Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei
Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei szerepel az oklevelek méltóságsoraiban. Másfelől az 1222 utáni évek, mert ekkor az egykori nádor végleg eltűnik az országbárók közül. Mint fentebb már említettem, Pauler Gyula véleménye szerint Bánk már 1213-ban (vagyis közvetlenül a merénylet után) gyanúba keveredhetett, ám II. Andrásnak nem volt elég ereje leszámolni az egyik leghatalmasabb hazai előkelővel, így csak nádori méltóságától fosztotta meg őt - az 1220-as években viszont Gertrúd időközben felnőttkorba lépett fia, Béla ifjabb király már Bánk birtokait is elkobozta a merényletben való részvétel vádjával, és ez vezetett a nagy hatalmú arisztokrata végső bukásához.146 Ezt a magyarázatot több szempontból is problémásnak látom. Először is: nem példa nélkül álló jelenség korszakunkban, hogy az országos politika valamelyik meghatározó alakja minden nyilvánvaló ok nélkül évekre eltűnik az oklevelek méltóságsorából - véleményem szerint tehát egyáltalán nem biztos, hogy Bánk a merényletben való állítólagos részvételéért került ki 1213-ban négy esztendőre a kormányzatból.Tűrje nembeli Dénes ifjúkorától Béla herceg (majd IV. Béla király) legbizalmasabb emberei közé tartozott, és 1233—1248 között folyamatosan a legfontosabb országbárói posztokon szerepelt.147 Ezt követően azonban három esztendőn át hiába keressük a nevét a méltóságsorokban, és csak 1251-ben említik újra, szolnoki ispánként.148 A király hű bárójaként ismert Dénes tehát úgy esett ki az uralkodó kegyéből, hogy annak semmilyen nyilvánvaló magyarázatát nem ismerjük.149 Ez pedig arra figyelmeztet, hogy Bánk ideiglenes háttérbe szorítását 1213-1217 között szintén nem feltétlenül kell olyan súlyos indokkal magyaráznunk, mint hogy őt is elérte a Gertrúd királyné elleni merényletet követő megtorlás. Másodszor azért nem értek egyet Pauler fenti elképzelésével, mert azt nézetem szerint az 1213-i kormányzati változásokról rendelkezésünkre álló adatok sem valószínűsítik. A mondott évből összesen három királyi oklevél maradt ránk, és Bánk nevét mindháromnak a méltóságsorában megtaláljuk. Ezen három oklevél közül az egyik (amely tudhatólag még 1213. május 29. előtt kelt) nádorként és pozsonyi ispánként említi őt.150 Kettőben viszont (amelyeket a datatidban jelzett uralkodói év tanúsága szerint semmiképp sem állíthattak ki 1213. május 29. előtt) Bánk kizárólag pozsonyi ispánként szerepel, miközben ugyanezek az iratok nádorként már Miklós Csanádi ispánt nevezik meg.151 Bizonyosak lehetünk tehát abban, hogy az év elején még nádori és pozsonyi ispáni méltóságot is viselő Bánk nem egyidejűleg veszítette el mindkét tisztségét, ez pedig már önmagában véve is súlyos aggályokat ébreszt azon vélekedéssel szemben, hogy a királyné elleni merényletben való részvétele miatt került volna ki 1213-ban II. András kormányzatából. Az uralkodó ugyanis ebben az esetben nyilván egyszerre fosztotta volna meg a bűnöst minden méltóságától, és nem fokozatosan távolítja el őt az udvarból. Harmadszor pedig azt is szerfelett kétségesnek látom, hogy a magyar király ne rendelkezett volna 1213-ban elegendő hatalommal ahhoz, hogy teljes szigorral lépjen fel akár a nádor ellen is, ha az valóban részt vett a királyné elleni összeesküvésben. Napjainkban a legújabb kutatási eredmények nyomán II. András uralkodói karakteréről is teljességgel más kép körvonalazódik, mint bő évszázaddal ezelőtt, Pauler Gyula és kortársai idejében: egy erős király alakja, aki minden eszközzel és minden szükséges tulajdonsággal rendelkezik ahhoz, hogy bármely alattvalójával szemben érvényesíteni tudja az akaratát152 - és aki semmiképp sem emelné néhány esztendővel később felesége gyilkosát ismét kormányzati pozíciókba. Mellesleg II. András egyéniségének megítélésétől függetlenül azt a körülményt is érdemes figyelembe vennünk, hogy Gertrúd halálhíréről ismereteink szerint éppen akkor értesült az uralkodó, amikor hadai élén háborúra készült Halics ellen. A királyi sereggel összemérhető katonai erő egész egyszerűen nem létezett a 13. század eleji Magyar Királyságban,153 amennyiben tehát II. András bármelyik előkelővel le akart volna számolni a merénylet után, úgy még csak külön mozgósítania sem kellett volna. 146 Pauler 1899: II. 53-54,100-101. 147 1233-ban és 1234-ben erdélyi vajdaként említik, majd 1235—1241 között lovászmesterként, 1241-1244 között szlavóniai bánként, 1245-ben és 1246-ban nádorként, 1247-ben tárnokmesterként, 1248-ban pedig megint nádorként (Zsoldos 2011b: 296). 148 Zsoldos 2011b: 296. 149 Hasonló hiátus talán Szák nb. Miklós hivatali pályafutásában is kimutatható. Okleveleink őt 1213-ban királynéi udvarispánként említik, 1219— 1222 között nádorként, 1222-1226 között ismét királynéi udvarispánként, majd 1226-ban újra nádorként. Emellett számos megye ispánságát is betöltötte 1212-1226 között. 1226-1232 között viszont semmilyen egyértelmű adattal nem rendelkezünk róla, és 1232-ben is csak egy hamis oklevélben szerepel mint soproni ispán. Hiteles forrásban 1233-ban bukkan fel ismét, az előző évre keltezett falsum adataihoz hasonlóan soproni ispánként (Zsoldos 2011b: 333). Szák nb. Miklós tehát kétszeres nádorként is legalább hat esztendőre eltűnik a szemünk elől - jóllehet semmilyen körülményt nem ismerünk, ami különösképpen indokolta tartós kikerülését II. András kormányzatából. Az ő példája azonban azért nem feltétlenül találó, mert személye talán azonos az 1228—1230 között lovászmesteri, 1230-ban pedig soproni ispáni tisztet betöltő Miklós nevű előkelővel (Zsoldos 2011b: 334). 150 RA 281. sz. Keltezésére lásd a 126. jegyzetet. 151 RA 282-283. sz. 152 Zsoldos 2012: 32-33. 153 Zsoldos 2003: 529-530. 114
