Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
Majorossy Judit: Előszó
Bevezető Andechs-Merániai Gertrud hercegnő egy feltörekvő bajor család sarjaként került a Magyar Királyságba. A 11. században felemelkedő és a 12-13. században, a család wolfratshauseni ága révén a sváb Stauf családbeli német-római császárokkal való rokonságot kihasználva virágkorát élő német nemesi család eredetileg a mai dél-nyugat Bajorország területét uralta. Hatalmát egyrészt az Innsbruck közeli Ambras várából gyakorolta, ahonnan a Brenner-hágón át a veronai fennsíkra vezető utat tartotta a kezében, másrészt az Ammer-see melletti Diessen, valamint Wolfratshausen erődjeiből kiindulva terjeszkedett. A 12. század végére az állandó birtokgyarapításokkal és gyümölcsöző házassági politikával a Német-római Birodalom bajor fejedelemségi területének, és így a birodalom egészének, a Welfek mellett az egyik legbefolyásosabb családjává küzdötte fel magát. Az 1100 körűitől 1180-ig a diessen-andechsi grófi címet viselő család tagjai hamarosan az Adriai-tenger partján is birtokokhoz jutottak, ahol először isztriai őrgrófok lettek, majd a tiszavirág-életű „Meránia” német-római birodalmi tartomány hercegi címét szerezték meg, amelyet 1180 és 1248 között bírtak. A család történetének csúcspontját minden kétséget kizáróan II. Ottó merániai herceg I. Stauf (Barbarossa) Frigyes német-római császár (1155—1190) unokájával kötött 1208-as házassága jelentette, amelynek révén a merániai herceg a burgundi palotagrófi titulushoz is hozzájutott (3. kép). A család ősei kapcsán egy bizonyos (Szent) Rassóról (Rath) Diessen hercegéről maradtak fenn az első ködös források, aki állítólag a 10. század elején harcolt a kalandozó magyarok ellen, illetve a később az andechsi család birtokai közé tartozó, és hamar az első központhoz, Diessenhez csatolt Wörth/Grafrath-ban (amely a szentként tisztelt hercegről kapta a nevét) alapított bencés kolostort. Azt azonban nem tudni róla, hogy pontosan milyen kapcsolatban állt a család andechsi ágának első, ténylegesen azonosítható ősével, Arnold diesseni gróffal (fl098 körül), akitől kezdve a család genealógiája levezethető. Arnold házassága révén igyekezett a család felemelkedését és újabb területszerzését biztosítani, így III. (Schweinfurti) Ottó sváb herceg (1048-1057) Gisela nevű lányát vette feleségül. Ugyanakkor a befolyásos bajor hercegi Luitpold dinasztiával is rokonságban állt. A család későbbi tagjai is főként házassági politika révén biztosították a család tovább virágzó jövőjét. A következő generáció tagja, II. Berthold (Pertolt de Anedehse) valamikor 1100 körül az Ammer-see másik oldalán fekvő Andechs várába helyezte át a családi székhelyet. Megörökölve a család összes bajor birtokát, az anyai örökség révén további területeket szerzett a szomszédos frank régióban (a mai Bajorország északi területén), a Bamberg körüli térségben, ahol 1135 körül Bayreuth közelében felépítette a család későbbi adminisztrációs központjának számító Plassenburg várát és mellette megalapította Kulmbach városát. A Bambergi Püspökség a későbbiekben fontos szerepet játszott az Andechs-Merániaiak történetében, illetve jelentette a karrier lehetőségét a család tagjai számára, akik közül hárman is elnyerték az itteni püspöki címet. Ennek nyomán a bambergi katedrálisban még aló. század elején is fontosnak tartották, hogy a család korábbi szerepét jelezzék, amikor 1518-ban kifaragtatták az egyébként már évszázadokkal korábban kihalt hercegi dinasztia címerét (1. kép). A család történetének következő - a magyar történet szempontjából is fontos - állomását az isztriai Meránia jelentette, amely nem azonos a dél-tiroli Meran/Merano várával, illetve későbbi városával. A középkori Német-római Birodalom rövid ideig (1153-1248) önálló hercegségként fennálló területének történeti elnevezését a német Meer („tenger”) latinosított középkori változatából származtatják. A „Tengermellék” jelentés alapvetően az Adriai-tenger Fiúmétól Brsec-ig terjedő tengerparti sávjára utal, amely a birodalom isztriai határvidékének részét képezte. A szomszédos Dalmácia azonban a 12. század elejéig a horvát uralkodó birtoka volt, majd 1105 után - I. (Könyves) Kálmán (1195-1116) dalmáciai hódításait követően - a Magyar Királysághoz tartozott. Az adriai-tengerparti Brsec (Berschezh) körüli földeket all. században eredetileg I. Ulrik isztriai őrgróf szerezte meg 1063-ban, amelyet azután fia, II. Poppo őrgróf (1070-1098) örökölt. Fiú utód híján a terület feletti uralmat a II. Berthold diessen-andechsi grófhoz feleségül adott Zsófia lánya révén az Andechsek vették át. Gyermeküket, III. Berthold herceget I. Stauf (Barbarossa) Frigyes császár 1173-ben isztriai és carniolai őrgróffá nevezte ki, majd tíz évre rá (1183) fiát, IV. Bertholdot felruházta a dux Meraniae címmel, amely egyébként anyai nagybátyja, III. Konrád német király (1138-1152) révén a császár saját titulusai közé tartozott. Ezzel az andechs-merániai család immáron a legmagasabb rangra, a német-római birodalmi hercegek sorába lépett. 1204-ben, nagyjából abban az időben, amikor Gertrúd merániai hercegnő királyi feleségként a magyar udvarba érkezett (1203), az apa halálát követően Gertrúd legidősebb fiútestvére, Ottó lépett a merániai hercegek sorában. Az isztriai határvidéket fiatalabb testvérére, Henrikre hagyta, mivel ő leginkább saját további felemelkedésén munkálkodott. Ennek érdekében vette el 1208-ban a Stauf hercegnőt, burgundi Beatrixot, I. (Barbarossa) Frigyes császár unokáját, akinek révén aztán újabb területekkel együtt a burgundi palotagrófi címet is megszerezte. Ezzel párhuzamosan azonban a család hanyatlása már ekkor, a 13. század elején, Henrik isztriai őrgróffal elkezdődött, amikor őt és Gertrúd harmadik fiútestvérét, Ekbert bambergi püspökfejedelmet (1203-1237) megvádolták 12
