Török Katalin: Szentendre és legendás festői. Memoárok, naplók, levelek, irodalmi feldolgozások, interjúk és műalkotások tükrében (Szentendre, 2013)
Lángra kapott életszikra, a koalíciós évek
LÁNGRA KAPOTT ÉLETSZIKRA, a koalíciós évek Hamvas Béla születésének századik évfordulóján, 1997-ben, a Szentendrén megrendezett emlékkiállítás alkalmából készült interjúban az író és filozófus özvegye, Kemény Katalin a háború befejezése és az egypárti diktatúra életbelépése közötti, u. n. koalíciós időket néhány mondatban így jellemezte: „A háború alatti teljes szellemi bezártság az embereket kiéheztette nemcsak az elmulasztott idő művészi történéseire, hanem az emberi kapcsolatokra is. Fiatalok és öregek keresték és fedezték fel egymást. Együttes zenehallgatás, műterem látogatás, mit sem törődve a szűkös anyagi lehetőségekkel, egy világosan alig megfogalmazott cél érdekében mindennapos volt: a szabadságban lángra kapott életszikra önmaga meghatározása. A titok kulcsát nem sokkal az egyeduralkodóvá vált párt diktatúrája előtt, egy később több, mint konformista író mondta ki: 'Most még nem hazudunk..' És valóban a koalíció termékeny évei egy máig hiányzó kimerítő tanulmányt érdemelnének, olyat, amelyet a fenti idézet árnya még nem homályosít el.”6*' A Kemény Katalin által jogosan számon kért tanulmány hiányában a koalíció éveit néhány személyes visszaemlékezés tesz érzékelhetővé, átélhetővé. Jó művész, zsidó és kommunista legyen Alig hallgattak el végleg a légoltalmi szirénák, a szétbombázott Budapest romokban hevert, de már 1945 nyarán elkezdtek szállingózni Szentendrére a festők, legalábbis azok, akiket a hadifogság nem akadályozott meg ebben. Régiek és újak ismét befogadást nyertek, akárcsak a húsz évvel korábban, a telepalapításkor. A város sem hagyta cserbe mű- 651 651 Párbeszéd. Hamvas Béla és a képzőművészet. Szentendre, 1997. 6. p. vészeit. Bolmányi Ferenc negyven évvel később mesélte el egy interjúban, hogy „azok a festők, akik régebben is nyaranta Szentendrén dolgoztak, s a pesti lakásuk, műtermük tönkrement vagy idegenek foglalták el, átmenetileg itt próbáltak lakáshoz jutni. A tanács ki is utalta egy áruház tulajdonos kastélyát6*2 művésztelep céljára. Mindenki kapott egy szobát, a berendezés egy szalmazsák, kis asztal és két szék volt.”6** Ő is innen járt festeni. A város Deák Ferenc utcai, „igazi”művésztelepén a háború alatt beszállások katonaság és az általuk létesített autójavító műhely miatt megrongálódott épületek helyreállítására már 1945 októberében államsegély címén a Magyar Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium nyolcvanezer pengőt utalt ki a festőknek 634 A háború utáni új helyzetről érdekes-bizarr történeteket őrzött meg többek között Bánovszky Miklós. „Végre 1945 nyarán tudtam csak kimenni Szentendrére gyalog, mert egy fillér pénzem nem volt. Négy óra gyaloglás. [...] Örömmel üdvözöltük egymást Bánáti Sverákkal, feleségével és Deli Tónival. Ők is panaszkodtak. A telepkertből elmenekült a magyar autójavító katonai egység, de a helyükbe a szovjetek is katonai autójavítót csináltak. A katonák és katona bárisnyák kényelmetlenné tették az életüket. Jóskát63’ és Tónit elvitték földmunkára lövészárok ásásra, mindenüket használták. Én megnéztem, hogy a megszállás előtt a padláson álcázva elrejtett élelmiszereim (tíz kiló cukor és házi zsír * 631 * 633 632 Valószínű, hogy Goldberger Leó textilgyáros 1948-ban államosított villájáról, közismertebb néven, az Ábrányi villáról van szó. 633 Menyhárt László: Fényes rapszódiák. Beszélgetés Bolmányi Ferenccel. Művészet, 1985/5. 23. p. 631 A Szentendrei Művésztelep és a Szentendrei Festők Társaságának iratai és dokumentumai 1926-1951. Szerk.:Bodonyi Emőke-Tóth Antal. Szentendre, 2007.117-118. p. 633 Bánáti Sverák József LÁNGRA KAPOTT ÉLETSZIKRA, A KOALÍCIÓS ÉVEK l4l
