Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Új táncrend régi-új lépésekkel
Barcsay Jenő egy május elsejei felvonuláson, 1950-es évek Archív fotó I Ferenczy Múzeum Leültem egy hozzá közeli székre, ráirányítottam a fényképezőgépemet. Készítettem a portrékat. Rövid időre abbahagyták a beszélgetést, és Barcsay érdeklődve felém fordult, háttal Kondornak, úgy figyelte munkámat. Nem elviselte, hanem részese volt a közös fotózásnak. Lassan bealkonyodott. Én megnyugodva ölemben tartottam a fényképezőgépet és élveztem almaillatú otthonának hangulatát. Azon a téli délutánon, 1963-ban, azon tűnődtem, eddig mi is tartott vissza attól, hogy ismét felkeressem. Talán az első találkozás emléke. Vagy megtévesztett szakállas arca, méltóságos megjelenése, és úgy gondoltam, nem illik zavarni a visszahúzódó, szigorú mestert. Pedig nem volt az, tévedtem. A régi nyári művésztelepet 1972-ben749 átépítették, megszűnt a kisvárosi hangulata. A kert és a kút a régi maradt, ám a kedves házak helyére szögletes betonépületek kerültek, unalmas, rideg egyformasággal sorakoztak egymás mellett. Ő már nem lakott ott, korábban vásárolt magának házat Szentendrén750 751, közel a művésztelephez. Kondor Bélát mentem meglátogatni. Boldog volt, hogy megkapta a nyári művésztelepen a műtermét. 71 Rövid ide749 A régi művésztelep öreg házait 1970-ben bontották le, 1972-ben már átadták a kész telepet. 750 Barcsay háza a Zenta utcában ma is áll. Utcai homlokzatán emléktábla hirdeti, hogy ebben a házban dolgozott - főleg tavasztól őszig - az 1960-as évek közepétől haláláig. 751 Kondor Béla 1972 tavaszán kapott műtermet a Szentendrei Régi Művésztelepen, amit ugyanennek az évnek őszén bekövetkezett halála miatt csak rövid ideig használhatott. 166 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI ig élvezhette, akkor már súlyos beteg volt. Az év decemberében meghalt. Feküdt az ágyon, a menynyezetet nézte, órák óta. Amikor másnap bementem hozzá, köszöntem, hallgatott, tovább bámulta a mennyezetet, még a köszönés is nehezére esett. Tehetetlenül álltam ágya mellett, majd elmentem Barcsayhoz. Háza terméskőből épült, az ablakokon zöld zsalugáter. A teraszra néző, nagyablakos műtermében dolgozott. Szentendrei otthona is kellemesen, otthonosan volt berendezve. Egyedül élt, mint afféle megrögzött agglegény. Csöngettem, nyitotta a kaput, közben leolvasta arcomról érzelmeimet. Kint a kertben ültetett le, néhány percre magamra hagyott, ment kis konyhájába kávét főzni. Letette elém a kávét - Mi újság? Járt Kondornál? - kérdezte és várakozva nézett rám. Bólintottam. - Igen - mondtam -, szörnyű állapotban van. - Mindketten hallgattunk. Ő törte meg a csendet. - Meg fog halni. - mondta ki a szörnyű igazságot. Ránéztem, tudtam, igazat mond. - De - kezdtem bizonytalanul - talán lehetne valamit segíteni - elharaptam a szó végét, elbizonytalanodtam, várakozva néztem rá. - Nem lehet - rázta meg szomorúan fejét -, megpróbálok vele beszélni, esténként lemegyek hozzá, mondom neki, hogy dolgozzon, ne törődjön semmivel, ne hallgasson senkire, csak saját magára. Látta a legújabb munkáit? - kérdezte. Tagadóan ráztam meg a fejemet - Nézze meg, olyanok mit a gyöngyszemek. Ilyen kicsik - mutatta -, mint a tenyerem.
