Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Új táncrend régi-új lépésekkel
A Ferenczy Károly Múzeum a régi szerb iskolában, 1951 Archív fotó I Ferenczy Múzeum Ezzel egy időben létesült a városban a másik, az „új” jelzővel illetett művésztelep, amelynek tizenkét műteremházához állami kiutalással jutottak hozzá a művészek, a szentendreiek közül mindössze ketten, így vélhetően Szentendre lett az ország egyetlen kisvárosa, amely két művésztelepnek adott otthont, mégis, a megváltozott korszellem következtében a hetvenes évektől rohamos tempóban „kiment a divatból” a több évtizedes múltra visszatekintő szentendrei plein-air festészet. A fővárosból Szentendrére helyezték a megyei múzeumigazgatóságot (1972), ami magába olvasztotta az 1951-től önálló városi intézményként működő Ferenczy Károly Múzeumot. Az új intézmény Ferenczy Múzeum néven működik mind a mai napig, az ország egyetlen olyan kiállítóhelyeként, ahol a festőművész szülők: Ferenczy Károly és Fialka Olga, valamint három művész gyermekük, a festő Ferenczy Valér, a szobrász Ferenczy Béni és a gobelin-művész Ferenczy Noémi munkásságából vett válogatás együtt kerül bemutatásra. A szentendrei művészeti életbe erőteljes új színt, új életérzést és művészeti magatartást hoztak az 1960/1970-es évek fordulóján azok a fiatal, autodidakta, avantgarde szemléletű művészek, akik 1972-ben megalakították, majd országos hírűvé tették a Vajda Lajos Stúdiót. Egy cselekményes koronatanú visszaemlékezései Frank János, saját kifejezésével élve, mint „cselekményes koronatanú” emlékezik vissza - több évtized távlatából - az 1952 és 1955 között pályakezdő művészettörténészként Szentendrén eltöltött éveire, az átélt abszurd helyzetekre, a város akkori „érdekes” lakóira, a mindennapok sajátos, bizarr hangulatára. Egy nagyobb merítésre ő veszi át a szót. „Majdnem pesti kinevezés - nyújtotta át Ortutay Gyula 06 a szentendrei - még úgy hívták akkor - Ferenczy Károly Múzeumba szóló segédmuzeológusi okmányomat 1952-ben. Titkos vágyam volt mindig Szentendre a Szépművészetiben707 töltött gyakorlóévem után -, voltaképpen az első munkahelyem, három évig eufóriában éltem, hogy ott lehetek. Szentendre (Vas István írta a Mért vijjog a saskeselyű?-ben) ’ez a bizarr kőegyveleg nem hasonlít semmiféle városhoz’. Az emberek se hasonlítottak a másfélékhez, a házak, a lakások sem. Ortutay Gyula, néprajztudós, politikus (Szabadka, 1910 - Budapest, 1968) Szépművészeti Múzeum Voltam a szerb parókián dr. Huzsvig György708 ügyvédnél - Huzsvig Vazul esperes-plébános fiánál -, ahol az amúgy is értékes berendezés közt olyan kovácsoltvas ágyat láttam, ami még Obrenovics Sándor709 710 711 királyé volt a századvégen, gyakori vendég voltam Milutinovics Paula 10 néni sötétkék falú szobájában, elmesélte, hogy nagyapja még Széchenyi István páholyában ült az első magyar lóversenyen. Paula házát többször is megfestette Barcsay. Megcsodáltam a Fő téren a Krsztanovics nővérek 11 aranysárga parkettáját. Most kezdem sajnálni, hogy nem foglalkoztam iparművészet-történettel, igaz, a romantikát, eklektikát, a szecessziót akkor még én sem becsültem, csak látomásként fogadtam... Az ötvenes évek Szentendréje nem volt még kis Salzburg, igazi volt, megmaradt a maga vadságában. 708 Dr. Huzsvig György, jogász (Budapest, 1916 - Budapest, 1976) 709 Obrenovics Sándor, szerb király (?, 1876 - Belgrád, 1903) 710 Milutinovics Paula (?-?). Régi szerb család leszármazottja. Szóban forgó házukat a szentendreiek a „Milutinovics kisasszonyok” házaként emlegették, mert sem ő, sem testvére nem mentek férjhez. 711 Krsztanovics nővérek: (? - ?) ÚJ TÁNCREND, RÉGI-ÚJ LÉPÉSEKKEL 157
