Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
A művésztelep virágkora, főművek és bohém hétköznapok
A MUVESZTELEP VIRÁGKORA, főművek és bohém hétköznapok Az első, már teljes értékű szezontól, az 1929- es nyártól a háború kitöréséig tartott a telep egy évtizedes virágkora. Az 1940-es évet már beárnyékolják a katonai behívók és a munkaszolgálat megpróbáltatásai, de a harmincas években a „telepiek” és „a telepen kívüliek” népes tábora dolgozik a városban. A teleptagok és festővendégeik közül számosán: Barcsay Jenő, Bánovszky Miklós, Ónodi Béla, Bánáti Sverák József, Paizs Goebel Jenő, Rozgonyi László, Kántor Andor, Deli Antal, Ilosvai Varga István, Miháltz Pál, Modok Mária ezekben az években jegyezték el magukat életre szólóan Szentendrével. A Nagybányát és Párizst többször is megjárt idősebb festők: Kmetty János, Perlrott Csaba Vilmos, Gráber Margit, Diener Dénes Rudolf, Lehel Ferenc, majd később Czóbel Béla is rendszeresen festették nyaranta a várost, s maradtak annak elkötelezettjei egészen halálukig. De a Korniss Dezső és Vajda Lajos köré csoportosuló, telepen kívüli fiatal festők, a Haluskai-tanya nemzedéke, közöttük Bálint Endre, Szántó Piroska, Vajda Júlia, vagy Ámos Imre és Anna Margit pályaépítő sejtjei közé is az évtized közepétől épült be, kitörölhetetlenül, Szentendre neve. Hogy hogyan, azt később elbeszélik ők maguk. Festői téma az egész város A művésztelep már jól ismert két krónikása, ónodi Béla és Bánovszky Miklós mellé harmadiknak társul Kántor Andor, hogy ő is továbbadja hol vidám és mulatságos, máskor szívszorító történeteit az állandó pénztelenségről, a saját készítésű jelmezekben és díszletekkel megrendezett nyári színielőadásokról, a közös dunai evezésekről. „Ez idő tájt igen szűkös anyagi körülmények között éldegéltünk a telepen. Inkább csak este ettünk egy tál meleg ételt a szemben lévő Kugler kocsma1 (cégtábláján a furcsa Csendesbe felirat díszlett) udvarán a felfuttatott vadszőlő lugas alatt. Néha persze az is előfordult, hogy egyikünk valami kis pénzhez jutott, vagy összeadtunk pár pengőt, ilyenkor vidám nótázás is előfordult. Különösen emlékezetes, amikor Barcsay párizsi ösztöndíjáról váratlanul értesültünk és Mattioni Eszter3TMférje, Hollós Tóni alaposan becsípette a társaságot. Különösen a három szakállasunk, Czimra377 378 379, Kelemen380 és Barcsay került emelkedett hangulatba. Milyen is volt akkoriban ez a Szentendre? Részben barokk, részben balkáni jellegű csöndes kisváros, poros utcákkal, elhanyagolt házakkal, hangulatos zegzugokkal, megnyerő környékkel. Nappal alig láttunk az utcákon felnőtt embert, kint dolgoztak a szőlőben, gyümölcsösökben (akkor a piszke volt a keresett cikk), sokan Pestre, sőt Csepelre jártak dolgozni. Nyári, meleg alkonyaikor a Duna-part nagy fái alatt hűsöltek, akkor még igen sok szerb szót lehetett hallani. Este hamar elcsendesedett a város, csak a kocsmák, (sok volt belőlük) környéke volt még kis ideig hangos. Idegenforgalom csak augusztus 19-én volt a Preobrazsenszka templom381 búcsúja alkalmával, amikor összejöttek a rokonok, barátok a környékről, délelőtt hosszú istentisztelet, gyönyörű régi egyházi dalokkal, délután pedig a templomudvarban rázendített a citerazenekar és járták a kólót, olykor még népviseletben is. 377 A művészteleppel szemben, a Bogdányi utca és Dézsma utca sarkán működött a Kugler kocsma. 378 Mattioni Eszter, festő (Szekszárd, 1902 - Budapest, 1993) 379 Czimra Gyula 380 Kelemen Emil, festő (Budapest, 1895 - New York, 1975) 381 Napjainkban is működő szerb ortodox templom a Bogdányi utcában. A szentendrei tímárok (tobakosok) építették a 18. század közepén, az általuk lakott városrészben. Augusztus 19-i, nagy múltú, híres búcsúja miatt Szentendre egyik legismertebb pravoszláv temploma. A MŰVÉSZTELEP VIRÁGKORA 79
