Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Telepen kívüliek a harmincas években
A hegyek is szertartásossá válnak itt alkonyaikor... Fotó: Paraszkay György a kétségbeesett, vérző nap az apjuk ezeknek a csodálatos színeknek. Szürkére, rózsaszínre, sárgára festett felhőfoszlányok imbolyognak a négyszögletes Kőhegy fölött, mint az úszkáló halak áttetsző testükkel az akvárium üvegfala mellett. [...] A hegyek is szertartásossá válnak itt alkonyaikor: hatalmas félkörben állnak föl összefogódzva, s ahogy sötétedik, egyre közelednek egymáshoz. Amire a fák lombjai is feketébe öltöznek az éjszakai gyászhoz, a hegyek szűk körben állják körül a pismányi dombot. [...] A Duna ilyenkor fiatalodik meg: ráncai kisimulnak s a hold képét viszi magával távoli útjára, mint egy szerelmes vándor. Nyolc óra felé két hajó jön ide üdvözölni az alkonyatot, széles barázdát hagyva a vízen. Olyanok ezek a barázdák, mint rettentő sebhelyek - fák sötét árnyai és halak simogatják, amíg be nem heged. [...] A város is leveti nappali ruháit, a házak, amelyek egyszerű fehér köpönyegben álltak vagy okkersárgán merengtek, elkezdenek hivalkodni: hideg foszforeszkálással hunyorgatnak és világítanak. Ideges denevérek fekete árnyai húznak rövidéletű egyenetlen vonalakat a házak falaira. [...] A ritkafogú kerítések mögül izzón és tüzes vibrálással világítanak a piros és narancssárga virágok. Az utcán sétáló emberek és a kocsikat húzó lovak formái megnyúlnak az alkonyaiban, s a magános szomorú vénasszonyok szürke árnyképei imbolyognak a kövezeten. [...] A természet keveri utánozhatatlan színeit palettáján - mintha egy zseniális festő mögött állnék, hogy ellessem mesterségbeli trükkjeit - úgy figyelem évek óta a szentendrei alkonyat váltakozó képeit, irigyen és tehetetlenül, mert színei megközelíthetetlenek és utánozhatatlanok.”1'1 Fátylakkal takart izzó hevület A három, harminc év körüli, színekre és hangulatokra érzékenyen reagáló fiatal festő a valós látványt és a képzelet világát mesterien ötvöző sorait követően egymás után nyílnak ki az egyéni emlékezet-bugyrok, ledöntve ismét a múlt és jelen közötti válaszfalat. A saját lakás ill. műterem hiánya, az örökös pénzszűke, a máról holnapra élés kétes romantikája szinte mindenkinek, telepieknek és telepen kívülieknek egyformán osztályrészül jutott. A művésztelep állandó tagjainak kivételével a többiek u. n. „hónapos szobákban” töltötték el a nyarat, s ha tehették, az őszt is, innen jártak témavadászatra, motívumgyűjtésre, a város és festői környékének felfedezésére, megörökítésére. Kivételnek számított Modok Mária, akinek első férje jóvoltából az 434 434 Haulisch Lenke: A szentendrei festészet kialakulása, története és stílusa 1945 ig. Budapest, 1977.127-128. p. TELEPEN KÍVÜLIEK A HARMINCAS ÉVEKBEN 95
