, amelyeket még édesapjuk, III. Béla alapított, gyakran szerepelnek az adományozó oklevelekben olyan szövegrészek, amelyek éppen ezt a kapcsolatot kívánják hang­súlyozni. Erre utaló megfogalmazást találunk például Imre királynak egy 1203-ban, a heiligenkreuzi apátság javára tett adományában (progenitores nostri et horum precipue felicis memorie pater noster Béla rex).54 Az emlékezés mellett a megbékélés jeleként is felfoghatjuk II. Andrásnak ugyanezen kolostor számára tett adományának mondatait, amelyben testvérére, Imre királyra találunk utalást (privilegium a recolende memorie fratre nostro rege Hemerico).55 Ez a kolostori közösség számára a korábban kapott birtokok megerősítését jelentette, és ezáltal az Imre és András közötti küzdelem után annak a biztosítékát is, hogy az Imrétől kapott adományokat András ekkor már királyként is elismerte. Ez a cse­lekedet azonban az új királynak arra is lehetőséget kínált, hogy az adomány megerősítése révén a szerzetesi közösség 51 „Andreas rex Hungarie moritur et sepelitur in civitate Waradino, reclamantibus abbate et fratribus de Pelicio et super hoc causam agitantibus.” Albericus - MGH 23. 937. Kivonatolva idézi: Gombos 1937:1. 32. A vonatkozó részt a krónika szöveggel szembeállítva idézi: Hervay 1984: 91. Albericus krónikája ebből az időszakból számos magyar vonatkozású információt őrzött meg, ezért is tekinthetjük az események szempontjából jól értesült forrásnak. A krónika magyar vonatkozású adatairól, illetve a korszakra vonatkozó részekről a ciszterci nagykáptalanok szerepét is figyelembe véve: Latzkovits 1934: 81. A ciszterci szerzetes krónikájának különböző vonatkozásairól a magyar gestaszerkesztésben: Körmendi 2009a: 200-201. A merénylet megjelenéséről a külföldi forrásokban: Körmendi 2009b. 52 Az egyházi intézmények közötti rivalizálás jó példája IV. Béla eltemetése, majd maradványainak elrablása. Az esztergomi érsek és a ferences kolostor közötti küzdelemről és perről, valamint IV. Béla halálának körülményeiről: Szűcs 1993:139—140. 53 V. István halálának körülményeiről: Szűcs 1993: 151-152. 54 Idézi: Hervay 1984: 104. 55 Idézi: Hervay 1984:104. 135

Next

/
Oldalképek
Tartalom