Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei
Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei II. András megbuktatása Mint fentebb arról II. András hollétével kapcsolatban már szó esett, akadnak olyan forrásaink is - jelesül az Admonti Évkönyv, a Kölni Királykrónika folytatása és Liege-i Rainer évkönyve, valamint a Halics-Volhíniai Évkönyv -, amelyek szerint a merénylet tulajdonképpen nem is Gertrúd királyné, hanem II. András király ellen irányult volna.185 Ezt az értesülést a maga helyén filológiai és történeti érvek alapján is cáfolni igyekeztem, elsősorban arra hivatkozva, hogy a felsorolt kútfők az idézett helyen valószínűleg egymás anyagát ismétlik, valamint a hazai forrásanyag alapján 1213-ban semmi okunk a király elleni pártütés lehetőségével számolni. Mégis vissza kell térnem röviden erre a kérdésre, mivel Hóman Bálint is felvetette annak lehetőségét, hogy a merénylők esetleg II. András uralmát akarták megdönteni, és a gyermek Bélát kívánták az apja helyett a trónra ültetni.186 Noha úgy tűnik, hogy 1214-ben (vagyis már a Gertrúd halálát követő esztendőben) a király valóban a bárók nyomására koronáztatta meg az akkor mindössze nyolc esztendős kisfiát,187 mégis igen nehezen hihető, hogy ez a törekvés vezetett volna a királyné meggyilkolásához. Maga Hóman Bálint is úgy látta, hogy a merénylet idején II. András király nem is tartózkodott hitvese környezetében. Ha viszont távol volt (és fentebb saját vizsgálódásom is erre mutatott), akkor a merénylők vajon hogyan remélhették a királyné megölésétől a férje bukását? A „nőuralom” felszámolása Jóllehet kútfőink kifejezetten nem említenek ilyesmit, korántsem lehetetlen, hogy Gertrúd aktív - vagy legalábbis a korábbi magyar királynékhoz képest aktívabb - politikai szerepvállalását a hazai előkelők a legkevésbé sem nézték jó szemmel.188 II. András első feleségének komoly befolyására elvileg két forrásadatból lehet következtetni. Először is Berthold érsek 1214-i kelettel kibocsátott oklevelének azon megjegyzéséből, mely szerint a „gubatusok” ellen háborúba induló király a feleségére, a kalocsai érsekre és a királyné udvarában tartózkodó előkelőkre bízta a döntést Uros pannonhalmi apát és a pozsonyi várjobbágyok perében.189 Másfelől abból a II. András több oklevelében is elismételt megjegyzésből, miszerint az uralkodó első pecsétje akkor veszett el, amikor a gyilkosok megtámadták Gertrúdot.190 Az előbbi adat azért jelentőségteljes, mert korábbról nem ismerünk példát a magyar történelemből, amikor a király bírói hatalmát egy nőre ruházták volna. Az utóbbi pedig azért figyelemreméltó, mert a pecsét az uralkodói akaratnyilvánítás legfontosabb eszköze volt, így hátrahagyása a királyné kezén az uralkodó távolléte idejére egyértelműen azt jelenthette, hogy a főhatalmat II. András halicsi hadjárata alatt idehaza Gertrúd gyakorolja. De vajon csakugyan hátrahagyta-e a király a pecsétjét, és az csakugyan a merénylet idején veszett-e el? Pauler Gyula mutatott rá, hogy 1214-ből eredeti formában is rendelkezünk egy olyan oklevéllel,191 amelyet 1217- ben azért újított meg II. András király, mert „ennek az ügyletnek a tartalmát korábbi pecsétünk képével jelölték meg, amelynek az ereje tökéletesen elenyészett, mivel legkedvesebb hitvesünk, a boldog emlékű Gertrúd királyné meggyilkolásakor elveszett.”192 Az oklevélnek tehát az 1214. évi eredetije és az 1217. évi átírása is ránk maradt. Az eredeti oklevél méltóságsora tökéletesen megfelel az 1214-i állapotoknak,193 így nincs okunk azt feltételezni, hogy az irat hamis lenne, vagy esetleg eltévesztették a ífotariojában az éves keltezést.194 Azt, hogy ekkoriban a kancelláriai személyzet hanyagsága helyett előszeretettel kárhoztatták a merényletet követő zűrzavart, egy másik eset is szépen dokumentálja. 1214-ben ugyanis a király arra hivatkozva kért III. Ince pápától másolatot az esztergomi érsek koronázási jogát megerősítő iratról, hogy az eredeti állítólag elveszett Gertrúd királyné meggyilkolásakor.195 Pauler meggyőző megállapítása 185 MGH SS IX. 592; MGH SS rer. Germ. XVIII. 186-187; MGH SS XVI. 667; ПСРЛ II. 729; Hodinka 1916: 327. 186 Hóman-Szekfu 1935:1. 486. (Hóman Bálint). 187 Pauler 1899:11.54. 188 Pauler 1899: II. 52; Zsoldos 2005:127. 189 CDES 1.151-152. 190 RA 304-307. sz., 314. sz. 191MNL OL, DL 69; RA 290. sz. 192 „[...] quia prioris sigilli nostri caractere, cuius vigor penitus evanuit, quod in occisione nostre karissime coniugis, Getrudis(!) regine felicis memorie deperiit, huius negotii series consignata fuerat.”MNL OL, DL 85; RA 314. sz. 193 A méltóságsorban szereplő személyek közül Miklós nádor bodrogi ispánságára legkorábban 1214-ből van adatunk, és ugyanígy csak 1214-től szerepel ismét erdélyi vajdaként és szolnoki ispánként [Kán nb.] Gyula, bánként és somogyi ispánként [Atyusz nb.] Atyusz, valamint pozsonyi ispánként [Smaragd nb.] Smaragd és soproni ispánként János. Szentpétery 1916: 3; Zsoldos 2011b: 37,43,142,183,192,197. 1,4 Szentpétery Imre a fentebb idézett 1217-i átíró oklevél adatát pusztán azért utasította el, mert a benne megerősített irat eredetijének 1214-i kelte nem hozható összhangba a merénylet időpontjával (Szentpétery 1916: 4). Mivel azonban maga is elismerte, hogy az 1214-i és az 1217-i oklevél formai és tartalmi szempontból egyaránt hitelesnek látszik, véleményem szerint nincs okunk megkérdőjelezni a tanúbizonyságukat. 195 RA 294. sz. 119
