Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Új táncrend régi-új lépésekkel
Szentendrei portré Barcsay Jenőről Fotó: Féner Tamás \ Barcsay hagyaték Budapesten. Gyakran jártak ebédelni az öregurakkal és Gráber Margittal a szomszédos étterembe. Barcsay, ahogy öregedett, egyre indulatosabb lett. Előjöttek korábbi sérelmei, megaláztatottságai. Felindultságában majd hogy nem az asztalt csapkodta a Teátrum Étteremben, amikor Beck Andrásról753 beszélt, aki az ötvenes években iskolás módon okította ki az akkor már nem fiatal Barcsayt a korszerű művészetről, a szocreálról, dekadensnek tartva a kubizmust, általában elítélte a modern törekvéseket. Barcsay neki tulajdonította, hogy nem taníthatott festészetet a főiskolán, hogy másokkal együtt félre volt állítva. - Beck most arról nyilatkozik, hogy itt Magyarországon nem hagyták dolgozni. - mondta indulatosan. - Ki nem hagyta? - kérdezte felháborodva. - Ki? - ismételte meg, elhallgatott, körülnézett, de kérdése válasz nélkül maradt. Gráber Margit szelíden ellentmondott Barcsaynak, védelmébe vette Beck Andrást és általában a Beck családot. Barcsay még dühösebb lett. - Apja nagy művész volt. Tudhatta, mi a művészet, ha nem mástól, az apjától. - Erzsiké kezét karjára téve nyugtatgatta, de Barcsay nem akarta magát fékezni; elemi erővel tört fel benne a korábbi megaláztatottságának emléke. Ott az étteremben, mint egy gejzír, felszínre tört. 763 763 Beck András, szobrász, érem művész (Alsógöd, 1911 - Clamart, Ile-de-France, 1985) 1984-ben végre összeállt a kiállítási fényképanyag. Őt állítottam a központba mintegy öszszegezvén a szentendrei festészetet. Fotóim közé amatőr képeket is elhelyeztem. Néhány évvel korábban Kántor Andor műtermében láttam felvételeket az 1930-as, 1940-es évekből. Kíváncsian hajoltam az amatőr fotókat őrző doboz fölé. Az egyik csoportkép jelmezbálon készült. Barcsay, Ámornak öltözve, angyali ártatlansággal, szerényen, éppen felemelni készült nyilát, de félúton megállt, mintha meggondolta volna magát. Előkerült a többi kép is, fürdőzések a Duna-parti strandon, délutáni beszélgetések a művésztelep kertjében. Közös séták, motívumgyűjtések a városban. Egy kép a szentendrei strandon készült, ahol két ifjú hölgy a fürdőruhában feszítő fiatal Barcsay előtt térdepelve „ostromolja” őt. A háttérben füstölgő kéményű dunai gőzhajó úszott le a Dunán. Barcsay, amikor megtudta, hogy ki akarom állítani ezeket a fotókat, tiltakozott. Főleg a térdeplős hölgyekkel nem akart együtt szerepelni, de vonakodott az Ámor-jelmezes képtől is. Ám erről nem tudott lebeszélni. A Szentendrei Képtárban 1984 júniusában nyílt meg a kiállításom. Megkönnyebbülést, örömöt és szomorúságot éreztem egyszerre. Befejeztem munkámat. Teljesítettem feladatomat. Az öregek mind eljöttek, sokan voltunk. Tudtam, hogy hiányozni fognak, éreztem ezt a megnyitó forgatagában is. ÚJ TÁNCREND, RÉGI-ÚJ LÉPÉSEKKEL 1Ó9