Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Beteljesült vágyálom, művésztelep és festőiskola
iÜ V :s HZ No I*U A Régi Szentendrei Művésztelep (az egykori szanatórium) utcai frontja a Deák Ferenc utcában, 1910/1920-as évek Képeslap Egy jól sikerült séta gyümölcse A „nem mind arany, ami fénylik" közmondással lehetne jellemezni a szentendrei művésztelep első esztendejét, legalábbis abban a vonatkozásban, ami a mindennapok valóságáról az ünnepi díszközgyűlés előtt elfedve maradt. De beszéljen erről inkább az egyik érintett, Onódi Béla. „Ez az ún. művésztelep nagyon barátságtalan és vigasztalan volt, távol feküdt minden festői motívumtól, még a Dunától is. Nem nagyon akaródzott nekünk ilyen körülmények között még egy nyarat ott eltölteni. Ezt meg is mondtuk Starzsinszkynak, aki lelket öntött belénk azzal a bíztatással, hogy csak maradjunk, mert ő művésztelepre alkalmasabb helyet fog nekünk szerezni. Még a szentendrei Papszigetre is volt kilátás, mert azt tulajdonosa, Nemes Marcell nekünk ígérte. Közben sajnos végrendelet nélkül halt meg és ez a szép terv nem válhatott valóra. így azután 1927-ben úgy töltöttük el a következő nyarat, hogy a város különböző helyiségeiben helyeztek el bennünket. Az ún. Dietz-házban3" három szobát kaptunk és a Városháza földszintjén szintén egy-egy helyiséget. Én akkor a Dietz-házba költöztem Heintz Rikivel és Bánovszky Miklóssal. Vízvezeték hiányában bajok voltak az ivó- és mosdóvízzel. Tehát december 19. 341 A Ditz család emeletes, régi sárga háza a Duna-korzón. A harmincas években több festő is megörökítette a Szamárhegytől a Duna felé eső városképeken. a második nyarat állandóan festegetve, így elszórtan elhelyezve töltöttük el. Emiatt csak Bánovszky, Rozgonyi, Heintz és én laktunk kint állandóan, a többiek kijárogattak.’’342 A művésztelepnek mind a mai napig helyet adó ősparkra343 a festők egy véletlen séta alkalmával bukkantak rá. Nehezen, de sikerült maguknak megszerezni. I logy hogyan, azt megtudjuk Bánovszky Miklóstól. „1927. év késő tavaszán mentünk ki újra Szentendrére. A polgármester úr már elfeledkezett rólunk. Zavarban volt. A tanyai házakat másra használta fel. [...] Dühösek voltunk. Mondtuk a polgármesternek, hogy Endrén szeretnénk megtelepedni és művésztelepet alapítani. Jártuk a várost és környékét, de nem találtuk a megfelelő helyet. A polgármester is ajánlott nekünk lehetőségeket, de mindenhez pénz, sok pénz kellett volna. Egy napon a városból kivezető utcában fölfedeztünk, a Deák Ferenc utcában344 egy nagy, szép gyümölcsöskertet. Ajtaja nyitva volt, bementünk. A földszintes, rossz karban lévő épületek lakatlannak látszódtak. [...] 342 Életutam. Onódi Béla festőművész visszaemlékezései. Szentendre,1984. 47-48. p. 343 Az ingatlan eredetileg a Bárciházi-Bárczy család nyaralója volt, majd később szanatóriumként működött. Amikor a festők rátaláltak, már használaton kívül állt, a város bérelte az Országos Társadalombiztosítási Intézettől. 34 4 Ma: Bogdányi utca A BETELJESÜLT VÁGYÁLOM 69