Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)

Lángra kapott életszikra, a koalíciós évek

Hamvas Béla bubáni háza a Kőhegy alatt, év nélkül (1940/50 es évek) Archív fotó I Pest Megyei Könyvtár még tán köszönőviszonyban sem lettek volna egymás­sal. A társaságnak volt egy magja, és az maga is széles létszámú volt: a mi kiterjedt családunk. De hogy a többi­ek milyen törvényszerűség folytán csapódtak hozzá, azt nehéz eldönteni. [...] A kívülállók néha mo­solyogtak rajtunk, mert a csoportnak megvolt a sajá­tos jellege. Talán egy évti­zeddel előbb, mint a világ fiataljai, negligálta a sznob, polgári eleganciát, kialakítva egy lezser, sokszor koldusos, de nagyon testhezálló és célszerű dunai ruházatot, megkönnyítve és egyszerűsítve ezzel a társaik ilyen természetű gondjait. Ez az időszak még azokra az évekre esett, ami­kor senkinek nem volt feleslege se ruhában, se éle­lemben. Minden élelmiszer ki volt adagolva. Vagy jegyrendszerbe tartozott, vagy még jegy nélkül se volt hozzáférhető. A feketéző kufárok elkerülték a tábort. Az ő törvényüket mi meg se tudtuk volna tanulni. Minden falat kenyér arany volt a szánkban és a rávaló még inkább. [...] I52 SZENTENDRE ÉS LEGENDÁS FESTŐI Mégis volt már ekkor is valami, ami szabad pré­dát jelentett mindenkinek. Nagy kerek fatálban állt a sátor közepén: a só. És volt valami balzsamosan jó ér­zés abban, mindenki ugyan­abból a tálból sózhatta a zsíros kenyerét, vagy a ret­két. És mindenki szájában szétolvadt ugyanaz a közös íz, ugyanaz a lelke minden elemózsiának. És hogy ez nemcsak szim­bólum volt, próbálja meg valaki, mit jelent a Duna-parton a legfinomabb étel is, ha történetesen otthonmaradt a só.”696 Remsey Ágnes és Hamvas Béla mély barátságá­nak hajszálgyökerei a harmincas évekbe nyúlnak vissza. Kapcsolatukról, ami a háború utáni legnehe­zebb időkben mélyült el Szentendrén, Remsey Ágnes nyolcvankét éves korában, 1997-ben, Hamvas Béla centenáriumi kiállítása alkalmából mesélt. „Barátságunk Hamvas Bélával az ötvenes évek elejétől szorosabbá és meghittebbé vált, azután, 196 196 Remsey Ágnes: A Derecskei-forgó sója. Kézirat. Hamvas Béla kőhegyi „Tusculanuma” a Bubánban, év nélkül (1940/50 es évek) Archív fotó I Pest Megyei Könyvtár

Next

/
Oldalképek
Tartalom