Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Lángra kapott életszikra, a koalíciós évek
tett tagjuktól, az ötvenkét évesen elhunyt Rozgonyi Lászlótól. Életéről egykori tanítványa, későbbi felesége, Érchegyi Irén mesél. „Tulajdonképpen nagyon keveset tudok róla, [...] amit tudok, annak nagy részét is halála után szedegettem össze, mert önmagáról, életéről sohasem beszélt. Pedig 1945-ben, amikor összeházasodtunk, már nagyon régi ismerősök voltunk. A főiskolán találkoztunk először, még a húszas években. Tanítványa voltam. Tragédiákkal teli volt az élete. Az első világháborút végigkatonáskodta és rokkantán, béna jobbkarral került haza, féllábú édesapja Fő utcai lakásába. Karját egy buta golyó roncsolta szét. Alig huszonnégy éves volt akkor, pályakezdő festő, akinek ígéretes tehetségére néhányan már fölfigyeltek. Hihetetlen akaraterővel akarta épen maradt bal kezéhez szoktatni az ecsetet, de közben harcot kezdett jobb karjának bénasága ellen is. Akarata győzedelmeskedett. Az orvosok valóságos csodát láttak abban, hogy a bénává roncsolt kéz ismét biztosan vezeti az ecsetet. [...] Közvetlenül az ostrom után, a felszabadulás első napjaiban találkoztam először vele a vár üszkös romjai között, ahol életben maradt ismerőseim után kutattam. Ott állt egy törmelékhegy tetején, halott-sápadtan, szakállasán. Lakásukat elpusztította egy bomba. Hajléktalanok voltak. A mi Fő utcai lakásunkból megmaradt egy-két helyiség. Idehívtam őket. Közös erővel kezdtük meg a törmelék eltakarítását és a leomlott falak helyreállítását. A felesége lettem.”659 A háború után sok festőtársához hasonlóan a megélhetést Rozgonyinak is a tanítás biztosította a Műegyetem Rajz Tanszékén. Életének még hátralévő három évében a nyarakat a művésztelepen töltötte. Halála után tizenhat évvel, 1964-ben a Ferenczy Károly Múzeumban megrendezett kiállításának vékony kis katalógusában Kántor Andor emlékezett meg róla. „Mi a harmincas években ismertük meg közelebbről. Magas, szikár alakja, élesen rajzolt profilja, gondosan ápolt oldalszakálla, jellegzetes külseje Krúdy Gyula hőseit juttatta eszünkbe. Minden körülmények között megőrzött udvariassága, ruhahordásának egyszerű eleganciája, finom bókjai, mintha a biedermeier kort idézték volna. Megnyerő modora, széles műveltsége, visszahúzódó, csak a szűk baráti körben közlékeny, munkájáról a legritkább esetben nyilatkozó tulajdonságai a múlt és a jelen emberének egy különös keverék-típusát mutatták.”660 659 Magyar László: Szentendre szerelmese. Pest Megyei Hírlap. 1964. december 13.9. p. 660 Rozgonyi László emlékkiállítása. Szentendre. 1964. Ferenczy Múzeum Adattára. Ltsz.: K.67.856.1./42 Rozgonyi László: Önarckép vázával, 1947 Papírlemez, pasztell, 57 *46 cm j Ferenczy Múzeum Az Európai Iskola és a szocreál „A nagy válság után, 1945-ben, a feltápászkodás legelső idejében nálunk a kezdeményt a festészet vette kezébe. Elsősorban arról a festészetről van szó, amely Ferenczyvel indult, „igazságkereső” volt és amely művészi és szellemi intaktságát megtartotta. A művészetek között az ilyen szerepváltozások sohasem történnek értelmetlenül. Az a negatív körülmény, hogy az irodalom komolyságát eljátszotta és hogy a zene a feladat nagyságával nem bírt, még nem elég. Kellett legyen festészetünk oldalán valamely kétségtelen pozitív érték, s ez volt az, ami a vezetésre alkalmassá tette.”66' A koalíciós évek jelentős, a szentendrei festők egy részét is közelről érintő művészeti szerveződéshez, az Európai Iskolához662 és a korszak hivatalos kultúrpolitikáját tükröző képzőművészeti irányzathoz, a bontakozó szocreálhoz663 kapcsolódó személyes élményeiről mesél Szántó Piroska. „Aztán a háború után megalakult az Európai Iskola - a Vajda664 köré csoportosult fiatalok egy szálig 661 Hamvas Béla - Kemény Katalin: Forradalom a művészetben. Budapest, (1947), 1989. 27. p. 662 Európai Iskola: az 1943-1948 között működő, progresszív szemléletű művészeti csoport kiállításokat rendezett, előadásokat tartott, kiadói tevékenységet folytatott. 663 Szocreál: az 1949 és 1956 közötti időszak „hivatalos” művészeti irányzata, amely az uralkodó politikai ideológia támogatását, népszerűsítését szolgálta. 664 Vajda Lajos LÁNGRA KAPOTT ÉLETSZIKRA, A KOALÍCIÓS ÉVEK 145
