Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Barangolások Európában
tárak izgatták képzeletemet, az impresszionisták, majd Cézanne. A még újabb ’izmusok’ nem rezonáltak lelkemben, inkább zavarólag hatottak rám. A Barbizonban festett képeimet magammal vittem Amerikába, s részben nővéremnek adtam, de pár darabot később Magyarországon adtam el. Egy itteni kiállításon kelt el egyik igen sikeresnek tartott őszi tájképem. Sajnos, mindig könnyelmű voltam, így nem tudom ki volt a vásárló. Ha így sok év távlatából elgondolkozom, hogyan lehetett egy jól fizetett, biztos állást feladni Amerikában és áthajózni Párizsba, szinte nem tudom megmagyarázni magamnak. Úgy hiszem csak Pascal221 egy mondása világíthatja meg: „A szívnek megvannak a maga érvei, amiket a fej sohasem érthet meg”. Még inkább vonatkozik ez arra, hogy Párizst is elhagyva Barbizon csendjére vágytam. [...] Nagybánya mellett Barbizon fájdítja leginkább a szívemet. Vajon áll-e még az az öreg fa, ahol a magyar címerben 1923-tól neveink kezdőbetűjét moha fedi be?”222 Egy szerelem szimbolikus története Jeges Ernő „akkor és ott”, 1923/24-ben Párizsban fogott tollat, hogy festő-cimborájának, Deli Antalnak két akkurátus levélben beszámoljon arról, hogyan telnek napjai és fogynak frankjai, s mindeközben elmeséli az Egy szerelem szimbolikus története című elkallódott, csak fekete-fehér reprodukcióról ismert festményének vászonra álmodását. Mindkét levél most kerül első ízben a nyilvánosság elé. „Kedves Tóni! Engedd meg, hogy beszámoljak az eddigi eredményeimről, amelyeket ebben a ménkű nagy városban idáig véghez vittem. A százötvenezer koronányi összeget sikerült egy hónap alatt szerényen - nagyon szerényen élve elköltenem, de erre bizonyosan mosolyogsz - gondolván az én szokott szerény életmódomra, aminek Bécsben adtam első bizonyságát - de mondom és erősítem, hogy igenis szerényen éltem - és ennyi is kell minimum itt egy hónapban. De hál’ Istennek nem költöttem el hiába, mert van már egy csinos kis műtermem - no persze nem Párizs közepén, hanem a közepétől, a Szent Lázár pályaudvartól vonaton 15 percnyire egy kis városban Agniéres-ben a Szajna mellett. Azt mondják, hogy végtelen nagy szerencsém van - mert itt is műte221 Blaise Pascal, francia matematikus, fizikus (Clermont-Ferrand, 1623 - Párizs, 1662) 222 Életutam. Ónodi Béla festőművész visszaemlékezései. Szentendre, 1984. 26-32. p. remhiány van - és hogy még hozzá minden lelépés nélkül kaptam ezt a felső világításos, jó magas, 5 x 6 nagyságú bebútorozott műtermet - mely önálló kis pavilonban van egy jókora kertben. A sors továbbra is dédelgeti kedvencét, ahogy te mondád - s meglehetős boldog is volnék, ha kellő mennyiségű pénzem is volna ehhez a gyönyörű műteremhez. A műtermet elég olcsón bériem, havi százötven frank - a fűtéssel együtt (bár itt nincs nagy hideg), mosás villany, felrúg ez az összeg százötvenkétszáz frankra majd. A napi élelem hat-tíz frank, úgy hogy ötszáz-hatszáz frank kell egy hónapra - és így sikerült elköltenem százötvenezer koronát. Azért mégis sajnálhatod, hogy nem jöttél ki velem, no de majd, ha megmelegszem, nyáron vagy őszre, okvetlenül kigyere. Sok szép dolgot fogsz látni, de még többet csalódni. Francia művészet azt hiszem nincs most jelenleg, legalább én eddig nem láttam semmit belőle. Amit az őszi tárlaton láttam a Grand Palaisban223 - hát az semmi - szörnyen kétségbe estem, semmi komolyság, minden kép rettenetes tarka, és sok, nagyon sok van belőlük (hatezer képet fogadtak el erre a tárlatra negyvenezer közül), és mondom, egyetlen egy komoly munkát se láttam. A mi Műcsarnokunk is rossz, de ez még tízszer rosszabb. Talán egyes képkereskedésekbe itt ott van komoly munka, de az se a franciáktól, oroszoktól és spanyoloktól van. Én most már nekifogtam a munkának, és lóhalálában meg akarok festeni egy kiállításra valót. Visszavonult életet élek, és csak majd néha, néha megyek be Párizsba, hogy a megrendelt rajzokat leszállítsam. Ugyanis két lap, La revue Contemporaine és Le Magasine Pittoresque-шк vagyok a rajzolója. Nagyon megtetszettek a munkáim és úgy látszik rendszeresen ellátnak megrendelésekkel. Nekik köszönhetem, vagyis tulajdonképpen Gesztesi Gyula224 követségi attachénak, ki beajánlott hozzájuk. Ezeket a rajzokat a szokott módszerem szerint esténként csinálom, 40-50 frankot kapok értük, s már kerestem 300 frankot. De hát hol van még a vászonra való, s pláne modellre való. Valami csodának kell történnie, hogy ezt a pénzt is meg tudjam szerezni. A modellnek napi 10-15 frank kellene, egy négyzetméter vásznat vettem bibiddel, húsz frank, egy rossz tábori állvány húsz frank, szóival minden nagyon drága. De azért neked megsúgom, azért ha eladhatok majd egy képet, ötszáz-ezer, vagy hallottam ötezres árakról, sőt 223 Grand Palais: Párizs ma is működő, híres kiállítóhelye. 224 Gesztesi Gyula, újságíró és diplomata (Esztergom, 1887 - Párizs, 1956) BARANGOLÁSOK EURÓPÁBAN 4l
