Majorossy Judit: Egy történelmi gyilkosság margójára. Merániai Gertrúd emlékezete, 1213 - 2013. Tanulmánykötet - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 2. (Szentendre, 2014)
II. - Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei
Körmendi Tamás: A Gertrúd királyné elleni merénylet körülményei Mindezek figyelembevételével magam azt gondolom a legvalószínűbb lehetőségnek, hogy Gertrúdot a pataki erdőuradalom területén ölték meg. Mivel azonban megbízható forrásadatok híján teljes mértékben a sokkal bizonytalanabb logikai argumentumokra vagyunk utalva, kritikai magalapozottsággal mindössze annyit jelenthetünk ki, hogy a királyné elleni merényletet nem lehet egyértelműen helyhez kötni. A merénylet tanúi A királynégyilkosság körülményeinek vizsgálata során fontos kérdés, hogy kik voltak jelen Gertrúd környezetében 1213. szeptember 28-án, illetve hogy kik voltak bizonyosan távol a merénylet helyszínétől a végzetes napon. Ennek megválaszolása ugyanis adott esetben ahhoz is hozzásegíthet, hogy valamivel tisztább képet alkothassunk a lehetséges indítékokról. Az áldozaton és a tetteseken kívül négy olyan személyről tudunk, akikkel kapcsolatban valamelyik középkori kútfőnk szerzője fontosnak látta megemlíteni, hogy az illető jelen volt a gyilkosság alkalmával, vagy hogy nem tartózkodott Gertrúd közelében a merénylet időpontjában. Az alábbiakban tehát azokat a forrásadatokat tekintem át, amelyek ezen négy személy - Berthold kalocsai érsek, VI. Lipót osztrák és stájer herceg, II. András magyar király, valamint Ekbert bambergi püspök - hollétére vonatkoznak. Berthold kalocsai érsek Gertrúd királyné fivérét — aki valószínűleg javarészt nővére támogatásának köszönhette, hogy 1206-ban zsenge kora és elégtelen tudása ellenére elnyerhette a kalocsai érseki széket70 - több forrásunk is a merénylet egyik kulcsfigurájaként ábrázolja. Azon elbeszélő kútfők, amelyek szerint a merénylet kiváltó oka egy magyar előkelő feleségének megbecstelenítése lett volna (vagyis a IV/A. és a IV/B. csoportba sorolt szövegek), többnyire Bertholdot vagy legalábbis a királyné fivérét nevezik meg a megszeplősített nemesasszony megrontójaként. Noha ma már valószínűbbnek gondoljuk, hogy a gyilkos támadás célja korántsem a Bánk hitvesén esett állítólagos sérelem megbosszulása volt,71 történeti kutatásunkban Pauler Gyula eredményei nyomán egyetértés mutatkozik azzal kapcsolatban, hogy a kalocsai érsek akkor is Gertrúd közelében tartózkodott, amikor a királynét a végzetes támadás érte - sőt többnyire azt is meg szokás említeni, hogy a gyilkosok Bertholdot is megverték, ám nővérével ellentétben végül futni hagyták.72 Ennek a fényében talán meglepő, de csupán egyetlen forrásunk akad, amely valóban a merénylet tanújaként (sőt kárvallottjaként) említi Gertrúd fivérét: a már többször idézett Halics-Volhíniai Évkönyv, amely ugyanakkor anakronisztikusán már a gyilkosság időpontjában „avliai pátriárkának” nevezi az aquileiai patriarchátust valójában csak 1218-ban elnyerő73 főpapot.74 Az orosz forrás témánkba vágó tudósításának hitelét fentebb összességében kétségbe vontam,75 ám a Berthold jelenlétére vonatkozó értesülése ennek ellenére minden jel szerint helytálló. III. Ince pápa egy 1214. január 7-én kibocsátott levelében ugyanis a következőket írta az esztergomi érseknek: „[...] bizony megtudtuk, hogy némely magyarokon akkora téboly tört ki, hogy más rendkívüli bűnök mellett, amelyeket elkövettek, meggondolatlanul tisztelendő testvérünkre, a kalocsai érsekre merték emelni erőszaktévő kezeiket, és vakmerőén garázdálkodván a nyáj ellenében azok, akik a pásztort sem félték, az érsek klerikusait, valamint szerzeteseit is ütlegekkel, kártételekkel és más jogtalanságokkal gyötörték.”76 A pápa ugyanekkor egyszersmind arra is utasította az esztergomi metropolitát, hogy a bűnösöket sújtsa kiközösítéssel. Kézenfekvő összekapcsolnunk a szláv évkönyv adatát a pápai levéllel, és arra következtetnünk belőlük, hogy Bertholdot a nővére gyilkosai bántalmazták a Gertrúd elleni merénylet alkalmával. 70 Udvardy 1991:104-105. Berthold karrierje kapcsán lásd még Kiss Gergely tanulmányát a jelen kötetben (a szerk.). 71 Pauler 1899: II. 52; Hóman-Szekfu 1935:1.486 (Hóman Bálint); Székely-Bartha (szerk.) 1984:1/2.1285 (Kristó Gyula). 72 Pauler 1899: II. 53; Mátyás 1907: 880-881; Hóman-Szekfű 1935: I. 486 (Hóman Bálint); Székely-Bartha (szerk.) 1984: 1/2. 1286 (Kristó Gyula). 73 Udvardy 1991: 111-112. 74 ПСРЛ II. 729; Hodinka 1916: 327. 7! Lásd a 61. jegyzetet. 76 „[...] sane intelleximus quosdam Ungaros in tantum prorupisse furorem, quod inter alia, que commiserunt, enormia, in venerabilem fratrem nostrum, Colocensem archiepiscopum manus presumpserunt inicere temere violentas, et audacter desevientes in gregem, qui non timuerant in pastorem, ipsius archiepiscopi clericos, necnon et monachos verberibus, damnis et aliis iniuriis afflixerunt [...].” CD III/l. 152; Potthast 1957: 4871. sz. 103
