Rajna András (szerk.): Múltunk a föld alatt. Újabb régészeti kutatások Pest megyében - A Ferenczy Múzeum kiadványai, A. sorozat: Monográfiák 1. (Szentendre, 2014)
Patay Pál: Régészeti barangolásaim Pest megyében
Patay Pál: Régészeti barangolásaim Pest megyében Patay Pál Régészeti barangolásaim Pest megyében A napvilág ugyan Budapesten látott meg engem, mint újszülöttet 1914. december 8-án, de az egykori Pest-Pilis-Solt- Kiskun vármegye legészakibb községében, Ácsán nevelkedtem. Szüleimnek földbirtoka volt ott, ott laktunk, ez volt az otthonom. Még 15 évesen, egy rokoni látogatás során a Tokaj melletti Báj községben későbronzkori urnasírok leleteit gyűjtöttem be. Beadtam ezeket a Nemzeti Múzeumba, viszont ennek ellenében kikölcsönözhettem a Régészeti Osztályon Bella Lajos és Hillebrand Jenő Az őskor embere és kultúrája című könyvet. Budapesten járván gimnáziumba, módom volt időnként újabb könyvért bemenni a múzeumba. Ennek során az osztály múzeológusait (akkori nevükön múzeumi őröket, ami a latin custos fordítása) sorban megismertem, egyre közvetlenebb kapcsolatba kerültem velük. A nagyatyám, aki feltétlen érdeklődést tanúsított a történelem iránt (a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulatnak fiatal korától pártoló tagja volt, rendszerezve meg is kapta az Archeológiái Értesítőt, amit idővel meg is örököltem) látva, hogy mennyire érdekelnek a régészeti leletek, megemlítette, hogy Cselintető nevű szántóföldje is régészeti lelőhely lehet. Szántáskor az eke cserepeket, csontokat vet fel. Több sem kellett nekem! Fejembe vettem, hogy ott ásatni kellene. A nagyatyámnak sem volt szava ellene, sőt egy kisebb próbaásatás költségeit is vállalta. Annyit már tudtam, hogy egy ásatásnak csak akkor van értelme, ha az szakszerűen történik. Megostromoltam tehát a Régészeti Osztályt, lenne szíves valaki vállalni a munka vezetését. Többszöri nógatásomra Hillebrand Jenő volt szíves kötélnek állni. Kihasználva a nyári iskolai vakáció utolsó napjait, 1930. augusztus 29—30-án meg is történt az ásatás. Több mint 80 év után visszagondolva minderre, bizony ez a munka csak turkálás volt, nem szakszerű ásatás. Ásatási napló és helyszínrajz nélkül néhány helyen megtúrtuk a földet, ott, ahol a felszínen több cserepet találtunk. Bár két tűzhelyre rátaláltunk, háznak a nyomát nem figyeltük meg és - amennyire emlékszem - a kultúrréteg sem volt 30-40 cm-nél vastagabb. Cserepeket azért, egy-két kosárra valót begyűjtöttünk - középbronzkoriak voltak. Hillebrand vitt is belőlük Budapestre. Amikor karácsony előtt egyszer ismét megfordultam a Régészeti Osztályon, Hillebrand (vagy esetleg maga Márton Lajos, az osztály „igazgatóőre” - erre már nem emlékszem) egy, az acsai cserepekből restaurált csészével lepett meg karácsonyi ajándékként (több volt benne a kiegészítés, mint az eredeti). Ezt még ma is kedves emlékként őrzöm. Hillebrandot elutazásakor kikísértem az állomásra. Elhaladva a téglaégető agyagbányája mellett észrevette, hogy a bánya falában egy hulladékgödör metszete rajzolódik ki. Megjegyezte „akár kincs is lehet ott.” Ezzel persze szöget ütött a fejembe. Alkalom adtán fel is tártam a gödröt. Itt is jöttek elő cserepek, jól emlékszem rájuk, volt közöttük fazettált peremű tál töredéke, tehát a bronzkori halomsíros kultúra hagyatékát képezték (begyűjtöttem, de a háború el is fújta őket). A régészkedés a szenvedélyemmé vált. A múzeumbeliek közül Hillebrand foglalkozott velem a legtöbbet, az ő hatására a legintenzívebben az őskőkorral foglalkoztam. így aztán tudtam, hogy a barlangok lelőhelyei a paleolitikumnak. A szomszéd faluban, Csőváron, a Várhegy ormát képező sziklában is volt egy kőfülke. Uhubarlangnak neveztem el, annak alapján, hogy a fülkének az egyik üregében az előző években fészkelt egy uhu pár. Gondoltam, talán van benne pleisztocaen réteg. Meg kellene ezt is kutatni. 1931 nyarának elején neki is láttam egy kétnapos próbaásatással. Pleisztocaen réteget ugyan találtam, benne csontokat is, de paleolitot nem. A csontokat felvittem Pestre. Hillebrand a Természettudományi Múzeum Oslénytárába, Gaál Istvánhoz utasított, aki megállapította, hogy az valóban pleisztocaen fauna. Volt közöttük például gyapjas orrszarvúé is. Az eredményen 9
